Árapály a benzinkúton, meglepetés a lámpánál
Jó karban levő nyolcévessel találkoztunk, ereje meggyőző, fogyasztása alacsony. Szerethető az 1,4-es dízel Polo.

A krómcsíkos hűtőmaszk és lökhárító a Highline optika sajátosságai
Lökhárítóját már törték hátulról, bontóból jó áron sikerült cserélni az alkatrészt
Mostani használttesztünk alanya 2004 novemberében látta meg a napvilágot, és vidéken, egy Volkswagen-márkakereskedés vezetőjénél teljesített szolgálatot, mielőtt jelenlegi, második tulajdonosához került nagyjából egy évvel ezelőtt. A főnökasszony 162 800 kilométert pakolt bele, ami alatt remekül egymáshoz szoktak a háromhengeres 1.4 PD TDI motor elemei, és a kötelező szervizeket is időben és a lehető legjobb minőségű gyári alkatrészekkel bonyolították. Jelenlegi tulajdonosa, nevezzük Balázsnak, hiszen mások is így hívják, kifejezetten kis fogyasztású, de valamivel kisebb Volkswagent, vagyis Lupo 3L-t keresett eredetileg. A hazai kínálat azonban akkoriban nem volt túl fényes, rövid keresgélés után rájött, hogy egy mérettel feljebb jóval nagyobb lavórból meríthet. És elkezdett Polót keresni.
Azt még a típus kedvelői is elismerik, hogy formailag nem ez a duplaszemű volt a Polo legszebb megjelenése
Multimédia központ és kihangosító
Húsz-harminc autót azért megnézett, mire rátalált erre a rendesen karbantartott példányra. Családjában francia autók szolgáltak, és mind a Peugeot 406-tal, mind a Citroën C5 HDi-vel akadtak gondok. Főleg az utastér gyors kopása volt feltűnő utóbbiban, ennek ellenére egy-két Clio II dCi-t is megnézett, de a kívülről tetszetős formán kívül nem talált benne semmi szeretnivalót, ezért átállt a Volkswagenre. A banki szakügyintézőnek tanuló 22 éves fiatalember nem bánta meg, hogy sok időt szánt a keresgélésre és a végső döntésre, mert mióta összejöttek, móka, kacagás és olcsóság az élet.
Hét és fél év után is makulátlan az utastér, leszámítva a repedt AmbiPur tartályból szivárgó illatosító által karcolt csíkot és a váltókar kopását
Sík falú, 2/3-as támladöntéssel, ülőlap-felhajtással bővíthető raktér. 270/1030 liter
Itt szivárog be az ablaktörlőmotort eláztató esővíz
A gondos és rendszeres karbantartás ellenére akadt pár tétel, amit jobbnak látott kicserélni a hét év alatt hét évet öregedett autón. A fényszóróházak például bemattultak, a megfelelő külső világítás érdekében cserélte őket. A géptető és a szélvédő találkozásánál bal oldalon van egy rés, amin át becsorog a víz a motortérbe, pont az ablaktörlő motorjára. Az érkező nedvesség idővel menthetetlenül szétáztatja a mozgatóegységet, ezután jöhet az új alkatrész, ami pár ezer forintos tétel. Kellett két új stabilizátor a futóműbe, a mindenféle mutyizás nélküli 6200 forintos darabár is szerénynek tekinthető. Krómcsíkos hűtőmaszkhoz a gyári 43 ezer helyett 15 ezerért jutott bontóban, a hátsó lökhárító ugyanitt szintén 15 ezerbe nem fájt. A 14-es alufelnik gyáriak, és mivel Balázs imád olcsón autózni, gumikból az alacsony gördülési ellenállású, igaz kanyarban nem sokat fogó 165/70-es Michelin Energy Saver abroncsokat választotta.
Nem kamu a 3,9-es érték a fogyasztás kijelzőjén
Fene tudja, hogy mekkora benne a gumik szerepe - nyilván nem elhanyagolható, főképp a tulaj által alkalmazott, menetbiztonsági szempontból nem túl szerencsés 2,5-2,6 baros nyomással - de egészen elképesztően mesés számok hangzottak el a fogyasztással kapcsolatban. A rekord eddig 3,3 l/100 km volt, városi cikázással sem okoz gondot 5 liter alatt tartani az étvágyát. Nagy dugóban, 5 személlyel, klímával araszolgatva a városban 6,5-ig is felszökhet, ez a legextrémebb, amit eddig regisztrált. Nagyon rövid ötödik fokozat található a váltó végén, ami egyfelől előnyös, más szempontból hátrányos. Előnye abban rejlik, hogy nagy tempónál, 100 km/h felett is jól reagál gázadásra, ugyanakkor elég nagy fogyasztás-különbségek adódnak az elvileg egymáshoz közel álló tempók között. Míg 100 km/h-val 3,5 literre is le lehet menni, addig ez a szám a 3000-es főtengelyfordulattal elérhető 130 km/h-s tempónál már 5 l/100 km, efölött pedig rohamos emelkedéssel lehet számolni.
Ez tényleg erőforrás: 195 Nm-t présel ki magából a háromhengeres 1,4-es, nevetséges fogyasztás mellett
Ennek ismeretében az sem meglepő, hogy 2001-ben az 1,0 és 1,4 liter közötti kategóriában az Év Motorjának kiáltották ki a Volkswagen adagoló-fúvókás háromhengeres dízelét. Persze a PD TDI hangos, különösen beindítást követően van halálcsörgésszerű zakatolása, vibráció szempontjából viszont a mostanság próbált egyliteres háromhengeresek a cipőfűzőjére sem gondolhatnak. Lámpánál állva soha nem jönnénk rá, hogy elvileg kiegyensúlyozatlan konstrukcióval van dolgunk, olyan finoman ketyeg, tökéletesen lőtték be a kiegyenlítőtengelyt. A nagy egyenkénti (pontosan a négyhengeres 1,9-esével egyező) hengerűrtartalomnak köszönhetően alul sem teljesen döglött, amikor pedig megközelítjük a kicsivel 2000 1/min feletti nyomatékcsúcsot, elkezd úgy menni, mint egy nagyobb benzines. Nemcsak ötödikje, hanem a többi fokozat is elég rövid, sofőrként bőven nyílik lehetőség a váltogatásra. Ez már a VW súlyokkal nehezített időszakából való kapcsolószerkezet, úgyhogy a váltások érzete határozott, a váltóutak is csak kicsivel hosszabbak a kelleténél.
Fólia utólag került a hátsó ablakokra
Az autó 1168 kg-os saját tömegéből mindössze 127-et tesz ki a motor, a jármű terhelhetősége 472 kg. A hátsó kerekeket dobfékek lassítják, de ez csak optikailag erőtlen, a fékhatás teljesen megfelelő. Amennyire a rövid tesztút alapján kiderült, a kormány is precíz, közvetlen, puritán külseje ellenére nincs rossz fogása.
Hátul gyári, elöl utólag beépített könyöklő
Ülései laposak, átlagos magassággal, vékony testalkattal kényelmesek, a plüss tapintású kárpit kifejezetten kellemes látvány, az alájuk pakolt fiókok pedig kiváló búvóhelyet biztosítanak elrejtésre érdemes tárgyainknak. A kesztyűtartó és a kisebb fakkok nyújtotta tárhelyet utólagos könyöklő beépítésével bővítették: a nyitható fedelű egység dobozkaként megállja helyét, de nem valami merev, így támaszkodni nem a legjobb rajta.
Kip-kop, ki kopog? Hát a műanyagok. A vészvillogó kapcsolója mellett jól látszik az illatosító által kimart csík
Bár a hátsó ülés szélessége nem indokolja, hátul is három fejtámlával érkezett a Polo. Szerencsésebb konfiguráció, ha két ember osztja fel egymás között a gyári hátsó könyöklővel a teret. Jó a kilátás a kocsiból, hátrafele nézve nagy segítség, hogy a Volkswagen a C-oszlop mögött vágott még egy lőrésnyi ablakot.
| Hátsó kipufogódob (MTS) | 15 540 Ft |
| Olajszűrő (Vasco) | 680 Ft |
| Vezérműszíj készlet (Contitech) | 27 900 Ft |
| Vízpumpa (Graf) | 10 640 Ft |
| Első féktárcsa (Ferodo) | 4730 Ft |
| Első fékbetét (TRW) | 8230 Ft |
| Hátsó lengéscsillapító (Monroe) | 11 400 Ft |
| Kuplungszett (LUK) | 71 860 Ft |
Forrás: ZS+U Kft.
A Polo klubtagság előnyei: hibalehetőségek, tapasztalatok megosztása, alkatrészforrások, egymásnak nyújtott segítség
A Polo a vásárlás óta eltelt egy évben meggyőzte Balázst arról, hogy jól döntött. Sikerült teljesíteni eredeti célját, a takarékos közlekedést, komoly hibákkal nem nagyon kellett szembenéznie, amikor pedig baj volt, a klubtársak segítségével mindig jól jött ki belőle. Szívesen költ autójára, hiszen alapvetően nem nagyon kell, így jut azokra az apróságokra, amelyek igényeinek megfelelően némiképp továbbfejlesztik az autót. Elégedett a Volkswagennel, és élvezi a márkatársak között fennálló összetartást, jól esnek a szép autót illető elismerő megjegyzések. Ahhoz képest, hogy első autó, remekül választott, amihez az is kellett, hogy mindvégig tisztában volt saját elvárásaival.
Bővített tárkapacitás
Pozitívumként a VW-jelvény presztízsét, az alá tartozó sofőrök összetartását és a kocsi pompás fogyasztását említette, ha valamin változtathatna, akkor búcsúztatná a dobfékeket, és egy hosszabb ötödik fokozattal is kiegyezne. Ugyanakkor röpke egy év alatt komoly márkahűség alakult ki benne: a távolabbi jövőben Passat esetleg Audi A8 volánjánál tudja elképzelni magát. A közeljövőt tekintve pedig egész határozott elképzelése van, a kisautó egy Golf V GTI-nek fogja átadni helyét, amikor összejön a rávaló. Addig még átfolyik pár liter gázolaj a Polo három hengerén, de ha megtörtént a csere, arra is vetünk majd egy-két pillantást.
A takarékos Volkswagent lendületes követi majd









































































