Cikk2009. 09. 02.
Árral szemben
Hallott már valaki Honda Accord nyerte összehasonlító tesztről? Én sem. És a Honda Accordját istenítő tulajokról? Én is. Akkor(d), hogy is van ez?
Betumeret18 px
Nagyon titkolja, de ez az ÚJ Honda Accord!
Na, ennyi kétely és tanácstalanság után igazán kíváncsian vártam a személyes ismerkedést. Annál is inkább, mert a nemrégiben megújult típus változtatásait olcsó fészliftnek nézhetnénk, mégis mint komplett új autóról beszélnek róla, melyet a szintén újnak mondott 2,2 i-DTEC motor hajt, a dízel Accord történetében először automata váltó közbeiktatásával.
Egyéni, karakteres, mégsem túlságosan feltűnő
Az Accord külsejére kár a szót vesztegetni, mindenki ismeri ezt az egyéni élekkel megrajzolt, kicsit elegáns, kicsit sportos, de semmiképp sem különösebben figyelemfelkeltő dizájnt. Bár egy pár centivel nőttek a külméretek, az utastér a mai vetélytársak mellett inkább passzentosnak tűnik, különösen a hátsó üléseken hiányzik a hosszú utazásokat igazán kellemessé tevő láb- és fejtér. A csomagtartó sem a hátsó futómű miatt előnytelen, befelé szűkülő formájával, sem az ülések ledöntése után feltáruló elég keskeny-alacsony nyílásával nem nyűgöz le, de legalább mérete hozza az elvárásokat.
Hátul nincs sok hely. Méretes, de előnytelen formájú csomagtér kicsi rakodóréssel
Nyilván a Hondánál tudatosan nem ezekre a kritériumokra helyezték a fő hangsúlyt, amire bizonyítékkal szolgál nyitott ajtónál egy pillantás a műszerfal oldalára, ahol látható, milyen sok értékes centit áldoztak az utastér hosszából a műszerfal térdnél kiemelkedő formájára. Viszont nehezen védhető az a logikátlanság, amivel a középkonzolon elhelyezték ezt a rengeteg, hasonló formájú és méretű nyomógombot. Na, ennyit a kritikákról, és most következzék a dicsőítés! Ezek a nehezen azonosítható gombok határozott egyértelműséggel működnek, csakúgy, mint az összes többi kezelőszerv, a szokatlanul magas támlájú, ezerkilométeres ülések mechanizmusától a szellőzés hőmérséklet-állító kapcsolójáig. Az anyagok pedig látvány és tapintás szempontjából is igényesek, de nem akarnak másnak mutatkozni, mint amik. Ebben az autóban az aktuális kamuprémium trenddel szemben nem túldizájnolt részleteket, titán vagy mahagóni hatású műanyag betéteket, nem minőségérzetet, hanem valódi minőséget, gondos kivitelezést találunk.
A Honda szerint újnak mondható az átdolgozott 2,2-es
Vlasztókar a középkonzolon, kézi kapcsolás a kormány mögötti fülekkel
Precíz, közvetlen kormányzás, meglehetős oldaldőlés
Igényes anyaghasználat, gondos kivitelezés, kissé zavaros kezelhetőség
Eddig tehát meggyőzött az Accord, de lássuk, mennyit is kérnek Hondáék ezért a magas műszaki színvonalú, gondosan kivitelezett autóért? A tesztelt 2.2 i-DTEC Executive kivitelben 8,1 millióról indul, a bő félmillióval olcsóbb Elegance-hoz képest jobb hifit, nagyobb kerekeket, tolatóradart és napfénytetőt – na meg a hátul ülők lélegeztetésére szellőzőrostélyt kapunk. Az automata váltó felára 450 ezer, illetve egyaránt 550 ezret kérnek a tolatókamerás naviért és a motoros bőrülésekért. Viszont a radaros tempomat és a sávkövető rendszer sajnálatos módon a legtöbb Accordhoz felárért sem kérhető, csak az Advanced Safety névvel jelölt, 2,4-es nagy benzineshez meg a 180 lovas Executive vagy Type-S kivitelű dízelekhez jár, amik ára már mind 9 millió fölött indul. Ráadásul azokhoz a dízelekhez automata sem passzintható. Kedves Honda! Miért is nem részesülhet bárki pár százezres felárért ezeknek a hipermodern elektronikáknak a védelmében?
Minden estre az Accord ára hozzávetőlegesen a vetélytársak szintjén, de jóval a prémium régió alatt mozog. Így a vásárlója biztos lehet benne, jó helyre adta ki a pénzét, hiszen egy magas műszaki színvonalú, gondosan kivitelezett járművet vásárolt, melynek várhatóan fenntartási költségei és értéktartása is kedvezően fog alakulni.
Kit képes meggyőzni az Accord-hívőkön kívül?
Ennek ellenére a Honda ezzel az Accorddal az árral szemben úszik. A saját motor és saját váltó mellett saját filozófiáját és saját egyéniségét viszi tovább. Bár ez az egyéniség az automata Accord 2.2 i-DTEC formájában megtestesülve vonzóbb, mint valaha, mégis lehet, elkalkulálták magukat Hondáék, mert sok észérv és adat már ma is a nagyon beerősítő vetélytársak mellett szól, és mi lesz pár év múlva? Persze, lehet okuk feltételezni, hogy ezek az észérvek és adatok az eddigi Accord-vásárlókat (és -rajongókat) amúgy is hidegen hagyják…