Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2025. 12. 24.

Átadták itthon az 500. új Opel Fronterát

Úgy tűnik, hogy sikeres rajtot vett az új Frontera. A fél éve bemutatott modellre december közepéig már 832 vevői rendelés érkezett.

Átadták itthon az 500. új Opel Fronterát
Rosta Gergely, az Opel magyarországi igazgatója ünnepélyes keretek között adta át az ötszázadik Opel Fronterát boldog tulajdonosának. A 145 lóerős GS felszereltségű fehér hibrid Frontera új gazdája, Pető Júlia az átadáskor elmondta, hogy a családban több Opel is van, ez indította őket arra, hogy a márka új modelljét, a Fronterát megnézzék. A kiválasztás fontos kritériumok alapján történt: “Az természetes, hogy a vezetőülésben minden kézre esik, az igazi kérdés mindig az, hogy hogyan férünk el. Előre, a vezetőülésbe beül a család legmagasabb felnőtt tagja, mögé pedig a legmagasabb gyerek és, ha elférnek, csak akkor nézzük a további részleteket! Tehát kellett, hogy belül tágas legyen ugyanakkor fontos szempont volt az is, hogy az autó  kívülről ne legyen túl nagy. A mindennapokon főleg városi és  város környéki utakra használjuk, de természetesen időnként hosszabb utakra is megyünk vele” – mondta az 500. Frontera tulajdonosa. December közepéig 832 vevői szerződés köttetett erre a modellre, amelyet az év második felében vezetett be a cég a magyar piacra. Ezek közült 713 volt hibrid és 119 elektromos, ami azt jelenti, hogy a Fronteránál az elektromos meghajtás közel 15 százalékot képvisel. A Frontera jelenleg kétféle hibrid motorral és két különböző hatótávolságú elektromos meghajtással rendelhető. Az autó tágas belső méreteit mutatja, hogy az erősebb hibrid hétüléses konfigurációban is elérhető.