Autók 300 ezer forintért - van már jó ennyiért?
Átlagigényeknek megfelelő, mindennapi használatra alkalmas használt autókat kerestünk 300 000 forintig. Vajon létezik vállalhatónak ígérkező?
Olcsó autó? Egyértelműen a Suzuki Swiftből lehet a legkönnyebben valóban szerény összegből üzemeltethető példányt találni
Formás és klímával is olcsó az Alfa 145
Korábban is tettünk már ilyet, s néztünk ezen összegért klímás, s később egyben youngtimer modelleket is, ezúttal azonban a vállalható(nak tűnő) állapot, a legfeljebb 15 éves, kor, az évi 10 ezer kilométeresnél nem nagyobb, tehát legfeljebb 150 ezer kilométeres (bevallott) futás és az érvényes magyar forgalmi engedély volt keresésünk kritérium-rendszere. Nem csak kedvező áron megvásárolható, hanem olcsó autózást is ígérő példányokat próbáltunk kinézni a Használtautó.hu kínálatából.
Nagy, olcsó, egyszerű autó a Citroën ZX. Gyakorinak nem mondható, de ebből is lehet jót találni
Citroënből választható takarékos Saxo, de alacsony futással megkapható a tágas, ám régebbi vágású ZX is. Daewoo-ból csaknem dömping kínálattal lehet számolni, lehet találni ennyiért a Bertone által eredetileg Citroën Xantiának rajzolt Esperóból, s még inkább a frissebb, de egyben kisebb Lanosból is. Mindkettőre igaz, hogy motorméretéhez képest kissé lomha és kissé torkos. Kapható továbbá a Kadett E-ből rajzolt Nexia és utódja a Nubira is – utóbbi ennyiért csak magas futással. Tömegével van továbbá Tico, melynek egyetlen előnye, hogy a 800 köbcentis háromhengeres motorral hajtott, csaknem papírdobozt kifejezetten szerény, 50 ezer kilométer alatti futással is meg lehet csípni. [BANNER type="1"]
Időtálló formájú a Fiat Punto első kiadása, szép példány is megcsíphető belőle
Létezik Daihatsu Cuore és Charade is. Ezek előnye a takarékos üzem, továbbá a viszonylag egyszerű, mégis minőségi szerkezet, ha kaptak karbantartást, nem pusztították őket, akkor sokáig jól szolgálhatnak. Ha viszont az alapvető törődést sem kapták meg, az átlagosnál drágább alkatrészekkel, nehézkesebb alkatrész-beszerzéssel kell velük kapcsolatban számolni, úgy már nem lesznek olcsók.
A családot is elnyelő autót keresőknek kedvező vétel lehet a Fiat Brava, ezt persze az eladók is tudják, inkább a háromajtós Bravo érhető el 300 alatt, s abból sem a legszebb példányok kaphatók meg ennyiért. Az Év Autójának is megválasztott, valóban remek kisautó Punto egyértelműen drágább, mint a Bravo/Brava páros, 300 ezer forint és 15 év alatt csakis 1,1 literes alapmotorjával érhető el. A városi miniautót keresők Cinqucento és Seicento közül is választhatnak, egyértelműen az utóbbi, frissebb verzió javasolt, a 0,9 literessel is el lehet lenni, az 1,1 literessel pedig már egészen jól megy. Az Uno utolsó példányaival is lehet még számolni, ekkor már csakis bázis kivitelben és motorral adták, legfőbb előnye ismét az, hogy jellemzően ritka használatra vásárolták.
| Modell | Évjárat | Óraállás | Vételár [Ft] |
| Alfa 145 1.4 TS TD | 1998 | 136 000 | 265 000 |
| Citroën Saxo 1.0 X | 1998 | 147 000 | 299 000 |
| Citroën ZX 1.4 X | 1997 | 110 000 | 270 000 |
| Daewoo Espero 1.5i 16V | 1998 | 144 000 | 250 000 |
| Daewoo Lanos 1.5 SW, 1.6 SX | 1997-2001 | 112 000-135 000 | 265 000-299 000 |
| Daewoo Matiz 0.8 | 2001-2002 | 66 500-146 000 | 270 000-299 000 |
| Daewoo Nexia 1.5 | 1997 | 114 600-146 000 | 175 000-195 000 |
| Daewoo Nubira 1.6, 2.0 CD | 1997-1999 | 100 952-149 000 | 230 000-299 000 |
| Daewoo Tico 0.8 SX | 1997-1998 | 49 000-136 000 | 130 000-300 000 |
| Daihatsu Charade 1.3 CX | 1998 | 147 000 | 295 000 |
| Daihatsu Cuore 0.8 | 1997 | 126 000 | 249 000 |
| Fiat Brava 1.2 16V, 1.4 12V | 1997 | 135 000-146 000 | 260 000-289 000 |
| Fiat Bravo 1.4 12V, 1.6 16V | 1997-1998 | 120 000-140 000 | 199 000-300 000 |
| Fiat Cinqucento 0.9i | 1997-1998 | 115 000-124 000 | 240 000-260 000 |
| Fiat Punto 1.1 | 1997-1998 | 109 170-140 500 | 240 000-290 000 |
| Fiat Seicento 0.9i, 1.1i | 1998-2000 | 76 000-142 000 | 240 000-299 000 |
| Fiat Uno 1.0 i.e. | 1997-2001 | 95 000-107 000 | 199 000-269 000 |
| Ford Escort 1.3, 1.6, 18 TD | 1997-1998 | 76 976-145 000 | 219 000-248 000 |
| Ford Fiesta | 1997-1998 | 104 500-139 701 | 230 000-299 000 |
| Ford Ka 1.3 | 1997-1998 | 84 302-139 000 | 280 000-299 000 |
| Ford Mondeo 1.8 16V | 1999 | 143 000 | 299 000 |
| Ford Puma | 1999 | 107 000 | 299 000 |
| Hyundai Accent 1.5 | 1997-1999 | 127 000-130 000 | 200 000-275 000 |
| Hyundai Lantra 1.6i GL | 1997 | 110 000 | 230 000 |
| Lada 2105 | 1997 | 114 000 | 185 000 |
| Lada 2110 | 1999-2000 | 67 000-99 671 | 269 000-279 000 |
| Lada Samara | 1997-1999 | 120 000-147 000 | 219 000-299 000 |
| Lancia Y 1.2 | 1997 | 120 000 | 299 000 |
| Mazda 121 | 1997 | 147 000 | 240 000 |
| Opel Agila 1.0 12V | 2000 | 110 500 | 298 000 |
| Opel Corsa B 1.0 12V, 1.4 | 1998 | 118 600-131 600 | 280 000-295 000 |
| Opel Astra F 1.4 | 2000 | 127 000 | 280 000 |
| Peugeot 106 1.1 XN | 1997-1998 | 90 000-148 000 | 250 000-299 000 |
| Peugeot 206 1.4 | 1999 | 133 000 | 299 999 |
| Peugeot 306 1.4 XN | 1998 | 116 000 | 299 000 |
| Renault Clio 1.2 RL, 1.8 RSI | 1997 | 113 000-143 000 | 229 000-299 000 |
| Renault Megane Classic 1.4 | 1997 | 150 000 | 230 000 |
| Renault Twingo 1.2 | 1997-2000 | 71 000-105 000 | 299 000-300 000 |
| SEAT Arosa 1.4 | 1997 | 138 000 | 250 000 |
| SEAT Cordoba 1.4 | 1998 | 136 000 | 290 000 |
| Skoda Felicia 1.3, 1.9 D | 1997-2001 | 95 500-140 000 | 250 000-290 000 |
| Suzuki Swift 1.0, 1.3, Sedan 1.6 | 1997-2001 | 48 000-147 000 | 170 000-300 000 |
| Tata Telcoline 2.0 D | 1997 | 127 000 | 300 000 |
Nem ritka, akár légkondisként is megcsíphető, olcsón fenntartható a Focus elődjének számító Escort
Fordból alig szerényebb a kínálat, mint Fiatból. Escorttal csaknem Dunát lehet rekeszteni, van dízel, kombi és szerény futású is. A mai kompaktokhoz mérten már szűk utasterű, viszonylag koros széria jó választás, ugyanis ára is nagyon alacsony, alkatrészből bőven, fillérekért kapható hozzá szinte bármi. A kisautókat kedvelők a praktikusabb Fiesta és a formásabb Ka közül választhatnak gyakorlatilag ugyanennyiért, s aki kellően bevállalós egy fényezési hibás, ám szervizkönyves, boyraceres formájú, de 1,4 literes, 90 lóerős motorjával takarékos Pumát is bevállalhat. A 300 ezres piac legkomolyabb autójának számító modell azonban egy Mondeo, 1,8 literes benzinmotorral, klímával, vonzónak tűnő állapotban. Utóbbinál takarékosabbak ugyan lehetnek a Hyundai ennyiért elérhető Accent modelljei, értéktartásban a Mondeo várható jobbnak. Hiába nagyon vonzó ugyanis például a 200 ezer forintért kínált Accent, hirdetője elárulja, hogy küszöbjei cserére szorulnak, azaz összességében mégsem lesz nagyon olcsó a koreai kompakt.
Tér/ár-bajnoknak számít a Ford Mondeo, az első generáció frissített példányai klímával is elérhetők 300 ezer forintért
Ladát lehet, de nem érdemes venni ennyiért, a Lancia Y és a Mazda 121 elgondolkoztató lehet, főként utóbbit tudjuk ajánlani, bár a Ford Fiestával csaknem azonos típus sem biztos, hogy az értéktartás szinonimája lesz, ellenben nyitható vászontetejével mókás kisautó. Opelből alapmotoros Agila, akár 1,4-es Corsa és 1,6-os Astra is elérhető, Peugeot-ból a 106-os miniautóból dömping kínálat jellemzi a piacot, a 206 és a 306 egyaránt egy-egy példánnyal érhető el, jósolható, hogy utóbbi értéktartása lesz a leggyengébb, a 206-os pedig összes jellemzőjével a legjobb oroszlános lehet – amennyiben korrekt a kínált példány.
Renault-ból kaphatunk Clio I-est, Mégane-t és Twingót is. Utóbbiból a legszerényebb futásút, s egyben a leginkább takarékosat is. A jól variálható utasterű, ám nem a legjobb vezetési pozíciójú miniautót nyugodt szívvel tudjuk ajánlani, nem túlzottan szervizigényes, mindig is divatautó, azaz jól eladható lesz. SEAT-ból is a legkisebbet, az Arosát ajánlanánk, bár hasonló futással, azonos motorral áránál 40 ezer forinttal drágábban Cordoba is kapható, véleményünk szerint az Arosa fogja jobban tartani az árát. Skodából csakis Felicia, az viszont bőven kínálkozik 300 ezer forintért. Szerény futású és dízel is választható. Üzeme olcsó, értékőrzése az átlagosnál talán valamivel gyengébb.
Renault Twingóból jót, akár vászontetőset is kaphatunk olcsón