Autót venne használtan? Segítünk elindulni
Hogyan vegyünk használt autót? Sokunknak zsigerből megy a nem egyszerű folyamat összes lépése, de tömegek számára komoly kihívás, már az elindulás is. Nekik kívánunk segíteni.
Autót csaknem mindenki szeretne venni, segítünk okosan, megfontoltan lebonyolítani az ügyletet
Vágy és valóság
Az autó iránti vágy bizonyára megvan abban, aki autóvásárlásra adja a fejét. A vágy lehet érzelmi indíttatású és lehet praktikus okok miatti, mert a munkához, a család tereléséhez, az életvitelhez kell az autó. Az autó még azok számára is sokszor jól jön, akik olyan szerencsés helyzetben vannak, hogy esetleg munkahelyükre saját motorizált közlekedési eszköz nélkül, akár gyalog vagy tömegközlekedéssel egyszerűen és gyorsan el tudnak jutni. Mégis jól jön bevásárláskor, rokonok látogatásakor, nyaraláskor, s bizony akkor is, amikor épp orvoshoz kell menni. Az autó persze luxuscikk, kényelmi-, de egyben munkaeszköz is. Aki ügyes, az úgy tudja használni, hogy az autóra költött pénz a vele nyert idővel és egyéb haszonnal megtérül. [BANNER type="1"]
Csakis akkor van értelme nézelődni kezdeni, ha már legalább az megvan, hogy mennyi pénzt szánunk autóvásárlásra
Kiinduló helyzetként meg kell venni az autót, hogy a vágy valósággá váljon. A vásárlás első pontja az elhatározás, hogy igen, autóra van szükség, lehetőség és pénz. És mennyi pénz? Ez a választás egyik legfontosabb kérdése, annak meghatározása, hogy mennyi pénzt tudunk, kívánunk autóra fordítani. Kifizetjük az egészet, zsebből, bankszámláról, egy összegben, vagy hitelt veszünk fel rá? Utóbbit csak az esetben ajánljuk, ha közben az autóra nem fordított pénzt alaposan fialtatjuk, a hitelnek ugyanis költsége van, ami bizony drágábbá teszi az autóvásárlást. Megadja persze annak lehetőségét, hogy egy olyan autóba üljünk bele, amire amúgy nem lenne pénzünk, ám ezzel kevéssé ajánlott élni. Az autóvásárlást amúgy sem úgy ajánlott kivitelezni, hogy azzal teljesen kiköltekezzünk. Költsége van ugyanis az átírásnak (lásd táblázatunkat), fizetni kell 6-6 ezer forintot az új névre kiállított forgalmi engedélyért és törzskönyvért, továbbá szinte elvétve lehet olyan üzletet csinálni, hogy a megvásárolt autóra ne kelljen költeni. Szervizre, gumira, s ahogyan azt korábbi cikkünkben kifejtettük, az autózás egyáltalán nem olcsó mulatság, tartalékolni kell pénzt a fenntartására és még az esetleges meghibásodásokra is. Még a leginkább optimista kalkulációk szerint is csak olyan üzletbe ajánlott beleugrani, ami után marad még a „zsebünkben” legalább 200 ezer, az autóra költhető forint.
| kW | 0-3 év | 4-8 év | 8+ év |
| 0-40 | 550 | 450 | 300 |
| 41-80 | 650 | 550 | 450 |
| 81-120 | 750 | 650 | 550 |
| 121- | 850 | 750 | 650 |
Ha az előbbi okfejtés alapján kialakult, hogy mennyi pénzt költhetünk autóra, akkor el lehet kezdeni nézelődni, de természetesen csakis annak pontos meghatározása után, hogy milyen autóra van szükségünk, azt mire kívánjuk használni. Hányan, milyen távokat, jellemzően mennyi csomaggal kívánunk utazni vele. Elég lesz esetleg kétüléses vagy nagy a család és hétüléses kell? Városban, rövid távokat mennénk vele zömében - a benzines lesz a befutó, ha azonban hosszú távok várnak az autóra, a dízel a nyerő. Ezek ugyanúgy előre rögzítendő kérdések, mint az, hogy erős vagy takarékos autót keresünk, valamint, hogy vannak-e speciális igényeink, például összkerékhajtás, automata váltó, vagy bármilyen egyéb felszereltség.
Az egész család be kellene férjen nagyszülőstül, csomagostul, nyaraláskor is, vagy csak időnként ülne be egy-két ember a család mellé? E kérdés megválaszolása dönthet a kisbusz és a hétüléses egyterű között
Terepképességekre is szükség van? Ezt is tudni kell a vásárlás, de már a keresés előtt is
Külföldről vagy itthonról?
Ha pedig már megvan, hogy milyen összegből, milyen kritériumoknak megfelelő, milyen modelleket keresünk, akkor következhet a kereső paraméterezése, s annak eldöntése, hogy kizárólag itthon vagy szerte Európában, esetleg csak egy-egy kiválasztott országban nézzük az autókat. Mindegyiknek vannak előnyei és hátrányai is. Az itthoni vásárlás legfőbb előnyének egyszerűsége tekinthető - nem kell túlzottan messzire menni az autókért, könnyű összeszervezni több autó megtekintését is, mindenki beszéli a nyelvet, viszonylag könnyű informálódni az autók iránt. A kínálat azonban, főként az elmúlt 5 év autóiból nem a legjobb, főként akkor lehet érdemes külföldről is nézelődni, ha valamilyen speciális modellt keresünk. Nem kell feltétlenül nagyon egzotikusra gondolni, lehet csupán, hogy egy adott automata váltós konfiguráció is ritkaságnak számít itthon, míg külföldön – leginkább Nyugat-Európában – nem ritka modell az sem. Nem hazai autóért utazni azonban rizikós, messzire kell menni, ami komoly költséget jelent és persze sok időt emészt fel. Külföldre csakis úgy ajánlott útra kelni, ha több potenciális vétel címe is lapul zsebünkben, s azok lehetőleg egymástól nem túlzottan messze találhatók.
Hazai autót névre íratni nagyságrendekkel egyszerűbb, mint külföldit
Fontos tudni, hogy bár a külföldi autó vételára sok esetben alacsonyabb, mint a hazaié, az elcsábulás előtt érdemes végigszámolni, hogy milyen összegből fog az haza- és magyar rendszámmal nevünkre kerülni. Áfát - magánszemélyként - csak a 6 hónapnál fiatalabb és nem több mint 6000 kilométert futott példányok után kell itthon fizetni (ezek természetesen külföldön nettó áron vásárolhatók meg), a valóban használt autók esetében azonban élvezhető a hazainál minden egyéb országban kedvezőbb áfa, s az Európai Unióból származó autók után vámot sem kell fizetni. A kiutazás alsó hangon is 25 ezer forint, az ideiglenes rendszám és a biztosítás akár 50 ezer forint, az utazási költség (üzemanyag és autópályadíj) haza – akár 50 ezer forint. Utóbbiak szállíttatással kiválthatók, a költségek azonban nemigen lesznek mások. Modellenként (kor, motorméret és emissziós norma alapján) változó a regisztrációs adó, itthon pedig csupán a bürokrácia (műszaki vizsga ~40 000 Ft, okmányiroda ~20 000 Ft) is komoly költség. Egy külföldről származó autó honosítása regisztrációs adó nélkül is alsó hangon 150 000 forintba kerül. Ugye, hogy rögtön sokkal szimpatikusabbak a hazai árak?
Kényelmes, de a legjobb árról való megoldás miatt drága megoldás a meglévő autót egy kereskedésnek adni
Mi legyen a régi autóval?
Van már korábbi autója és azt kívánja lecserélni? Szerencsés ember, főként, ha úgy tudja megvenni az újat, hogy annak megvásárlásához nem szükséges eladnia a régit. Kényelmes megoldás, hiszen még az első szervizelés idejére sem fog autó nélkül maradni. Aki azonban a korábbi autó értékét is belekalkulálta a megvásárlásra szánt összegbe, az valahogyan kénytelen pénzzé tegye az autóját. Kényelmes megoldás, ha kereskedőnél vásárolja az új autót, s az beszámítja a régit. A kényelemnek persze ára van, biztos, hogy szerényebb árat fog kapni, mintha kitakarítva, lemosva saját maga lefotózná az autót, s feltöltené a Használtautó.hu oldalra, majd várná a vevők jelentkezését.
Az utóbbi, spórolós megoldáshoz azonban idő kell, meg kell várni a kellően jó ajánlatot tevő – leginkább magánszemély, saját részre kereső és nem üzletelő – vásárlót. Utána viszont autó nélkül marad, hacsak nincs a családjában másik autó. Ha Ön csak ritkán autózik, lehet, hogy ez a kompromisszum megéri, ha viszont nap, mint nap használja autóját és nem tud átmeneti autót szerezni, akkor nincs mit tenni, el kell fogadni egy kereskedő azonnali ajánlatát. Míg előbbi esetben az autóvásárlás első lépése a régi eladása, utóbbiban az utolsó, azaz előbb meg kell találni a megfelelő eladó példányt. Hogy mégis miként? Hirdetések elemzésével, autók megnézésével és leinformálásával – ehhez is lesz hasznos tippünk, jövő héten!
Ne habozzon a cikk alá írt hozzászólásként feltenni, igyekszünk segíteni!
- Használtautó-vásárlási kisokos - II. rész:
Hirdetéselemzés, kapcsolatfelvétel, viselkedési trükkök
- Használtautó-vásárlási kisokos - III. rész:
Átnézendők, átvizsgálás, óraállás-ellenőrzés
- Használtautó-vásárlási kisokos - IV. rész:
A végső döntés és az alku, a vásárlás és a papírmunka
- Használtautó-vásárlási kisokos - V. rész:
Vásárlás utáni teendők
- Használtautó-vásárlási kisokos - VI. rész:
Az érem másik, azaz eladói oldala