Autóvásárlás Olaszországban: nem ajánljuk senkinek!

Kockázatos vállalkozás – írta egy olvasónk az olaszországi autóvásárlásunkról megjelent első cikkünk kapcsán. Egyet kell, hogy értsünk vele. Annak ellenére, hogy sikerrel jártunk, s igazából átverési szándékot sem észleltünk, inkább csak olaszos lazaságot és kő kemény bizalomhiányt. Sok-sok mázlifaktorral a történet akár úgy is felfogható, hogy beültünk egy másik autóba, kimentünk, megvettük a kiszemelt MX-5-öst és hazajöttünk két autóval. Pofonegyszerű, ugye? Érthetetlen, hogy miért nem csinálja mindenki így, ha az európai kereskedőknél a hazai kínálatnál nagyobb választékból lehet válogatni, s így nagyobb sansszal lehet jobb állapotú, jobb, azaz alacsonyabb árú példányt vásárolni. Na persze, „fotelfizikusként” valóban ezt lehet gondolni, ám az autóvásárlás két és fél napját, pontosabban inkább hetét végigkísérve azt kell, hogy mondjuk (amit a korábbi, Renault Grand Scénic vásárlása kapcsán is leírtunk), hogy csak a kihívásokat és a kalandokat kedvelők vágjanak bele!
Kezdődjön a történet! Adott volt, hogy kollégánk talált egy neki tetsző színű, vonzó áron - 6900 euróért – kínált alacsony, 53 ezer kilométer futású, 2006-os Mazda MX-5-öst Olaszországban. Leinformáltattuk, reálisnak tűnt a futásteljesítménye, bár márkaszervizben csak egyszer járt. Több levelet is váltottunk az autót kínáló kereskedéssel, korrektül ment az információáramlás, ráadásul nem is egy murvás udvarú, hanem egy többmárkás – de nem Mazda kereskedés kínálta. A biztonság kedvéért egy olasz cimboránkkal is felhívattuk az eladót – ő is ugyanazokat tudta meg, mint mi.
Repülővel ezúttal macerás lett volna utazni, nem mentek jó időben a gépek, így maradt az autózás. Több mint 1200 kilométernyi úttal és nettó – megállások nélkül – 14 órás utazási idővel. Mivel csak két szabadnapot szántunk a vásárlásra, szerda este indultunk, a biztonság kedvéért négyen, hogy hazafele is váltott sofőrökkel tudjunk vezetni. Mindenképp tágas és takarékos utazóautóval kívántunk menni, eleinte úgy volt, hogy a tavaly ősszel az említett kollégával vásárolt és hazahozott Renault Grand Scénicemmel megyünk, ám végül a Renault Hungária tesztautó-felelősét csak próba szerencse alapon az indulás napján felhívva a későbbre egyeztetett legújabb Grand Scénic 1.6 dCi tesztautót sikerült megkapnunk és elhoznunk. Így egy alapos teszttel is összekötöttük az utazást. A Scénicről – ezúttal - csak annyit, hogy nagyon remekül szolgált. [BANNER type="1"]
Térjünk vissza azonban az utazáshoz. Igyekeztünk mindent alaposan és átgondoltan megszervezni, így természetes, hogy megterveztük az útvonalat, foglaltunk szállást, s vittünk magunkkal elemózsiát, valamint temérdek hűtött folyadékot is. A megvásárolandó MX-5 számára friss – és megfelelő minőségű – motorolajat, olaj- és légszűrőt, hogy ha szükséges, azokat ki tudjuk cseréltetni, s ne ki tudja milyen öreg kenőanyaggal, esetleg eltömített légszűrővel kelljen megtenni a hazavezető bő 1000 kilométeres utat. Vittünk továbbá csavarhúzókat, dugókulcs-készletet, szerelőkesztyűt, láthatósági mellényeket, a vásárláshoz festékvastagság-mérőt, kétnyelvű szerződést és persze autókat már látott szemeket.
Vakmerő vállalkozás volt persze a vásárlás, az autó szervizmúltjaként egyetlen bejegyezést látó mazdások szerint például valódi zsákbamacska volt a csak néhány rossz minőségű fotón látott autó. És igaz is, kockáztatni kellett, nem is keveset, négyünk két napját és uszkve 100 ezer forintnyi útiköltséget. Ráadásul az autó már viszonylag régóta hirdetettnek számított, többször beszéltük, hogy már-már gyanúsan jónak tűnik. De egy MX-5-ösért bizony sokat vállal az ember, és persze a barátai is.
Már a minket utaztató tesztautó felvétele is kacifántos volt, hiszen éppen még egy másik autó volt nálam, amikor megtudtam, hogy sajátom helyett a teszt-Scénickel mehetünk. Így első körben csak a forgalmiját tudtam felvenni, majd később az MX-5-vásárló kollégával felvettük a tesztautót, én pedig a Balatonig sajátommal mentem, ugyanis a hétvégén onnan a családomat kell hazavigyem, s ahhoz pontosan egy Grand Scénic szükséges, továbbá logikus is, hogy Olaszországból hazajövet én a Balatonnál kiszálljak, s ne hazáig menjek.
Amit lehetett már kedden megvettünk az utazáshoz, az alkatrészek persze szerdára jutottak, majd este pakolás, én otthon a saját autómba táraztam elsőként a holmikat. Majd legurultam a hétvége óta nem látott családhoz a Balatonhoz, ott gyorsan vacsoráztam, bevártam a kollégákat, beültem az új Scénicbe és Szlovéniáig meg sem álltunk. Jött a sofőrcsere, pihenés hátul, egészen kora hajnalig, vezettem akkor is egy órát, aztán pirkadattól az utolsó 320 kilométert is én tettem meg. Tudtam aludni, egyedül navigátorunk nem. Nagyjából délelőtt 10-re értünk a kereskedéshez, ahová mindenképp délelőtt kellett megérkeznünk, ugyanis Olaszországban 950 eurónál többet nem lehet készpénzben fizetni, bankkártyát nem fogadott el a kereskedés, így maradt az átutalás, ami elvileg másnapra átér.
Az MX-5 szerencsére nem volt csalódás, bár koszosan láttuk, s úgy nem volt túlzottan szívderítő. Kissé matt fényezés, nagyon matt fényszórók, gyűrű által karcolt bőrkormány és a Mazdák esetében ilyen futással is teljesen reális váltógomb-kopás jellemezte. Külső sérülésként mindössze egy apró horpadást láttunk, a motor szépen járt, s vezetve sem találtunk hibát, sőt, hibátlanul hozta az MX-5 híres vezetési élményét. Rendben gyulladt ki és aludt el indításkor a légzsák kontroll-lámpája, s a klíma is veszettül jól hűtött, s ami talán még fontosabb: a még gyári gumiabroncs, valamint a szervizekről szóló matricák teljesen hihetővé tették az óraállást. Egyértelmű volt, hogy meg kell venni az autót, bár a vásárló érezte ezt akkor a legkevésbé, szó szerint rá kellett beszéljük. Ráadásul az árral is adódtak problémák, ugyanis a kereskedés 7900 euróért akarta adni a 6900 euróért hirdetett autót. Egyesek szerint ez egy jó trükk lehetett ahhoz, hogy az alkulehetőségeket csökkentsék, de az első, 6500 eurós ajánlatunk és persze általuk némi fejvakarás után 6700 eurós árban megegyeztünk. Érezhető volt általuk némi keserűség az árban, s az értékesítő meg is jegyezte, hogy ezért valakinek a feje fog hullani. Mindezt Google Translatebe írva, ugyanis mint kiderült a levelekhez is azt használta, angolul ugyanis nem tudott. Szóban tehát így nem tudtunk beszélni, csakis írásban. Nem volt egyszerű a tárgyalás.
Bíztunk benne, hogy a vételár átutalásával elkezdik intézni az ideiglenes rendszámot és az exportpapírokat, ám nem így lett. Hiába mutattuk, hogy átutaltuk a pénzt, ők csakis akkor voltak hajlandók a papírok intézését elkezdeni, ha saját bankszámlájukon látják a pénzt. Bizalomnak tehát nyoma sem volt, annak ellenére, hogy teljesen barátinak tűnt a viszony köztünk és az eladó között. Felhívtuk bankunkat, akik csak azt tudták ígérni, hogy másnapra ott lesz a pénz, de azt nem, hogy reggelre. Bíztunk benne, hiszen az értékesítő is azt javasolta, hogy találkozzunk reggel, és ha ott lesz az összeg, akkor kezdi a papírok intézését. Miénk volt a délután: gyors evés, Scénic-fotózás és -videózás, majd fürdés a tengerben. Nem rossz program. Este ájulás és alvás, reggel irány a kereskedés, ahol türelmünket kérték, majd következett a Google Translate-tel beszélgetés. Egyszer megjelent a „minden rendben, a pénz megérkezett” felirat is a kijelzőn, s azt is megtudtuk, hogy 100 euróért elintézik ők az amúgy 60 euróba kerülő papírokat. Ismerve az olasz ügyintézést, látva azt, hogy elvétve találunk csak angolul beszélő embert, remek ajánlatnak tűnt. Azonban hamar vége lett jókedvünknek, ugyanis kiderült, hogy a pénz mégsem érkezett meg, s hiába adtuk oda a papírok és az ügyintézés árát is, ők ragaszkodtak ahhoz, hogy azokkal csakis akkor foglalkoznak, ha megkapják az autó vételárát. Ez pénteken, egy viszonylag kisméretű városban, ahol úgy tippeltük, hogy délnél biztosan nem dolgozik tovább a helyi okmányiroda, eléggé aggasztó volt. Hiába hívtuk fel bankunkat, ők már elküldték a pénzt. Kértük az eladót, hogy ellenőriztesse a pénzt bankjánál, kértük olasz cimboránkat, hogy hívja fel a kereskedést, ám ő sem tudta meglágyítani az eladót. Nem jutottunk tehát előbbre.
Elmentünk megtankolni az üzemanyaggal már alig rendelkező Scénicket, 60 literes tankjába sikerült 58 liternyi gázolajat tölteni szolid 97,3 euróért, azaz uszkve 30 ezer forintért - Olaszországban iszonyat drága, több mint 500 forint a gázolaj literenkénti ára is. Elmentünk vásárolni egy kis elemózsiát, majd elindultunk a nemrégiben földrengés sújtotta L’Aquila központja felé, amikor – 11:50-kor - jött az SMS olasz barátunktól, hogy baj van, a kereskedő hívta őt, hogy a pénz még nem érkezett meg és a helyi okmányiroda délben zár. Gyomorgörcs a köbön, vészforgatókönyvek fejben, azt vizionálva, hogy hétfőig kell maradni, közben se autó, se szállás, ugyanis a család miatt is haza kellene érni, a tesztautót pedig hétfő reggel vissza kell adni. A vevővel tehát egy ember maradhat, ketten mindenképp haza kell menjünk – hiszen az MX-5 kétüléses.
Közben persze vissza is értünk a kereskedéshez, ahol végre sikerült az angolul beszélő főnökkel is egyeztetni. Ő végre áldását adta, hogy intézzék a papírokat, sőt, épp jött a hívás is a bankból, hogy megvan a pénz. Ekkor persze már 12:08 volt, s nem tartottuk túl sanszosnak, hogy kapunk rendszámot a már zárva tartó hivatalból. Persze bíztunk az olasz korrupcióban, így elejtettük, hogy lenne még 50 euró a zsebünkben, ha elkészülnének a papírok. Ez érezhetően oldotta már a hangulatot is, s nem egész fél óra alatt el is készültek a papírok. A rendszám nem más, mint egy nyomatott A4-es lap, amit a kocsi hátsó szélvédőjére kell ragasztani – máshova nem lehet. Agyő kabriózás! És persze az autót lemosni sem volt ideje a kerekedésnek, így az is ránk maradt. Rögtön sokkal vonzóbb lett, az addig stresszben élő kollégánk végre derűs lett, sőt egyenesen szerelmes az új autóba, amelynek belsejét porszívóval, frissítőkendőkkel és némi ablaktisztítóval egészen tűrhető állapotba hoztunk. Utóbbit a külföldi autóvásárlások kötelező kellékévé írja is fel mindenki, aki hasonlóban gondolkodik, a belülről is koszos szélvédő és az éjszakai vezetés miatt ugyanis nagyon fontos felszerelés!
Ami még fontos, hogy Olaszországban nagyon magas, 540-560 forint környékén mozog a benzin ára, az MX-5 első teletankolása például literenkénti 558 forintért sikeredett. A töltőállomások, amelyek közül a kisebb falvakban, városokban lévők ugyanúgy tartanak sziesztát, mint az autót eladó kereskedés - helytől függően délben vagy 13 órakor kiesik a ceruza a dolgozók kezéből. Így történt a minket kiszolgáló kereskedésben is, ahol értékesítőnk csakis az említett 50 euróért intézte és intéztette ügyünket. Végül sikerrel, nem rossz órabérért. Mi pedig sikerrel jártunk, remek az MX-5, de azért volt stressz bőven a vásárlása kapcsán. Több is, mint amennyit írásban vissza lehet adni.
A vásárlás után is visszatérő macera volt például, hogy a kisebb benzinkutak nem csak sziesztát tartanak, hanem korán zárnak is, s olyankor náluk csakis olasz bankkártyával lehet(ne) fizetni. Az autópályákon pedig igen magas áron, így a behozatali költség egy kevéssel magasabb is lett a tervezettnél. És ennél még fájóbb, de leginkább fárasztó volt, hogy épp kifogtuk a kelet-európai vendégmunkások hazafelé áramlását. Temérdek dugót fogtunk ki, menetidőnk 3 órával, mintegy ötödével nőtt meg. Persze még így is jó bolt, s leginkább buli volt - ismételten – a külföldi autóvásárlás. Olyan, amelyet azonban tiszta szívvel nem tudunk ajánlani senkinek sem, ugyanis reálisan nézve szívások halmaza volt.