Az adód rendben van? Összeomlás Budapesten

Időpont: 2014. szeptember 8., hétfő, valamikor este 7 és 8 óra között, pontosabban nem emlékszem. Bár közelebb lehetett a 7-hez, mert még világos volt. A helyszín: Budapest, Buda, XII. kerület, Lejtő út. A Sashegyi és a Vas Gereben közti szakasz. Azért részletezem, hogy akár ismerjen is magára az illető, ismerjenek is magukra a szereplők, ha épp úgy alakul, hogy olvasnák ezt a cikket. De mindegy.
[BANNER type="1"]
Hogy a nevéből adódóan lejtős (vagy emelkedős, attól függ, honnan nézzük) Lejtő úton történt, ami kiakasztott, azért is lényeges, mert olyan ez az utca, hogy kétirányú. De mivel az egyik oldalon, dombról lefelé a jobb oldalon parkolnak az autók, az így egysávosra szűkülő helyen állandó a konfrontáció. Telente gyakori összecsúszással, száraz időben "csak" olyan jelenetekkel, hogy a nem létező nyomdafesték is elpirulna a fogak kerítésén kiszökkenő szavaktól. És az ész megáll, hogy mennyien nem képesek kulturáltan közlekedni, viselkedni; felfogni, hogy rajtuk kívül esetleg mások is léteznek a Föld bolygón.

Tehát hétfő este, Budapest, Lejtő út. "Fentről", a Vas Gereben felől hajtanék lefele, de a kereszteződéstől 50 méterre egy fehér kombi félig elfoglalja az utat. Benne senki. Szóval alapból a jobb oldalon parkoló autók, balra csak járda, plusz ez a valamiért keresztben álldigáló kocsi, mint forgalmi akadály. Amit nyilván ki lehet kerülni, nem egy bonyolult feladat. Ami bonyolult, hogy egyszerre csak egy autó fér el. Kinek van ilyenkor elsőbbsége? Ebben az esetben ilyesmin kár is agyalni. Udvariassági alapon kéne, hogy működjön. Hááát, két perc kellett, hogy átfűzzem magam a rohadtul nem gordiuszi csomón. Mert egy BMW-s úriember annyira érezte az autóját, hogy segíteni kellett neki - jaj, oldalanként csak 30-30 cm hely volt...
Átjutok, leparkolok. A fehér kombitól 50 méterre lefelé. Kiszállok, bezárok, indulnék, amikor jön a nagy találkozás: lentről egy 60 körüli újabb mondeós, fentről egy 40-es régi vectrás versenyző. A mondeós még az extra akadály előtt, lentről fölfelé, a vectrás túl az extra akadályon és hozzám hasonlóan néhány perces várakozáson, fentről lefelé. A mondeós balján, a vectrás jobbján a parkoló autók. Úgyhogy kinek van elsőbbsége? Igen, a mondeósnak. Ám a vectrás nem így gondolja, és mi van? Az, hogy szemben egymással állnak, s egyik sem hátrál. A mondeósnak könnyebb lenne, csak balra kormányozva kicsit visszagurul, a vectrásnak emelkedőn tolatnia picit nehezebb volna, nem is tolat.

Hanem mutogat, ablak lehúz, s a mondeósnak címezve ezt hallom: Nem látod, hogy jövök? Az ablakot szintén lehúzó mondeós némi szemforgatással és fejcsóválással válaszol, egyebet nem tesz. A vectrás kiszáll, hevesen gesztikulál, ismétli magát, én meg elkövetem a hibát (?), szokásommal ellentétben beleszólok: De hiszen neki (a mondeósnak) van elsőbbsége, nem? A mondeós még mindig csendben, sőt, ő visszavonult, ablak fel, nem moccan, tolatni soha nem fog, várja a sült kacsát, vagy tudom is én. Bezzeg a vectrás rám néz, s az autóra, amiről valószínűleg azt hiszi, hogy az enyém, s felharsan a tételmondat, a fogalmam sincs, hány forintos, cserébe felettébb szánalmas kérdés:

Az adód rendben van?

Egy Infiniti (Q50S Hybrid AWD) tesztautóval voltam (teszt hamarosan). Magyar rendszámossal ráadásul, ezért is nem értettem, mi van. Oké, ő ideges. Beleszóltam az egyoldalú vitájukba, be mertem szólni neki, bár nem sértőn, nem anyázva, ó, és ilyen puccos autóm van. Azaz nincs, de ő ezt nem tudhatta. Gazdag köcsögnek tartott. Sebaj, mondom neki, hogy nyugi, az autó nem az enyém, na nem mintha ez lenne a helyzet kulcsa. Erre ő előveszi a telefonját, nyomkodja, s tán még fényképezni is kezdi az Infinitit, a rendszámot... Nem látom, de nem is érdekel, visszaülök az autóba, s lejjebb csorgok, hogy ezzel plusz helyet adjak nekik, hogy történjen valami, hogy ne kelljen esetleg a járdára hajtaniuk, hogy a mögöttük gyülekező autósok is mehessenek a dolgukra, mindenki mehessen a dolgára, stb.

Ám ez sem elég. Egyik sem mozdul. Az ellenőr vagy ellenőrös lelkületű, a normális emberi kommunikációra a jelek szerint képtelen, szellemileg leárnyékolt vectrás újból megkérdezi, hogy rendben van-e az adóm. Mondom, igen, köszönöm, illetve újságíró volnék, hozom a fényképezőgépet, dokumentáljunk egy jót. Közben egy - talán corsás - néni is csatlakozik, értetlenkedik, hogy ennek meg hogyan lehet jogosítványa, végül egy mentő menti meg a szituációt. Mert vectrás barátunk a szirénától átkapcsol értelmes üzemmódba, bepattan a kocsijába, kitér a mondeós útjából, helyet ad a mentőnek, majd amikor az átszlalomozik a torlaszokon, nagy gázzal elhúz. A mondeós is. Utóbbi elégedetten, előbbi remélhetőleg lenyugodott, a frusztráltságtól agyonütve nem okozott balesetet, nem ütött el senkit, s nem is fog.
Kívánom neki, hogy ennél nagyobb gondja-baja sose legyen. Hogy nem álltak el az útjából. S hogy valaki közölte vele, nincs igaza. Ha még az lett volna, hogy bocs, sietnie kell a gyerek, az asszony, a stb. miatt. Vagy látni lehetett volna rajta, hogy egyáltalán felfogja, mi a vér is van. De nem. Semmi. Függöny. Egyébként aztán a fehér kombi miatt kihívták a rendőröket, akik egyrészt megkértek, hogy ne fényképezzek, másrészt vélelmezték, hogy a fehér kombi kéziféke elfáradhatott, a kocsi jobbról átcsúszhatott a bal oldalra, s a padka foghatta meg, blabla. Egy kutyasétáltatásnyival később már nem volt ott az autó. Én meg elszégyelltem magam, de csúnyán, és sokadszor is megfogadtam, hogy néhány (egy-két) százezer forintnál drágább kocsit nem veszek. Ide, Magyarországra, ebbe a feljelentgetős, bemószerolós, ha nekem nem jó, neked se legyen korba? Ahol... Nem is folytatom. Sírok, felejtek.