Cikk2016. 11. 21.

Az autóvásárlók 90%-a vakon dönt, már mobilon is segít a KEKKH

Saját okostelefonos applikációval, az OkmányApp bevezetésével segíti a használtautó-vásárlókat a KEKKH.


Tavaly októerben, azaz az év utolsó negyedévében startolt el a KEKKH webes gépjárműadat-lekérdezője[/url]. Már az is óriási lépés volt a korábbi, papíron benyújtható, igencsak macerás múltlekérdezéshez képest. Míg addig évente nagyjából 5-6 ezer lekérdezést fogadott és szolgált ki a KEKKH, már a webes lekérdező üzemelésének első (a tavalyi év utolsó) negyedévében is közel 6000 online adatigénylés érkezett. Azóta még népszerűbb lett a szolgáltatás, havonta átlagosan ötezer igénylést nyújtanak be online, de az év csúcshónapjában, májusban több mint 8000 adatlekérdezés történt. Mostantól - a korábbi formákon túl - okostelefonon keresztül is benyújtható lesz az adatlekérdezési és adategyeztetési igény az Android és iOs rendszerek számára letölthető, de külön weboldallal is rendelkező OkmányApp[/url] segítségével.[BANNER type="1"]
Új szolgáltatás ezúttal nincs, mint azt az applikáció sajtótájékoztatóján megtudtuk, arra még alsó hangon két évet kell várnunk, hogy például a biztosítási kártörténetek is bekerüljenek a kilométeróra-állásokat 2010 óta rögzítő rendszerbe. Fontos, hogy adatlekérdezés során az autó tulajdonosának semmilyen személyes adatát sem tudhatjuk meg, csupán a jármű műszaki paramétereit. Míg tehát a legtöbb forgalmazó a személyes adatok védelmére hivatkozva nem közli a náluk karbantartáson járt autók óraállás-információját sem a vételi szándék miatt érdeklődőkkel, a KEKKH azt műszaki adatnak tekintve adja meg.
Mit kérdezhetünk le, mit egyeztethetünk?
Lekérdezhető adatok:
  1. Gépjármű gyártmány megnevezése
  2. Gépjármű típusa
  3. Jármű elsődleges színe, színkódja
  4. Forgalomban van-e
  5. A nyilvántartásban szereplő kilométeróra állás(ok) és a rögzítés időpontja
  6. Körözés ténye (A gépjármű körözésének tényére vonatkozó adat szolgáltatása a hazai körözési adatok alapján, a jogszabályoknak megfelelő tartalommal történik.)


Egyeztethető adatok:
  1. Forgalmi engedély szám
  2. A jármű gyártási éve
  3. Első nyilvántartásba vétel időpontja
  4. Első magyarországi nyilvántartásba vétel időpontja
  5. Műszaki érvényességi idő
  6. Saját tömeg
  7. Együttes tömeg
  8. Szállítható személyek száma
  9. Hengerűrtartalom
  10. Hajtóanyag
  11. Teljesítmény
  12. Ülések száma vezetővel
  13. Állóhelyek száma (ha van)
  14. Forgalmazási korlátozás ténye


Az itthon forgalomban lévő autóknál 2010 óta a műszaki vizsgák, illetve a tulajdonosváltások során rögzített óraállásokon túl a rendszerből azt is megtudhatjuk, hogy körözés alatt áll-e az autó, de a gépjármű pontos megnevezését, típusát, eredeti színét, színkódját is lehet ellenőrizni. A legfontosabb információk lekérdezése mellett több, a műszaki adatlapon megadott adatot is összeegyeztethetünk a rendszerben tárolt információkkal. Így a forgalmi engedély számát, a jármű gyártási évét, az első nyilvántartásba vétel időpontját, a műszaki érvényességi időt is megnézhetjük az elektronikus rendszerben. Leellenőrizhetjük továbbá a saját és együttes tömeget, a szállítható személyek számát, a hengerűrtartalmat, a hajtóanyag pontos meghatározását, a teljesítményt, az ülések és a buszok esetén az állóhelyek számát is, valamint az is kiderül a lekérdezőből, hogy forgalmi korlátozás alatt áll-e az adott gépjármű.
Mibe kerül?

Online fele annyiba kerül a gépjárműadatok egyeztetése, illetve az óraállás lekérdezése, mintha azt személyesen tennénk. Van ügyintézési költség, így egyetlen autó lekérdezése is 625 forintba kerül a webről, illetve okostelefonról, de ugyanennyit kell fizetnünk két autó múltjáért is. A harmadik autó felára 200, utána minden egyes járműé 275 forint. Jelképes költség ahhoz mérten, hogy milyen rizikófaktort jelent a manipulált kilométeróra és az abból eredően elmaradt karbantartások sora.

A már 2014-ben bevezetett, de most a Gépjármű Ügyintézés menüponttal kibővített OkmányApp által a használtautó-vásárlás rizikója egyszerűbben lesz mérsékelhető. Hiába ugyanis a webes lekérdezhetőséggel megugrott adatlekérdezés, a havonta átlagosan 50 ezer használtautó-vásárlónak még mindig csupán a tizede kérdezi le a megvásárolni kívánt autó múltját.

A vásárlók 90 százaléka tehát vakon dönt.

Az új menüpontot kínáló OkmányApp segítségével azonban bárhol és bármikor, akár egy okostelefon segítségével is percek alatt kérdezhető le egy vagy akár több használt autó múltja. Újítás az is, hogy akár a rendszámot sem kell bepötyögni, a forgalmi engedély, vagy a 2004 májusa óta a szélvédőkre ragasztott rendszámhitelesítő matrica vonalkódját a telefon kamerájával is beolvastathatjuk.
Az okostelefonos alkalmazás az eladók dolgát is könnyebbé teszi, a gépjármű eladásának bejelentése a szerződést lefotózva szintén lehetséges már csupán telefont nyomkodva is. A vevőnek továbbra is be kell mennie az okmányirodába, hiszen ő új forgalmi engedélyt is kap (6000 forintért), meg persze fizet vagyonszerzési illetéket is (hacsak nem villanyautót vásárol). Az OkmányAppból továbbá intézhető a forgalomból történő ideiglenes kivonás, annak hosszabbítása, illetve a gépkocsi ismételt forgalomba helyezése is. Egy újabb lépés az okos világ felé, vásárlás előtt tessék használni!