Cikk2012. 09. 24.
Az FBAMSZ megmondja, melyik biztosító szolgáltat a legjobban
Ha a biztosítók között nem csak ár alapján kívánunk dönteni, fontos tudni, hogy melyiket tartják leginkább korrektnek az alkuszok.

Betumeret18 px
Ha szükség van a biztosítóra, akkor fontos, hogy az jó legyen, időben és korrekt összeget fizessen, ezért kötéskor nem feltétlenül a legolcsóbbat érdemes választani
A szakmai érdekvédelem mellett az alkuszi tevékenység önszabályozására létrehozott FBAMSZ szerint a gépjármű-biztosítások kategóriájában a Generali-Providencia tekinthető etalonnak, a személybiztosítások kategóriában az Uniqa, míg a lakossági, illetve a vállalati vagyonbiztosítás területén egyaránt az Aegon a legjobb.
A biztosító kiválasztásakor sokat érhet egy-egy ilyen elismerés, hiszen az ügyfélszolgálatokkal vesződni senki sem szeret, s az autósok zöme - szerencsés esetben - nem rendelkezik tapasztalatokkal velük. A jövő évi díjakat egyébként alig több mint egy hónap múlva, október 30-án ismerhetjük majd meg, immár nem csak az országos napilapokból, hanem a PSZÁF és a MABISZ honlapjáról is. Addig egyébként változást hozhat a kormány által már beterjesztett, s a tervek szerint az őszi időszak első felében tárgyalandó T/8099. számú törvényjavaslat, mely az évi egyszeri helyett évközi díjhirdetést tenne lehetővé, annak érdekében, hogy az év közben átkötők ne az akár 11 hónappal korábban meghirdetett díjakkal legyenek kénytelenek új szerződést kötni, s a biztosítók se tudják őket, akár ennyi idővel előre átkötéssel csábítani. [BANNER type="1"]
Nem csak baleset esetén, lopás és rongálás kapcsán is segíthet a biztosító
A változás csökkenti a biztosítók kockázatát, kiegyensúlyozottabbá teheti versenyüket. „Biztosítók százmilliárdos, nem feltétlenül önként vállalt „szerencsejátékának” vet véget az új szabályozás – hangsúlyozta Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke. – A kgfb-piac a gyakorlatban ugyanis hihetetlenül árfüggő, így lehetetlen elvárás volt az összes szereplő felé, hogy egy teljes évre előre eltalálják azt a díjszintet, amely mellett minimális nyereséggel, némely esetben akár veszteség mellett képesek legyenek új ügyfeleket szerezni. Az egyre irreálisabb díjak pedig súlyosan sértették az ügyfelek érdekeit is, hiszen azok alkalmazása erőteljesen növelte a felelősségbiztosítást nyújtó biztosítók működési kockázatát. A többszöri díjhirdetéssel ugyanakkor végre teret nyerhet a kiegyensúlyozott verseny, és a hozzá kapcsolódó hosszú távú üzleti gondolkodás, amely a valós fogyasztói érdekeket szolgálja.”
Így aztán a biztosítók mind nagyobb hangsúlyt fordíthatnak majd szolgáltatásuk színvonalára, azaz mind fontosabb lesz, hogy melyik biztosító a legjobb, jövőre még többet érhet majd a címben szereplő díj.










