Az olasz munkásmozgalom új arca: itt az új Fiat Ducato
A Ducato 2014-re megújult, új arca kisebb mint eddig, pedig kapott modern vezetéssegédeket, és a gyár szerint költségei is apadtak.
Új a Ducato orra, leginkább hűtőmaszkjával tér el a vele lényegében azonos Citroën és Peugeot furgonoktól. Lökhárítója már háromrészes, a korábbinál könnyebben cserélhető, javítható. A furgon négyféle hosszúsággal, három magassággal kérhető
Új generációként üdvözöljük, de ha szőrös szívűek vagyunk, akkor ez még mindig csak a harmadik evolúciós változat. 1981-ben jelent meg az első, amit 1990-ben frissítettek fel, szélesebb lámpákat és a kis Fiat felirat helyett a hűtőmaszk közepére nagy emblémát kapott, azt a függőleges vonalakból állót, amit akkoriban használtak. A második, vagy ha úgy tetszik harmadik generáció 1994-ben jött, akár összkerékhajtással, új motorokkal, amelyek a Fiat saját egységei és az Ivecótól kölcsönvett nagyobb lökettérfogatú blokkok voltak. Ez is kapott egy frissítést, a 2002-es évjárattól minta nélküli fényszóróburák jártak hozzá és a lökhárítóba integrált szellőzőnyílások helyett valódi, stílusosabb hűtőmaszk tette előnyösebb megjelenésűvé. Ebben a korszakban jelentek meg az első közvetlen befecskendezéses turbódízelmotorok, 2002-től csakis ilyenekkel kapható. 2006-ban következett a harmadik nagy evolúciós lépés, az ötödik generáció új karosszériát hozott, amit az addigiakhoz képest magasra tett és felhúzott első fényszórókról lehet a legkönnyebben megismerni. A nemrég kihozott, és már hazánkban is kapható hatodik generáció tulajdonképpen ennek a módosított, felfrissített kiadása.
[BANNER type="1"]
A LED feláras, de a menetfény széria. A hátsó lámpák rajzolata is változott 2014-re
A Fiattal egy cégcsoportot alkotó Iveco kapcsolatát a motorok kapcsán már említettük, de arról még nem esett szó, hogy a Ducato egy már több évtizedes olasz-francia kooperáció eredményeként jött létre. A Sevel vegyesvállalatot azért hozták létre, hogy racionalizálni tudják a haszonjárművek gyártását és fejlesztését, de ez előreláthatólag 2019-ben, a most kihozott frissített változat életútjának végén lezárul. A Ducato testvérmodelljei a Peugeot Boxer (korábban J5) és a Citroën Jumper (korábban C25) is, de az első generációt ennél sokkal vadabb neveken is kínálták. Az Egyesült Királyságban Peugeot helyett Talbot Expressként, Olaszországban Alfa Romeo AR6-ként is, az Iveco Daily-t meg AR8 néven. Az Express volt az utolsó autó, amelyen a PSA a Talbot nevet használta, utóbbi kettő pedig az Alfa máig utolsó teherautós próbálkozása.
A Fiat francia kapcsolata több szálon fut; a Sevel a Ducato testvérein kívül elkészítette az Eurovan családot, a kilencvenes években még mindig újnak hatottak a Citroën Evasion, Peugeot 806, Fiat Ulysse és Lancia Zeta nagyméretű egyterűek, pedig majd tíz évvel le voltak maradva a korszakalkotó Renault Espace mögött. Ezekkel közeli rokonságban áll a méretben a Ducato és testvérei alá belőtt Citroën Jumpy, Peugeot Expert, Fiat Scudo haszonjármű trió, második generációjuk két éve kapott egy kis ráncfelvarrást. Az Eurovan széria már jó rég, 2002-óta fut második sorozata, az olaszok már nem is gyártják az Ulysee-t és a Zetát. A Lancia még egy darabig a Chysler Voyagert árulja saját logóval, a Fiat meg a szintén tengerentúli eredetű Freemonttal váltotta le saját modelljét. A mi Ducatónk szempontjából az a legérdekesebb, hogy a Fiat-Chrysler összebútorozás adta lehetőséggel élve, a jól csengő Ram márkanéven is árusítják. Az álruhás amerikai Ducatónak, a Ram ProMasternek volt előzménye, de nem, úgy ahogy gondolnánk. A Chryslerrel korábban egy csoportot alkotó Daimler a Mercedes-Benz Sprintert is kínálta Amerikában, ahogy ma is, csak ma már Freightliner névvel fut.
Lényegében változatlan a beltér, új opció az 5"-os kijelzőjű hifi-navigáció. A középső alsó pohártartó két első üléssel praktikus, de hárommal sokat elvesz a lábtérből
| Motor | 115 Multijet | 130 Multijet | 150 Multijet | 180 Multijet |
| Hengerűrtartalom [cm3] | 1 956 | 2 287 | 2 287 | 2 999 |
| Hengerek/szelepek száma | 4/16 | 4/16 | 4/16 | 4/16 |
| Váltófajta/-fokozat | kézi/5 | kézi/6 | kézi/6 | kézi/6 |
| Teljesítmény [LE (1/min)] | 115 (3750) | 130 (3600) | 148 (3600) | 177 (3500) |
| Nyomaték [Nm (1/min)] | 280 (1500) | 320 (1800) | 350 (1500) | 400 (1400) |
| Végsebesség [km/h] | 138-148 | 145-155 | 152-162 | 161-171 |
| Fogyasztás - vegyes [l/100 km] | 6,3-7,2 | 6,4 | 6,4-71 | 7,7-8,9 |
| CO2-kibocsátás [g/km] | 165-190 | 170-192 | 170-192 | 203-236 |
Egy tolóajtó alapfelszerelés, ahogy a magasságban állítható vezetőülés is. Alapáron sem kényelmetlen a beltér
| Kivitel | Ducato 3.0t furgon CH1 | Ducato 3.3t furgon MH1 | Ducato 3.3t furgon MH2 | Ducato Maxi 3.5t furgon XLH2 | Ducato Maxi 4.0t furgon XLH3 |
| Hosszúság [mm] | 4963 | 5413 | 5413 | 5998 | 6363 |
| Szélesség [mm] | 2050 | 2050 | 2050 | 2050 | 2050 |
| Magasság [mm] | 2254 | 2254 | 2524 | 2774 | 2779 |
| Tengelytáv [mm] | 3000 | 3450 | 3450 | 4035 | 4035 |
| Raktér [m3] | 8 | 10 | 11,5 | 15 | 17 |
A motorok már 2011-ben megújultak, így a mostani frissítés azokat nem érintette. A Ducato még mindig Euro 5-ös, pedig több kategóriatársa is tudja a még nem kötelező Euro 6-ot. A motorok a JTD második generációját, azaz a MultiJet technikát használják. A Duactóban 115 lóerőt teljesítő 2,0 literes 2008-ban jelent meg a Lancia Deltában és az Alfa 159-be is építették. A nagyobb blokkok hasonló felépítésűek, de Iveco eredetűek. A 2,3 literes 130 vagy 148 lóerős lehet, mindkettőhöz hatfokozatú váltó jár. Míg a leggyengébbet rövid távokra ajánlják, ez a kettő a kínálat mindenese. A 3,0 literes négyhengeres 177 lóerőt és 400 Nm nyomatékot tud már 1400-as fordulaton, amit a 4 tonnás változatokban lehet leginkább kihasználni. A bemutató alkalmával próbált gyengébb 2,3 literes, a hatfokozatú kézi váltóval - üresen legalábbis - jól mozgatta a bódét. 130-as tempónál 2750-et forog, kevésbé hajszolva, a nyomatékmaximuma közelében terhelten is jól fogyaszt a tapasztalatok szerint.
A hétüléses áruszállító nálunk nem lesz népszerű, pedig remek öszvér. A Ducato alváz ma az egyik legnépszerűbb lakóautó alap, természetesen tőlünk nyugatra
Ahogy a Citroën Jumper és a Peugeot Boxer, úgy a Ducato is megváltozott az idei évre egy kissé. Mindhármon újak a lámpák, amelyek továbbra is jó magasra szereltek, hogy egy koccanáskor kevésbé sérüljenek, de az A-oszlop felé már nincsenek felhúzva. Ez a mosatni talán szebb, kaphat LED-es nappali menetfényt is (88 ezer forint, de a sima izzós alapfelszerelés), ami a három testvéren eltérő rajzolatú hűtőmaszk Fiat változatával jóval komolyabb fellépést ad, mint a korábbi. Ami ennél sokkal fontosabb és többet ér, hogy az első lökhárító három részből áll, így sérüléskor nem kell az egészet kicserélni, hanem lehetőséget ad egy kis legózásra és spórolásra. Ahogy a célelvűen megerősített karosszéria is, ami nagyobb élettartamot és fokozott értéktartást ígér.
Teherautós a beltér, minősége nem a Transit szintje. Hátulra légrugó és dupla rugó is rendelhető, de a hagyományos merev tengely is strapabíró. Fellépő kérhető, de nem integrált, mint a Transiton
A sajtómaszlag szerint a sorozat eddigi 33 éve alatt 2,6 millió eladott Duacto után a Fiat Professional egy még alacsonyabb üzemeltetési költségű kisteherautót kívánt megépíteni, amit a mai kor színvonalán álló vezetéssegéd rendszerekkel és személyre szabhatósággal dob fel. Bár a külsőn ez nem látszik, de annál fontosabb, hogy erősítést kaptak a karosszéria záródási pontjai. Masszívabbak lettek a fékek, melyek szerényebb pedálerő mellett kisebb kopással nagyobb élettartamot is ígérnek.
| Motor | 115 Multijet | 130 Multijet | 150 Multijet | 180 Multijet |
| Ducato 3.0t furgon CH1 | 5 060 000 | 5 319 000 | 5 599 000 | - |
| Ducato 3.3t furgon MH1 | 5 280 000 | 5 519 000 | 5 799 000 | - |
| Ducato 3.3t furgon MH2 | 5 440 000 | 5 679 000 | 5 959 000 | - |
| Ducato Maxi 3.5t furgon XLH2 | - | 6 189 000 | 6 469 000 | 6 870 000 |
| Ducato Maxi 4.0t furgon XLH3 | - | 6 639 000 | 6 919 000 | 7 320 000 |
A hosszú távú használattal szerzett tapasztalatokat vették alapul számos újításhoz, ilyenek például az új toronycsapágyak. Az új formája kiküszöböli a víz és a por beszivárgását. A 2,3-as motornál kicserélték a kuplung munkahengerét, a 3,0 literesnél változtattak a váltóáttételeken. Az erősítés ellenére viszont sikerült pár kilót faragni az autó saját tömegéből, ami ha nem is sok, de hosszú távon már jelentős a hatékonyság szempontjából. A fogyasztáson kisebb belső súrlódást adó motorolajjal és alacsonyabb gördülési ellenállású abroncsokkal is csökkentnek. Ott vannak még a váltást jelző nyilak, vagy az opciós start-stop és a robotizált váltó is, amikkel lehet pár százalékot faragni. A Fiat a gyengébb, 130 lóerős 2.3-ashoz hasonló erejű konkurensei között a legtakarékosabb, ezzel nem csak PSA motoros testvéreit, de a Ford Transitot is elveri. Ehhez nagyban hozzájárul a 0,31-es légellenállási együttható is, ami akkora testtel és homlokfelülettel igen jónak számít.
Szebb lett, jobbnak ígérik, keveset fogyaszt és jó az ára. A Fiat Professioanl teherautó üzletág Európa vezetője kíván lenni a Ducato kategóriájában is
A Ducatóban széria az ESP borulásvédelemmel, de felárért keréknyomás-ellenőrző, lejtmenetvezérlő, sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, táblafelismerő és automata távfény is rendelhető hozzá. A Ducato a furgonon kívül többféle személyszállító kivitelben, akár három irányba dönthető platósként és szinte minden felépítményt befogadó fülke+alváz kivitelben is kapható. Három tengelytávval, három tetőmagassággal, négyféle hosszban és 3-4 tonna közötti teherbírással is lehet rendelni - a négyféle motorral és a felszerelésekkel együtt a variációs lehetőségek száma tízezer körüli. A Fiat az árpolitikájával nagyon jó ajánlattá teszi az 5 060 000 forinttól kapható Ducatót, ami az extraként rendelhető felszerelések okos árazásával és a mostani frissítéssel még vonzóbb célszerszám lett.