Cikk2022. 01. 16.

Az USA-ban továbbra sem venne villanyautót a vásárlók többsége

A töltőhálózat fejletlensége és a hatótávpara még 2021-ben is kételyeket keltett a tengeren túl, mutatjuk az ellentmondásosnak hangzó eredményeket és a háttérben meghúzódó okokat!

Attól függően, hogy az autós világban kit kérdezel, az elektromos hajtásláncok vagy épp az áttörés határán állnak, vagy már be is törtek az autók jelenkorába: sokak szerint a jövő elérkezett. Ráadásul a politika és az autógyártók is nyomják a villanyautókat, így legtöbbször már csak a vásárlók maradnak, akik nem hisznek bennük. Egy friss kutatás szerint Amerikában épp ez a helyzet: a Deloitte adatai arra engednek következtetni, hogy az Egyesült Államokban nagyon szélsőséges a villanyautók elfogadottsága. [BANNER type="1"] A kutatás szerint az USA potenciális autóvásárlóinak 69 százaléka teljesen villanymotor-mentes benzines, vagy dízel járművet venne, 17 százaléknak opció az öntöltő hibrid, konnektorost viszont már csak 5 százalék vásárolna. Ugyanilyen alacsony, 5 százalékos a villanyautót keresők száma is, ennél csak az "egyéb" meghajtási módot választók vannak kevesebben, ők a maradék 4%. Mindez meglepően hangozhat, hiszen rengeteg villanyautós tartalom érkezik az Atlanti Óceán túloldaláról, meglepően sok ahhoz, hogy az USA lakóinak mindösszesen 5 százaléka legyen vevő az elektromobilitásra. Amit viszont figyelembe kell venni, hogy Amerika nem csak New Yorkból, Los Angelesből és San Franciscóból áll, a két part közt bizony ott a vidék, ahol még most is a pickupok hódítanak. Ebben a járműkategóriában még csak most kezdenek megjelenni az akkumulátoros modellek, ráadásul közel sem borítékolható a sikerük. Ez nem feltétlenül ok nélküli maradiság, az érintett területeken az átlagos felhasználóknak legtöbbször a nagy teljesítmény, a jó terepképességek, a komoly vontatási kapacitás és a megbízhatóság mellett a hatótáv is valódi szempont. Éppen ezért jogos a vásárlók félelme az egy töltéssel megtehető táv és a töltőhálózat fejlettsége láttán. [BANNER type="2"] Hogy még teljesebb képet kapjunk, néhány további külföldi példát is érdemes megemlíteni. Az Egyesült Államokhoz hasonló a helyzet Délkelet-Ázsiában, ott a vásárlók 66 százaléka nem kér semmilyen villanymotort, de India és Kína sincs messze, ezekben az országokban 58 százalék venne kizárólag belsőégésű motoros modellt. Németországban már fordult a kocka, ott 49 százalék keresi a régi megoldásokat, Dél-Koreában és Japánban pedig igen haladó szellemiségűnek nevezhetjük a vásárlókat a belső égésű motorosokért rajongók 37 és 39 százalékos arányát elnézve.