Baj van a részeg rohamosztagossal? Audi Q7 50 TDI

Egyenesen megtisztelve éreztem magamat, amikor a naptárunkban megláttam a két frissített Audi Q7 tesztautót. A négykarikások egyik legnépszerűbb modelljéhez még nem volt szerencsém, így abszolút őszintén állíthatom, hogy nem tudtam, mire számítsak. Az ok persze nagyon egyszerű, 2015 óta nem történt semmi érdemleges, ezért nem is volt belőle tesztautó valamilyen különkiadás miatt, vagy hasonlók. Most viszont történt, lényegi változásokon ment keresztül, amiről csak azok tudják majd eldönteni, hogy valóban hasznosabb-e, mint volt, akik vezették, esetleg használták is a második Q7-et. Ami most látszik rajta, hogy a fényszórói a legújabb modellekére hasonlítanak, és még mindig legalább annyira impozáns az autó megjelenése, mint 5 évvel ezelőtt volt.

Az éles vonalak nehezen öregszenek, most pedig végképp ez dívik, így a Q7 úgy maradt divatos, hogy közben nem valami fiatal.

Tesztautónk nálam futott túl a 30 000. kilométerén, szóval a konkrét darabról most nehéz eldönteni, hogy új, vagy használt autóként kezeljük. Ennyi idő alatt a második, nagyobb szervizén is át kellett volna már esnie. Így számos ponton magam sem tudom eldönteni, hogy elhasznált alkatrészek, vagy a konstrukció számlájára írható az, amiket az autóval tapasztaltunk, ami sajnos nem minden esetben pozitív. A népszerű 3,0 literes V6-os TDI-hez eddig egy A6-ban volt szerencsém, de a félpercenként elsuhanó Q7-ek hátulján is ezt a jelzést fogjuk látni. Az 50 TDI-t csak a frissített modelleken, ezzel globalizálta a márka modellpalettájának elnevezéseit, és miután Kínában már nagyon régóta ezeket a jelzéseket használták, a világ többi kontinensét igazították hozzá.

A Q7 külsőre nem túl baráti, bár azt hiszem, ebben az összeállításban tűnik a legártatlanabbnak.

Még az üvegei sem színezettek, a fehér fényezés pedig igyekszik tisztára mosni az autó hírnevét. A single frame hűtőmaszk ennek pont az ellentéte, a beleintegrált két hosszútávú radart pedig joggal nézik sokan egyből kék-piros villogóknak. Megjelenése feszült pillanatokat okoz, akkor is lehúzódnak előle, ha erre amúgy nem volt semmilyen szándékunk, egyszerűen ijesztő, pedig nem is TEK fekete. Furcsa módon ettől is kicsit összerezzen, aki meglátja, mint egy rendőr, katona, vagy rohamosztagos láttán. Jó, utóbbi nyilván fiktív, de az uniformisról valamiért a hatalom az első, ami beugrik, ez pedig félelemkeltő, pedig pont az ellenkezőjét kéne jelentenie az említett szakmákat illetően. A Q7 is nyilván csak egy autó, sofőrfüggő a közúton hozzá párosítható vezetési morál, de ez az egész kategória sajnos a rossz irányba terelődött. Az orrán kandikáló radarok a bent ülők védelmét és a sofőr biztos vezetését szolgálják. Az agresszívre húzott lámpák szintén, döbbenetesen jó fényerővel és kitakargatással dolgoznak. Még mindig egy pár jó ledes, vagy lézeres fényszórót tartok a legnagyobb segítségnek sofőrként. A nagy hűtőmaszk a V6-os dízel hűtésére szolgál… Egyáltalán nem, nagyon kis százaléka valódi nyílás. Ez sajnos a presztízsérték rovására írható, amiből most már a BMW is akar egy szeletet, de erről még nem tudok őszintén beszélni… [BANNER type="1"] Új lökhárítók, új felnik, új színek érkeztek, ahogy az lenni szokott. Ám rohamosztagosunk bármennyire is tűnik ismerősnek, mélyen belül más karakter tért vissza. A több mint 5 méter hosszú, és majdnem 2 méter széles márványtömb ajtajait feltárni egész jó élmény. Olyan súlyuk van, amitől az első érintésre is komoly autó hatását kelti. A vastag ajtókat be sem kell csapni, mert motorok húzzák be az első kattanás után, ami végtelenül elegáns.

A bendő nagyon új, a frissítés elhozta a Q7-nek is a kijelzők forradalmát.

12,3 colos a digitális műszeregység, erről talán már elmondtuk, mennyire jó minden más gyártóéhoz képest, a két új egység a 10 colos alsó és a 11 colos fölső központi kijelzők. Nem lehet csak úgy érinteni őket, meg is kell nyomni, amit fizikai röccenéssel vesz tudomásul. Nem érzem, hogy ez lenne az érintőkijelző legjobb felhasználása, de talán kicsit közelebb jár hozzá, mint a gesztusvezérlés. Ezek a kijelzők itt fizikai élményt adnak, ami egy Audi esetében sokat számít. Annyira lágy, mégis fémes kattanásokat, mint az Audi gombjai, tekerői tudnak, nem tud más, és ez nagyon hasonlít rájuk, szóval jár a plusz pont. A digitális klímakonzol biztosan szokható, egy hét nem volt elég hozzá. Igazság szerint, ha már rá kell nézni használatkor, akkor ott valami nincs jól kitalálva, és itt nem ajánlott levenni a szemünket az útról. Az alapból is 2,2 tonnát nyomó monstrumról nehéz elmondani azt, hogy stabil lenne. Elöl-hátul légrugós a felfüggesztés, a kormány élénk reakciójú, az aszfalt felől mégis mindkettőn keresztül nagyon sok a behatás. Elég pár métert gurulni vele ahhoz, hogy érezzünk nem oda illő megmozdulásokat. A teszt alapján azt mondanám, hogy ennek az autónak a futóműve nem viseli jól, ha csak az egyik oldalon kell rugóznia, mondjuk úthiba, vagy szinteltérés miatt. A keresztbordákat észre sem vesszük benne, de amint áthajtunk bármin csak az egyik kerékkel, ami egy kavicsnál nagyobb szinteltérés a burkolaton, lök egyet oldalra a karosszérián. Aztán megint és megint, és megint. Az oldalirányú erőket, vagy ebben az esetben billegést nem az autóvezetéshez párosítja a tudatalattink, mármint a folyamatos behatást.

Ez a bódé bizony tántorog, bármi is történjen, amit a nyomvályúk egyenesen veszélyessé tesznek.

Kormányzása könnyű, semmi információt nem ad a sofőrnek, legfeljebb azt, amikor kifordítja a kezéből, mert ráment valamire. A 77-es út jelentős szakasza fel van újítva, ez a monstrum mégis minden méteren el akarta hagyni valamerre az utat. A sávtartó meg sem próbálta visszahúzni, valójában olyan hirtelen mozdulatokat művelt, mintha én akartam volna átvágódni a másik sávba, így érthető, hogy bele sem szólt az elektronika.

Az oldalirányú billegés és a kormányba való kapaszkodás rendesen fárasztó.

Ha folyton arra kell figyeli a lépegetővel, nehogy eltaposs egy Skywalkert, megnyúzza az embert egy óra alatt is, és minden pillanatban érezhető volt, hogy ezt bizony rendesen ki akarja gáncsolni valami. Zörgés, vagy kotyogás nem hallatszott sehonnét, már a mechanikai alkatrészek felől - a továbbiakra majd visszatérek később, a V6-os dízel hangját viszont nem tompították el túlzottan. Régivágású TDI, 2000 alatt még melegen is be tud csörögni, amit talán valaki még élvezni is tud, ugyanakkor fordulaton kétségtelenül jó hangja van. Egy igazi mozdony vele a Q7-es, a 600 Nm-es nyomaték maga alá rántja a horizontot, és érzésre nem is akar elfogyni. Fogyasztásával csodákat nem tudtam tenni, hiába a hosszú országút, vélhetően az ugyanannyi városi szakasz miatt 9,1 liter lett a tankolás szerinti érték. Váltója hagyományos bolygóműves, ugyanahhoz a 8-as ZF modellcsaládhoz tartozik, mint amit a BMW használ. Ezt viszont úgy hangolták, hogy a DSG-érzésére vágyók ne csalódjanak, és belevitték azokat az apró hibákat a működésébe, amitől nálam a DSG szóba sem jöhetne. Elindulásnál vár, hátramenetbe kapcsoláskor vár, irányváltáskor vár és el is gurul. Kár érte, jó ügynök volt. A quattro hajtást nem próbáltam komolyabb helyen, mint az aszfalt, így arról nem nyilatkoznék. Az új 50 TDI hajtáslánc trükkje, hogy 48 voltos kisegítő, úgynevezett könnyű hibrid rendszert kapott.

A legnagyobb előnye, hogy teljesen észrevétlenül rántja be a V6-os dízelt és akár 100 km/h fölött is le tudja állítani, ha éppen nincs rá szükség.

Fogyasztás és károsanyag-kibocsátás csökkentés miatt került bele, utóbbiban bízunk, hogy a nagyurak nem mókolnak már vele, és tényleg tisztább, előbbit pedig nálam ügyesebbek biztosan tudják lejjebb is vinni. A Q7 nálam az oldalablakok zörgéseivel alaposan elásta azt, hogy zavarmentes, kényelmes utazóautónak tudjam nevezni - ha az eddig elhangzottak nem tették volna meg. Viszont jóleső nosztalgiával töltött el, hogy felidézte bennem hévezős gyerekkoromat, de már csak emiatt sem én lennék az elégedett vevő rovatban az Audi értékesítőinél. Egy Q7-et összeállítani óriási feladat. Aki az online konfigurátorban próbálkozik, türelmet kívánok, telefonon pedig neki se álljon. A lehetőségek végeláthatatlanok, ledes fényszóróból négy-, vagy ötfélét is ajánl, bőrözve lehet a beltér deréktól fölfelé, derékmagasságban és az alatt is, egyszerre, vagy külön-külön, ahogy a kliens óhajtja. Faberakásból is sokféle érhető el, ezzel az egyébként hideg belteret amúgy nagyon otthonossá varázsolják, ez a sötétszürke eukaliptusz például kimondottan ízléses. Bár az autó hirdeti az S Line csomagot, a sárvédő bilétáján és a küszöbdíszen túl más elem mégsem került bele, pedig legalább az ülések kapnának dombornyomást, legalábbis a csomag szerint. Ahogy az alul lapított kormány sem szerepel benne, se Alcantara huzat, de őszinte leszek, nem is hiányzik. Ez a beltér sötétszürke, vagy sötétbarna bőrrel nagyon stílusos lehetne, így sajnos csak olyan átlagos.

Kedvünkre választható árnyalatú díszvilágítás, elég jó hangzású hifirendszer és hét ülés is szerepelhet benne.

A pótülések motorosan nyílnak és fekszenek vissza, lábteret kevésbé kínálnak, de gyerekként akár el is férhetnék. A rolónak sajnos helye nincs, így az otthon marad, máskülönben a beltér az ablakokat leszámítva minőségileg rendben van. Egy nagyobb ráfordítással összeállított Q7 ennél vélhetően csak jobb élmény lehet, ami a látványt illeti, de a tesztautó listaára fehérben, fekete belsővel, valamilyen S Line csomaggal is elérte a 30 milliót. A tesztautóéletben jelentősnek számító futásteljesítmény miatt a tapasztalt negatívumokat nem merem általánosítani. Ez az autó nem volt jó, és nem tudom, hogy csak a nagy számok törvénye miatt sikeres a modell, és egyet kiemelve amúgy ez a rohamosztagos sem találná el az elé letámasztott sörösüveget, vagy a többiek azért tudnak célozni.