Cikk2017. 03. 02.

Barátibb köntösben a legolcsóbb kombi - Dacia Logan MCV

Kívül-belül megújult a Dacia Logan MCV. Már új arccal, továbbra is hatalmas poggyásztérrel, csúcsdízellel vallott a román kombi.


Ráncfelvarrás. 2016 végén a Dacia teljes palettája megkapta a maga ráncfelvarrását. Először a Párizsi Autószalonon mutatkoztak be, később nemzetközi menetpróbájukon is próbáltuk a frissített kínálat tagjait. A facelift utáni Dacia-családból elsőként a Logan MCV érkezett tesztre. A már tavaly robotizált váltóval is megjelent, amúgy a piac legolcsóbbjának számító kombi lényege továbbra is változatlan: élhető motorokat, de legfőképp (kisautós mércével) hatalmas belteret ad. Most teljesen más felállásban, a 900 köbcentis turbós benzines helyett a 90 lóerős 1.5 dCi csúcsdízellel próbálhattuk az átgyúrt Logan MCV-t. Utóbbi dízel hátránya, hogy csak az Arctic, azaz csúcsfelszereltséggel választható, így a Logan ára is így a legdrágább. Persze a 3 430 000 forintos alapár korántsem nevezhető soknak egy ekkora kombinál. A külső megjelenés is előnyére változott, új a hűtőrács, amely krómcsíkja a már LED-es menetfénnyel szolgáló fényszóróban folytatódik. Karakteresebb az első lökhárító és vadiúj 15 colos dísztárcsája még inkább hasonlít fém társaihoz. Hátul az égvilágon semmi sem változott, továbbra is a hatalmas, 573 literes, támladöntéssel 1518 literesre bővíthető csomagtér az ütőkártyája.
Jobb hangulatú beltér. Persze az utastér is változott, a középkonzol nagy része és az ajtóbehúzók karbonszerű borítást kaptak. Új a kormánykerék is, formásabb, jobb fogású négyküllős cseréli a korábbi bumszli volánt, tőle máris jobb a minőségérzet. Bár az olcsó műanyagok továbbra is megmaradtak, az összhatás mégis barátibb. Az ajtók is finomabban záródnak már, régen sok panasz volt az olcsó csattanásra, a központi zár távirányítós. A legpraktikusabb újítás, ami más márkáknál említésre sem lenne méltó, hogy az ablakemelők gombjai végre az ajtókárpitra kerültek. Sőt, a sofőr ablaka automatán húzódik le-fel! Na, ezt nevezem! Azért hátra esetünkben tekerős ablakemelők kerültek, de extraként azok is lehetnek gombosak, helyük továbbra is hátul középen lenne. Furcsaság, hogy a stop-start kikapcsoló gombjának erősen világító vörös lámpácskája fölé hajolva kiégeti a szemünket. Van viszont Eco-gomb is, ami odafigyel a gázadásokra, nem tudunk „kilőni”, az elváltásokat előbb kéri a kijelzőn, továbbá gazdaságosabban működteti a légkondit. Persze nagyobb gázadásra utunkra enged, de a felesleges gyorsulásoktól megóv.
Hatalmas terek. Új extraként tolatókamera is kérhető, a kategóriának megfelelő felbontással, ami egy 4501 milliméter hosszú kombinál hasznos, és amit a korábbi teszt alatt – az ott is meglévő tolatóradar ellenére is – hiányoltam. Képét a mindössze 75 000 Ft felárat jelentő Media Nav Evolution infotainment-rendszer képernyőjén láthatjuk. Utóbbi 7 colos érintőfelületet ad, kissé lassan áll fel a rendszere, de utána gyors és praktikus kezelhetőségű. Telefont gyorsan csatlakoztat, de megmaradt idegesítő szokása, hogy a térkép megnyitásakor üzenetet dob fel a vezetés közbeni nyomkodás veszélyéről. Az ülések nagyon puhák, ülőlapjaik furcsán lejtenek, rövidek, kényelmesnek nehéz lenne nevezni őket. Hátul a lábtér ebben a kategóriában leginkább óriásinak nevezhető, az ülések mögötti apró kalaptartó kivehető, belőle a csomagteret lefedő roló indul, aminek fogóját továbbra sem vágták ki, érthetetlen okokból. Azért érezzük már, hogy olcsó autóban ülünk!
Dízellel még élhetőbb. Legerősebb, 90 lovas 1.5 dCi dízelével dinamikusan lehet autózni a mindössze 1090 kilós kombival. Dízeles kerregés van, de egész kulturáltan, a 90 ló mellé 220 Nm nyomaték is társul. Egyetlen hibája, hogy nem szabad 1500 fordulat/perc alá engedni, mert ott orbitális a rezonancia, elviselhetetlen zajt csinál, ami nekünk és a hajtásláncnak sem kellemes. Daciásan jó az 5 sebességes kézi váltó, ami hihetetlenül rövid úton jár. Az egyesé olyan rövid, hogy az elején többször megnéztük, hogy bevette-e. Fokozatkiosztása viszont meglepően vagy inkább durván hosszú, így csak 90 km/h környékén kéri az ötödiket. 130 km/h-nál 2500 fordulat/percen pörög a főtengely, így autópályán sem elveszett a dCi motoros MCV. Mondhatni, hogy városra is hangolták, hiszen harmadikban pont 50 km/óránál adódik a bűvös 1500-as fordulat, ahol még épp nincs rezonancia, és ahol már jól érzi magát. Így fogyasztása is hibátlan, 5,2 liter/100 kilométeres átlag jött ki – zömében városi használattal is. Egyedül a stabilitásra lehet panasz, különösen esős úton bizonytalan, kanyarokban könnyen elúszik a román kombi orra, ami persze a szerelt téli gumi miatt is lehetséges. Ja, és a futómű! A frissítés előtt nem tapasztaltam, hogy ennyire kemény lenne a futóműve, így valószínű ahhoz is hozzányúltak. Sajnos nem előnyére. Óvatosan kell vele járni, olcsó autó, és így is kell hozzá viszonyulni. [BANNER type="1"]
Nagy kombit, olcsón. Továbbra is konkurens nélkül maradt a Dacia Logan MCV. A legkisebb és frissen bevezetett 1,0 literes benzinessel, az alapnak számító Access felszereltséggel már 2 280 000 forintért elhozható a Logan MCV. Döbbenet. A 75 lóerős, szintén 1,5-ös alapdízel a csúcsnál eggyel rosszabb Ambiance felszereltségben már 3 080 000 forintért a miénk lehet. Az általunk tesztelt csúcsdízel 3 430 000 Ft listaáron, ezzel a legdrágább Logan MCV. Cserébe egy új autót, alapból is 573 liternyi csomagteret és olcsón elérhető extrákat kapunk. A tempomat például 60 000 Ft, a hátsó elektromos ablakok 40 000 Ft, a parkolóradar tolatókamerával mindössze 75 000 Ft felárat jelent. Visszagurulásgátlót, ABS-t, ESP-t, isofix rögzítési pontokat és szervokormányt ellenben alapáron ad. A Dacia Logan MCV továbbra is egy hazai viszonyokhoz árazott és praktikus családi kombi azoknak, akiknek nincsenek nagy elvárásaik, csupán élvezni szeretnék az új autó adta biztonságot. Hisz itthon sok család számára az is nagy szó, ha új autóba ülhet. A Logan MCV-ben el is fér egy átlagos négy-, vagy akár öttagú család, hogy a három gyerek, három szoba modellhez a négy kerék is meglegyen.