Cikk2025. 08. 08.

Belátta a Volkswagen: ezen mindenképpen változtatni kell!

Küszöbön két új modell világpremierje, azonban nem minden lesz úgy, ahogy eredetileg eltervezték.

A Volkswagen modellpalettáján jelenleg jól elkülöníthetőek a villanyautók, hiszen mindegyik neve magában foglalja az ID. előtagot, a mögötte lévő szám pedig a méretét jelöli. Az eredeti tervek szerint a közeljövőben a kínálat kiegészült volna az ID.1-gyel, illetve az ID.2-vel. Viszont Thomas Schäfer, a vállalat vezérigazgatója egy belső megbeszélésen kifejtette, a jövőben más elv mentén nevezik majd el a típusokat. Azt viszont egyelőre nem árulta el, az ID.2 milyen elnevezéssel jelenik majd meg, de kiemelte, az "ikonikus nevek nem tűnhetnek el". A német InsideEVs hasábjain megjelent információ egyébként nem először röppent fel. Korábban az Automobilwoche is beszámolt hasonlóról, ám akkor még úgy tűnt, csupán a számokat cserélik le, így az ID.EVERY1 koncepcióautó sorozatgyártott kivitele például ID.UP, míg az ID.2all végül ID.Polo néven kerülhetne forgalomba. Martin Sander, a márka értékesítési igazgatója ugyancsak elismerte az osztrák Auto und Wirtschaft magazinnak, hogy változtatnak az elnevezéseken, konkrétabbat azonban nem árult el, csupán annyit közölt: "ha eljön az idő, érkezik a bejelentés is".