Cikk2015. 10. 17.

Belgiumból jön az Audi Q6

A belga De Morgen napilap szerint, az Audi eldöntötte, hogy a Q6-ost a brüsszeli gyárban fogják összeszerelni. Gyártásának kezdete 2018-ra várható.


Múlt hónapban már vethettünk egy pillantást a teljesen elektromos Q6-ra a Frankfurti Autószalonon, ami azzal az e-tron quattro koncepcióval volt kiállítva, amiből a sorozatgyártásra szánt változat is készül majd 2018-ban. Most arra is fény derült, hogy a Tesla Model X riválisának szánt Audi modell a brüsszeli gyártósoron fog készülni Belgiumban, ugyanott, ahol jelenleg a gyár legkisebb modelljét, az A1-est szerelik össze. Körülbelül 2500 munkavállaló dolgozik az üzemben és múlt évben körülbelül 115 000 kisautót készítettek.
Egy kis emlékeztetőként: a Frankfurtban bemutatott Q6 modell több mint 500 km-t képes megtenni elektromos üzemben. Teszi mindezt 3 elektromos motorral, amik együtt 503 lóerőt és kb. 800 Nm-t adnak. Az elektromos erő elég ahhoz, hogy 4,6 másodperc alatt megfussa a 0-100-as sprintet, végsebessége pedig elektronikus korláttal 210 km/órás. [BANNER type="1"] A sorozatgyártásra kész Audi Q6 változatot először 2017 végén láthatjuk, az első példányok érkezése pedig 2018 elejére várható.