Cikk2016. 01. 13.
Bemutatták a Lexus új sportos kupéját
A Lexus LF-LC koncepciója mostanra alakult át sorozatgyártású modellé, a Detroiti Autószalonon leplezték le.

Betumeret18 px
Merész formatervvel, óriás hűtőmaszkkal, akár 21 colos kerekekkel és keskenyre húzott lámpatestekkel tűnik ki a tömegből a Lexus 2+2 üléses újdonsága
Beérett a Lexus négyéves fejlesztése, eddig tartott ugyanis a legújabb zászlóshajónak, az LC 500-nak a megalkotása. A külső dizájnelemeket a koncepcióváltozattól örökölte, lényegében még ezt a formát is szokni kell, annyira tanulmányautó jelleget ölt. A orr-részt egyértelműen a mai Lexusokra jellemző méretes hűtőrács uralja. A keskeny fényszórók mögött három részből álló LED fényszóró kapott helyet, körülötte pedig L-alakú nappali menetfény járul hozzá az összhanghoz.
[BANNER type="1"]
A 20, illetve 21 colos alufelnik szintén szemet gyönyörködtetőek, akárcsak a belső tér kialakítása, melyet a bőr és az Alcantara uralja. A hátsókerékhajtású modell ugyanazt az 5,0 literes V8-ast kapta meg, mint az RC F és a GS F. Az erő tízfokozatú automatán keresztül megy az aszfalt felé. Az új szerkezetet sikerült könnyebbre tervezni, mint a nyolcgangos váltókat, gyorsasága pedig szinte a duplakuplungos társakét hozza.
Az üléseket úgy tervezték, hogy az utasok minél közelebb kerüljenek a súlyponthoz. A belső teret bőr és Alcantara uralja
A tervezés során odafigyeltek arra is, hogy kellőképpen alacsonyan tartsák a tömeget, továbbá a súlypont helyzetére is hangsúlyt fektettek. Utóbbi érdekében a 12V-os akkumulátort is a csomagtérben helyezték el. A vezetőülést úgy tervezték, hogy a sofőr minél közelebb üljön a súlyponthoz. Mindezeknek és a 4,5 másodperces 0-100 km/órás gyorsulásnak köszönhetően minden bizonnyal versenyautós vezetési élményt nyújt majd a Lexus kupéja.
Ugyanazt az 5,0 literes V8-ast kapta meg az LC 500, mint az RC F és GS F modellek















