Benzint nem fogyaszt, mégis elvisz a munkába
Két kereke van, közel annyiba kerül, mint a legolcsóbb autók egyike, de üzemanyagot nem igényel, csak a konnektorba kell időnként bedugni. Kipróbáltuk a villanyrollert.

Vigyázat, ugrik! Jól gyorsul és 30 km/óra feletti tempójával kerékpárúton gyors, az autók között nem vészesen lassú a villanyroller
Nem tekinthető közlekedési eszköznek, inkább egy nagyra nőtt játékszer
Kerékpárokról ismerős fékkarokkal, jól lassítható
A Speedshop-tól tesztelésre kapott Ghoo ER1000 elektromos roller kezelési kézikönyvében is leírt információ, hogy „nem felel meg a Nemzetközi Automobilszövetség jármű szabványának, ezért közutakon, autóúton és autópályán nem használható”. Sebaj, úttestre nem is igen menne józan ember a csöppnyi kerekű, 32 km/óra végsebességű közlekedési eszközzel, ám aki elmerül a KRESZ-ben, láthatja, hogy lakott területen belül tilos a kerékpársávon segédmotoros kerékpárral közlekedni. Márpedig a hátsó kerekét 1 kW-os villanymotorral hajtó elektromos roller segédmotoros kerékpárnak tekinthető, hiszen ülése és kormánya is van, vezetése tényleg robogószerű. Hol haladhatunk vele így? Legálisan sehol, gyakorlatilag azonban szinte mindenhol. Méretéből adódóan könnyedén el lehet férni vele járdán, kerékpárúton, maximális tempójával pedig még az autók között sem vészesen lassú.
Mint egy elektromos autó, gyújtáskulccsal készenléti állapotba hozható, ilyenkor látható az akkumulátor három fokozatú töltöttség-kijelzője, majd robogóhoz hasonlóan markolatkapcsolóval indítható
Munkába járni például ideális, ezen biztosan nem fogunk megizzadni, ellenkezőleg, már az őszi időben is jelentősen be kell öltözni, hogy ne fázzunk rajta, kormányán a „gázt” teljesen tekerve már jelentős menetszéllel kell számolni. Az 1 kW-os, a hátsó kereket lánccal hajtó villanymotorral valósággal ugrik a 105 kilogrammos maximális terhelhetőségű, 44 kilogramm saját tömegű villanyroller. Ez persze nem csak ereje miatt van így, hanem kissé elhibázott markolatkapcsolója miatt is, komoly holtjáték után nagyon rövid úton kapcsol és éri el maximális helyzetét. Rövid idő alatt megszokható, és utána már azzal is jól szabályozható a tempó, hiszen a hátsó kerékkel fixen összekötött villanymotor jelentős motorféket ad. Áramot e verzióban még nem táplál vissza, így 25 kilométer az elvi hatótáv a 3 darab, 12 V-os, 12 Ah-s ólomsavas, zselés robogó-akkumulátorral. Aki tehát nem több mint 10 kilométernyire lakik munkahelyétől, még aggódásmentesen nyergelhet át a villanyrollerre.
Könnyedén összehajtható, akár egy szélesebb csomagtérbe is befér
Ezzel a karral dönthető le a kormányoszlop
A tárolással nem lesz gondja, hiszen a roller nyerge kiemelhető, majd egy karral viszonylag egyszerűen kormányoszlopa is ledönthető. A közel félmázsás saját tömeget a marconább férfiak még a lépcsőkön is viszonylag könnyedén cipelhetik fel, de aki megkér egy segítőt, az már tényleg fájdalommentesen fogja vinni, az összehajtva akár egy szélesebb csomagtérbe is beférő vagy íróasztal alá is rejthető elektromos kétkerekűt.
Áramtöltése jelképes összeg, bár mivel 100 kilométerre négy töltés is kell, a 100 kilométerenkénti költség már több mint 200 forint – persze még mindig kevesebb, mint fél liter benzin ára. A 129 900 forintos vételár ahhoz képest vaskos, hogy ennyiért már akár autót is lehet kapni, ám mivel annál nagyságrendekkel olcsóbban vihet munkába, iskolába a villanyroller, valójában sokkal kedvezőbb költségű közlekedési eszköz. Esőben természetesen nem használható, a dobozban kapott termékre pedig csak úgy él az 1 év garancia, ha azt a szakszervizben – a forgalmazónál – szereltetjük össze, további 10 ezer forintért.
Teljes feltöltése 6-8 óra, a csatlakozó kupakkal védett, a lánccal hajtó villanymotor nem, a többi alkatrész azonban szinte folyamatosan igényel karbantartást. A fékek elöl-hátul tárcsásak, de bowdenesek
Speciális járgány, de városi szaladgáláshoz nagyon ideális, nincs gond a dugóval, nincs gond a parkolással, hiszen szinte hónunk alá is csapható, alig foglal több helyet, mint egy kerekes bevásárlószatyor. Illúzióink persze ne legyenek, a biztonsági őrök szemében ez is kerékpár, így bankba, okmányirodába, stb. nem fogják – könnyedén – beengedni. Kell hozzá egy kis elszántság, ahogyan a folyamatos karbantartás-igényhez is. Csavarjai gyakorta ellenőrzendők, maga a termék pedig részint nagyon jól kitalált, jó megjelenésű, részint kissé lelombozó minőségű. A tesztpéldány első rugója nem mozgott, nem csillapított, és néhány tízkilométeres használat után újabbnál újabb nyöszörgéseket, érezhető meglazulásokat produkált. Mindezt persze könnyedén tudja ellensúlyozni, hogy havi szinten tízezrekkel apaszthatja a közlekedés költségét.