Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2017. 06. 30.

Bepattantunk az Opel legnagyobb crossoverébe

Üléspróbát tarthattunk az Opel és a PSA csoport második közös gyümölcsében, a hazánkba októberben érkező Grandland X-ben. Azonos alapok, mégis más extrák a franciához képest.

Bepattantunk az Opel legnagyobb crossoverébe

Mióta az Antara kifutott, az Opelnél nem volt igazán nagy SUV, egészen eddig, ugyanis az új X-offenzívájának csúcsára fölhelyezte a Grandland X-et. Persze ezt már hónapok óta tudni lehet, most viszont láthattuk élőben is az autót, már egészen közel kishazánkhoz, csupán Pozsonyig kellett utaznunk, hogy mihamarabb láthassuk. Két darab autót tapogathattunk, szagolhattunk és próbálhattuk az ülését, vezetni ugyanis még nem lehetett őket. Az előszériás autók gyártása is csupán a napokban kezdődött, ez a két Grandland X még annyira korai, hogy még nem is a gyártósorról érkeztek, nagy százalékban kézzel szerelték össze őket, így néhány részlet még változhat rajtuk, de jó eséllyel azokat észre sem fogjuk venni. Hogy mennyire odafigyelnek az Opelnél arra, hogy ne is hasonlítsák a Peugeot 3008-hoz, jól bizonyítja, hogy csak egészen a sajtótájékoztató végén jött szóba egyáltalán a PSA.
[BANNER type="1"]
Részben nem is fontos említeni, hiszen, ha csak magát az autót nézzük, talán eszünkbe sem jut az egyébként Év Autójának választott Peugeot 3008, a műszaki és extra tartalomról viszont nagyon is. Maradjunk még kicsit a megjelenésnél, a markáns arányok, mint a széles karosszéria a magasra húzott övvonal és a masszív orr adott volt, az Opel tervezőinek ezt kellett opeles gúnyába húzniuk. Hogy mi az opeles, arra vakon nehéz választ adni, de állítólag a motorháztető középen húzódó él és az ajtók alján húzódó penge "hagyományosan" az. Persze ott a trapéz hűtőrács is a bajszokkal, na meg a far negatív domborulata, ami a K Astráról lehet ismerős. Igazából nem is az a lényeg, hogy mit honnan kapott, hanem hogy egy nagyon jó és egységes formatervvel jelent meg, markáns, masszív és messze nem olyan esetlen kiállással, mint a Crossland X.
Ha már itt tartunk, mindhárom X-et egymás mellé állították a kedvünkért, így egy még valódi Opel, a Mokka X is tiszteletét tette, mind közül méretben a középső, de talán a legkomolyabban vehető. Ugyanis csak ahhoz van összkerékhajtás, a hely viszont szűkös odabent. A két francia Opelhez csak Grip Control kapható, ami az elsőkerékhajtásból hozza ki a legtöbb tapadást mocskos terepen. Elölről egyébként ember legyen a talpán, aki meg tudja őket nevezni, oldalról meg hátulról már egyértelmű. A Grandland X is kapható fekete tetővel, amin ráadásul panoráma üvegbetétet is kaphat, de semmiképp sem nyithatót. Ez már csak azért is érdekes, mert a 3008-as üvegteteje nyitható is. Ha ugyanaz az autó, ez miért nem egyezik? Az Opelnél erre csak annyit mondanak, hogy sosem volt nyitható üvegtetejük, és ezek szerint nem is lesz.
A Grandland X karaktere belülről is az új Opelekét követi, így sem rossz odabent, nem annyira formabontó és érzelemmel teli, mint a 3008-asé, inkább mondanám pihentetőnek, főleg a világos összeállításban az állítható combtámaszos ülésekkel. Jó pont, hogy az érintőkijelző továbbra is a műszerfal síkjában van, viszont ez az egyetlen, míg ugye az ikertesóban ott a virtuális műszeregység, a kiállított Grandland X-ekben itt hagyományos műszerek voltak. Nagyon jó az üléspozíció, elég ergonomikus, ahogy azt a márkától megszoktuk, néhány okos kütyüt is kap, mint a lassan sztenderddé váló vezeték nélküli mobiltöltő, amit egy okos gumiszalag keresztez, így a telefon nem csúszkál majd, cserébe mondjuk nem is látjuk, mivel a könyöklő dobozába építették.
Motorkínálatának nagy része egyelőre nem ismert. Annyi biztos, hogy a kezdetekben 1,2-es 130 lóerős benzinessel és 120 lóerős 1,6-os dízellel lesz elérhető. Mivel francia az alap, franciák a motorok is, így szentgotthárdi Opel motor egyáltalán nem lesz elérhető benne, pedig az 1,5-ös turbós benzines passzolna hozzá, de emiatt sajnos nem tervezték át a padlólemezt. 2018-tól lesz még 1,6-os benzines és 2,0 literes dízelmotor is, tulajdonképpen a Peugeot 3008 kínálatát kell hozzáképzelnünk. Hogy eleinte miért nem lesznek a további motorok, arról az európai mérési szabványok változása tehet, ami nagyjából idén szeptemberre tehető, utána már csak Euro 6.2-es normát teljesítő motorok kerülhetnek forgalomba.
Arról, hogy milyen vezetni a Grandland X-et, valamikor októberben fogunk tudni beszámolni, akkor tartják ugyanis a világpremierjét és nagyjából év végére már megérkezhetnek az első példányok is. Ha már az Antarával kezdtem, azzal is fejezem be. Az Opel nagy SUV-ja akár komolyabb terepen is használható volt, ezzel persze a vevőkör nagy része nem élt és a PSA csoport is úgy látja a helyzetet, hogy erre nem szabad alapozni, városi terepjárónak használják a C-szegmens SUV-jait, CUV-jait (Crossover Utility Vechicle). Így a Grandland X is elsősorban városi autó, amit a franciáktól már látott vezetéstámogató rendszerekkel várhatunk. A stílusa elég jó, abszolút passzol és jól is mutat az Opel kínálatában. A Peugeot-ból kiindulva várhatunk tőle jót és rosszat is menetdinamikában, Én alapvetően csípem a 3008-at, szerintem nem lesz ez másként a Grandland X-szel sem.