Beszürkült dizájn - Fiat Tipo S-Design teszt
Kétség sem fér hozzá, hogy nagyon dögös a Tipo az S-Design kiegészítőkkel. Ám kérdéses, hogy mennyi értelme van így felcicomázni a típust.
Sportos dizájn mögé 120 paci fért a Tipo S-Designban
Rengeteg a kérdőjel vásárlói oldalról a háromhengeres motorokkal kapcsolatban, úgyhogy engedjétek meg, hogy elmélkedjek egy kicsit a downsizing jelenségről. Egy új autó tesztjében nem ildomos arról jósolgatni, hogy milyen hosszú élettartamú lesz az adott modellbe szerelt erőforrás. Ez maradjon meg a használttesztek számára. Viszont, ahogy a - most már nevezhetjük így – turbó érában felüdülés, amikor egy szívómotoros tesztautót kaparinthatok meg, úgy lassacskán az is ünnepnap lesz, amikor nem háromhengeres motorral vezetek valamit. Félreértés ne essék, nagyszerűek a maguk nemében azok a háromhengeres motorok, amelyekhez az utóbbi néhány tesztben szerencsém volt. Persze felmerültek érdekes sztorik a Ford motorjaival kapcsolatban, de az új Fiestában és Focusban kipróbálva levettek a lábamról. Ugyanígy a Fiat 500 X egyliteres egységéről sem tudtam nagy hibát megemlíteni, ugyanakkor egyik napról a másikra átülve a négyhengeres Tipóba azért sokkal jobban érezhető a különbség a két motorfajta között.
[BANNER type="1"]
Több henger, nagyobb élvezet?
Nagyon ügyesen oldották meg a mérnökök, hogy a legújabb háromhengeres motorok zajaiból szinte semmi nem szűrődik be az utastérbe. Szépen, egyenletesen járnak, ezzel sincs tehát baj, viszont a négy henger mégiscsak jóval selymesebben jár. Kevésbé kell pörgetni, hogy erőből letudjunk egy-egy előzést és úgy összességében kellemesebb benyomást kelt. És itt kezdett némi méreg vegyülni a gondolataimba, hiszen a motorméretek csökkenése és a turbófeltöltők elszaporodása a környezetvédelem zászlója alatt gyűrűzött be, itt Európában. Önmagában ezzel sincs semmi baj, én is egy élhető bolygón szeretném folytatni evilági pályafutásomat és örülnék, ha az unokáimnak is maradna belélegezhető levegő. Viszont!
Miközben az öreg kontinensen ráerőltetik az emberekre a kicsi és ki tudja milyen hosszú élettartamú motorokat, addig például az általam egyébként sok területen csodált USA-ban továbbra is hatalmas dögökkel utazik az emberek többsége. Náluk még mindig rengeteg a V8-as és V6-os benzinfaló. Innen nézve pazarló életmódot folytatnak, és erre magasról tesznek is. Valószínűleg nem lehetne olyan könnyen ráerőltetni társadalmukra a pici motorokat, mint itt nálunk.
Nem, nem az irigység beszél belőlem, a felháborodásom az aggódás hangja. Mert hiába elégszünk meg mi szerényen a kis háromhengeres motorjainkkal, bízva benne, hogy ezzel is növeljük Földanyánk egészséges éveinek számát, a bolygó nagyjából zárt rendszer. Ha mi kevesebbet szemetelünk, kevesebbet füstölünk, akkor is ugyanúgy fojtogat majd az a szén-dioxid, amit az amerikaiak pöfögnek a levegőbe. Vagy Ázsia felé is fordulhatnánk. De a tükörbe is nézhetünk, mert a kicsi turbós motorok sem váltják meg a világot. Az autóink nehezebbek, mindenki SUV modelleket akar, szóval amit nyerünk a réven, elveszítjük a vámon.9,6 másodperc alatt felsuhan százra a Tipo S-Design a benzinmotorral. Ugyanis rendelhető dízellel is
Na, de visszakanyarodok a Tipóhoz, mert a fentebbi gondolatok az 1,4 literes T-Jet motorról jutottak eszembe. A Fiat négyhengerese egy teljesen átlagos és emiatt szerethető 1,4-es turbómotor. A 120 lóerejét 5000-es fordulatnál adja le, a 215 Nm forgatónyomatékát pedig 2500-as fordulaton és tényleg itt éled fel igazán, de ez bőven elegendő a kényelmes autózáshoz. A hatfokozatú manuális sebességváltó egyébként kiváló társ a dinamikusabb helyváltoztatáshoz. Gyorsan kéri a motor a magasabb fokozatokat, bár a hatodikat kérhetné egy picit később, a hatékonyság érdekében. Most, hogy beköszöntött a tél és inkább nulla fok környékén alakul a hőmérséklet, főleg városban használva, téli gumiabroncsokkal, 9,6 litert is elkortyolt a T-Jet száz kilométeren. Pedig ez a motorméret ideális a városi cirkáláshoz és a hosszabb országúti, előzésekkel tarkított használathoz is. Ugyanakkor az autó külleméhez már nem feltétlenül passzol ez az erőforrás. A Tipo S-Design ugyanis többet ígér a dizájnjával, mint, ami belül rejlik.
Xenon fényszóró is kapható csomagban a Tipóhoz 300 ezer forintért
„Ez most lila vagy szürke?” – szegezték nekem a kérdést az egyik esős novemberi nap délutánján, és valóban akkor döbbentem rá, hogy bizonyos fényviszonyok között nem teljesen egyértelmű, hogy ez tényleg szürke fényezés. Pedig nagyon jól áll az autónak ez a 126 ezer forintos extra, főleg a hatalmas, 18 colos könnyűfém kerekekkel, amelyek két tónusban pompáznak és 100 ezer forintot kell leszurkolni értük.
Viszont a gumiabroncsok annyira peresek rajtuk, hogy rémálom a párhuzamos parkolás, amennyiben szeretné megőrizni hibátlannak a felniket a tulaj.
Egyszerűen tényleg dögös az S-Design Tipo, talán a lépcsőshátúnak még jobban állnának ezek a dizájnelemek, de igazából a Fiat mindhárom modellváltozatot nagyon csinosra rajzolta. Szóval a hangulat sportos, de ehhez valójában nem idomul a motor, sem a futómű. Persze a futómű számára ez inkább dicséret. Jóval kényelmesebb, mint az igazán sportos modelleké, bár a hatalmas kerekek rontanak picit az úthibákat lágyan elnyelő érzésen, ezért kérdéses, hogy megéri-e áldozni a dizájn oltárán. Viszont a City gomb továbbra is áldás, parkoláskor nagy segítség a kormányáttétel változása, és maga a kormánykerék is remek darab.Pompásan néznek ki, de izzasztó párhuzamos parkoláskor megóvni őket
A C-oszlopon apró látványelem az ablakok vonalának folytatása a karosszérián
Az utastérben nem vitték túlzásba a sportosítást, sőt, egyáltalán nem sportos. Kissé komor hangulatú a sok fekete és szürke felülettel, és ezek nem olyan izgalmas szürkék ám, mint a fényezés. Cserébe rendkívül kényelmesek a szövet-bőr ülések és hátul a lábtér is dicséretes. A műszerfal egyszerű és nagyszerű, minden könnyen kezelhető, jól leolvasható, bár a UConnect még mindig lassan kel életre, viszont a tabletszerű, 7 colos kijelzőnek kimondottan szép a grafikája. Ami kicsit fájt, az például az ajtókat borító műanyagok minősége, amelyek az autó árához viszonyítva elszomorítóan kopogósak és olcsó hatásúak.
Komor hangulatú a sok sötét színnel az utastér
Elöl extraként ülésfűtés és elektromos deréktámasz is rendelhető
A csomagtér kellőképp tágas, viszont hibája, hogy mélyre kell visszaereszteni a csomagokat miután felemeltük őket
Mennyi az annyi? A Tipo S-Design alapára 5 555 000 forint, amelyhez egészen kedvező áron választhatók hasznos extrák. Például a tolatókamerát is magában foglaló City csomag 160 ezer forintért, vagy a biztonsági csomag többek között adaptív tempomattal 100 ezer forintért. A gazdagabban felszerelt tesztautó árcéduláján 6 296 000 forint szerepelt. Nem vagyok benne biztos, hogy megéri sporotsabbra faragni az amúgy családi autónak tökéletes Tipót, hiszen a használhatóságot nem javítják a látványos dizájnelemek és az alapfelszereltségű Tipo már 4,15 millió forintért hazavihető. A gazdag felszereltségű Lounge változat pedig még mindig olcsóbb, mint az alap S-Design.
A Tipo formaterve telitalálat
Az S-Design hűtőrácsán nicsenek krómosan csillogó díszek. Sportosan fekete
Néhány műanyagelem az utastérben hagy némi kívánnivalót maga után