Cikk2016. 02. 23.
Birodalmi lépegető helyett
Meglehetősen ötletes közlekedési eszközzel állt elő egy egyetemista. Már-már birodalmi lépegető is lehetne az általa megálmodott bicikliből.

Betumeret18 px
Olyan hosszú, mint egy autó, olyan magasan ülünk, mint egy szekéren, és úgy mozog a lába, mint egy lónak. Íme a lépegető kerékpár!
Az Oregon State University egyik hallgatója minden bizonnyal ki szeretett volna tűnni a tömegből. Azt gondoljuk, hogy ez sikerült, ugyanis egy eddig még nem látott lépegető kerékpárt épített. A hátul elhelyezett két kerék még rendben van. Az elöl lévő két láb már furán hat, amelyet a pedálok hajtásával lehet mozgatni. A haladó mozgás így valósul meg. [BANNER type="1"]
Pihent agyúnak kell lenni egy ilyen "jármű" megalkotásához, az tény, de az ötlet zseniális. Néhány év múlva akár sorozatgyártásba is kerület és mindenki saját maga lépegethet majd vele. Az alábbi rövid videó demonstrálja, hogy miként is működik a szerkezet.