Bohémek között is egyéniségek - faros Skodák két évtizedből

Robiék családja épp 35 éve, 1981-ben hozta el a nagypapának kiutalt, évek óta várt első autót, egy Skoda 120 L-t. A 120 L-t, hogy, hogy nem egy újabb 120 L váltotta, mert meg voltak elégedve a típussal. Mivel azt egy figyelmetlen autós totálkárosra törte, így ismét autó után kellett nézniük. Vettek is egy Skoda 120 L-t. A történetben most ugrunk egy kicsit, a harmadik autó, a piros a sor jobb széléről már műanyag lökhárítós 1985-ből, és ma is Robiéké. Pontosabban a nagypapa után az édesapjáé volt, most meg már az övé. Robit a családi Skodában hozták haza a kórházból születésekor, és ma is megvan, épp úgy módosított műszerfallal, korabeli akku-teszterrel, ahogy az édesapja személyre szabta. Mi ez, ha nem szép és romantikus autós történet?[BANNER type="1"]

A családi autó, ha kell ma is szalad, de már nem napi bevetésben. Robi ezen tanult meg vezetni, félig benne is nőtt fel, így amikor első saját autóját kereste, nem volt túl nehéz döntenie. Talán kitalálták már, mit vett. Igen, a választása a Skoda 120 L típusára esett, és hogy legyen még egy csavar a sztoriban, épp ugyanolyan autót vett, mint a papa 1981-es első autója volt, csak pár hónappal újabbat. Hát így indult Robi autós története. Nem csoda, hogy ha dolgozik, akkor is autókkal foglalkozik és az sem, hogy baráti társasága erősen egybevág a Veterán Zsiguli Egyesület[/url] tagságával. Időközben lett 1200-es Ladája is, a zöld a gyönyörű kereklámpások közül, de ő azért maradt skodás. Garázsában áll most is egy 1972-es Trabant 601-es, meg egy Citroën BX is, de a vér nem válik vízzé.

Éppen ezért, Skoda flottáját igen szépen felfejlesztette, így lett mára öt farosa. A legrégebbi a zöld S 110 L 1972-es gyártású, azaz már jóval az 1000 MB korszaka után született, de ettől még nagyon érdekes. Korai példány, így még gyárilag külső tükör nélküli. Amit rajta látunk, az korabeli utólagos felszerelés - abból is csak a bal oldalra jutott. Nemhogy ekkoriban, még tíz évvel később sem volt széria a biztonsági öv, így csodaszámba mennek az első üléseire szerelt hárompontos, méretes alumíniumból készült csatokkal szerelt, szintén korabeli és utólagos darabok. Mivel gyakorlatilag fellelési állapotban van, és a gyors szerviz után nem ment még sokat, ezért kicsit nehezebben indult, mint az újabb testvérei.


Egy 44 éves gépnek feltétlen tisztelet jár, így eszembe nem volt lerohanni. Épp ellenkezőleg, a más kincsét óvva próbáltam terelgetni. Például a menet közben kapcsolt egyest sem a 110-es, sem a gazdája nem szereti, így ezt az újautós hülyeséget le kellett vetkőzzem legalább a próbakör idejére. Ez nem holmi modern dízel, ez ha gurul, már elmegy kettesből is. Mivel a rajta lévő régi szlovák rendszámmal lett kivonva a forgalomból, így csak lezárt magánterületen mentem vele egy karikát, mégis megéreztem benne a modern autót. Egyrészt elég jól el lehet férni benne, méretei persze a mai Fabiáé alatt vannak.


A 100/110 sorozat az előd 1000 MB logikus továbbfejlesztése. Bár ránézésre kevés a különbség, de a csehek, bocsánat, a csehszlovákok nem álltak le a fejlesztéssel. Szinte évről-évre kijöttek valamivel. A 100-as dísztelenebb, egyszerűbb volt az 1000 MB-nél, ezért hozták ki a díszesebb és erősebb 110-est. Ebben már 1.1-es és 53 lóerős négyhengeres duruzsol a farban, 12 voltos az elektromosság, de azt még dinamó szolgáltatja. Nyolcszáz kilós kasztnijához ez is bőven elég, a maga idejében meg kifejezetten fickósnak számított. A kilátás a vékony tetőoszlopoknak hála pazar, a teljesen szinkronizált négy váltófokozat is könnyen kapcsolható. A kormányt tekerni meg annyira kis erő is elég, hogy a régi skodások máig harsogva röhögnek a ladásokon.


A szekértáborok közti ellentétet már rég elvitte a történelem vihara, Robi Skoda és Lada tulajként mindkét konstrukció előnyeit és hátrányait is ismeri és elismeri. Például ilyen a vízforralás a farmotorosoknál. Aki képben van, ki tud küszöbölni minden ehhez vezető hibát, ha meg mégis rotyog, hamar orvosolja a bajt. Ugyanígy visszatérő régi gondolat, hogy a Skodában nem elég jó a fűtés. Itt egy állítható csappantyúval volt adagolható a motortéri forró levegő, az ügyes tulajok meg egy kis átalakítással a motor által beszívott levegőt is a melegebb fertályról vételezték - a korábbi tulajok ezen a 110-esen is megcsinálták ezt.


A 100-as sorozatot minden upgrade ellenére újabb autó váltotta 1976-ban. A búza barna 105 S, azaz standard is az első szériából való, így a korai példányok jellegzetességeit hordja magán. 1046 köbcentis motorja a megszokott OHV blokk, ebben az évjáratban 45 lóerővel és 130 km/órás végsebességgel. Míg elődjéből minden változatból összesen készült félmillió, addig, csak a 105-ösökből legurult jó 800 ezer a szalagról Mladá Boleslavban. Ez mit sem számít, hiszen a 105-ösök is elég durván megfogyatkoztak mára. Pláne nagy kincs az egytulajos, eredeti fényezésű autó, mint ez is. Robi le is csapott rá.


A technika nagyon hasonlít a 100/110 sorozatéra, de az újabb 105/120 típusokhoz teljesen új karosszériát gyártott a Skoda, pontosabban az akkori nevén az Automobilové Závody Národní Podnik. Nagyobb ablakfelületek, több hely az utasoknak, modernebb kockaforma jellemezi. Ennél fontosabb változás, hogy a farmotor-hátsókerékhajtás sémát bár kényszerből megtartották, de a hűtőt azért előre költöztették, így a rács ezeknek a kocsiknak az orrán nem csak dekorelem. Teljesen mások az ülések, műanyag a műszerfal, és bár még bakelitkarimájú, de kisebb és párnázott közepű a kormány. A korabeli kémfotók alapján orrmotoros autónak hitték, de mint ahogy a márka 90 éves történetében megírtuk, arra még további éveket kellett várni.


A 120-as 52 lóerős ebben az évjáratban, de nem ettől és az 1174 köbcentiméteresre kibővített lökettérfogattól megy jól. Az 1981-es 120 L nem a frissebb kiadása és a nagyobb motorja miatt finomabb a búza barna a 105-ösnél, hanem, mert ez Robi legrégebbi autója, így ez kaphatta eddig a legtöbb gondoskodást. Sokat használta, de mindig óvta, például télen nem ment vele. Kereskedésből vette, és mivel régebben ez is egy családon belül vándorolt, ő lehet hivatalosan a második tulaja. Színe és festése is teljesen eredeti. Nagyon érződik rajta, hogy mennyit finomítgatta. Régiautós előképzettség nélkül is vidáman elvezethető, és közben élményt ad, ahogy duruzsol.


Simán lehet vele tartani ma is a forgalom tempóját, sőt értő kézben fürge is. A legjobb mégis, hogy mindenki megbámulja, mert ma már nincsenek ilyen élénk színek az utcán. Robi nagyon szerény, csak annyit tesz hozzá, hogy "ez ennyit tud". Pedig nekem, faros Skoda szűznek valóban elementáris az élmény. Az eggyel újabb, kicsit kiült, kicsit rozsdás, de ma is derekasan működő újabb 120-asról meg nem mondaná az ember, hogy mekkora kincs. Az újkora óta a családot szolgáló autó felújítása igazi kihívás lesz. Úgy kéne rajta elemeket cserélni és telibe fényezni, hogy mégse vesszen el egyedi hangulata és 31 éve ismert és szeretett karaktere. Szóval Robinak van még terve és teendője is a farosokkal a következő évekre. Időről időre elcsábulna másfelé, de skodássága elöl nem tud, és nem is akar kitérni. Ha valakinek hiányérzete maradt, az azért lehet, mert az S 100-asról eddig nem írtam. A kis pirosról az olvasók várhatnak egy külön cikket és naná, hogy az említett Citroën BX-et is be fogjuk mutatni.