Csupán néhány napig viselte a Milano nevet az új crossover
Egy hete sincs, hogy az Alfa Romeo lerántotta a leplet az új kompakt crossoveréről. Hétfő estig az autó neve Milano volt, ám az olasz kormány a megjelenés után hivatalos úton jelezte a márka felé, hogy a törvény nem teszi lehetővé az olasz város nevének efféle felhasználását. Adolfo Urso, olasz miniszter indoklása szerint a Milano félrevezető, hiszen állítása szerint a vásárlók így azt hihetik, hogy a crossover ott készül, vagy legalább valamilyen kötődéssel rendelkezik a városhoz. Közvetve ez persze igaz, hiszen az Alfa Romeo története 1910-ben innen indult útjára, de az újdonság Lengyelországban készül majd. A történet bizarrságát tovább fokozza, hogy a Tonale elnevezéssel semmi baja nem volt a döntéshozóknak, pedig azt sem közel 2000 méteres magasságban gyártják - igaz a SUV Olaszországban, Nápolyban gurul le a gyártósorról.
[BANNER type="1"]
Nem először akarták a Milano nevet, ám 2009-ben még önszántukból gondolták meg magukat
Közleményében az Alfa Romeo kiemelte, álláspontjuk szerint minden törvényi kötelezettségnek megfelel a Milano elnevezés, de nem kívánnak jogi csatározásokba bocsátkozni, és autójukkal pozitív üzenetet szeretnének közvetíteni. Mivel már az eredeti elnevezést is a közönség választotta ki, ezért ismét a szavazás eredményét vették alapul, és így lett a crossover neve (egyelőre?) Alfa Romeo Junior. A bejelentés mellett egy óvatos odaszólást is megengedett magának az márka, hiszen megköszönték a kormányzatnak, hogy a fölösleges vitával óriási hírverést csináltak.
Hétfő este óta immár a Junior névre hallgat az újdonság
A Junior egyébként nem újdonság, hiszen 1966-ban már megjelent ezzel a névvel egy megfizethetőnek szánt autó, amely már akkor is a fiatalokat célozta. A GT 1300 Junior akkor sikersztorivá érett, hiszen több mint 92 ezret adtak el belőle. Érdekesség, hogy a Milano sem először bukkant fel mint lehetséges modellnév, már 2009-ben fontolóra vették, ám akkor végül a Giuliettát választották, éppen a jogi problémák elkerülése miatt.
[BANNER type="2"]
Az Alfa Romeo szerint legális volt a névválasztás, de úgy döntöttek, mégis megváltoztatják