Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2011. 05. 26.

Buttont majdnem elütötte egy targonca

Még pályára sem léphettek a Formula–1-es versenyzők a hétvégi Monacói Nagydíjon, máris majdnem megtörtént az első baleset.

Buttont majdnem elütötte egy targonca
Nagy volt a felfordulás Monte-Carlo utcáin, miután kedden, a Formula–1-es pálya építése során kigyulladt egy kisteherautó, ami miatt a rendezőknek újra kellett aszfaltozni a pálya egy darabját.
De máshol is gőzerővel dolgoztak, hogy a múlt heti Spanyol Nagydíj után szerdára minden motorhome álljon.
A nagy kapkodásban pedig egy targonca majdnem elütötte Jenson Buttont.
A csapattagokkal sétáltam, mi figyeltünk, de a targoncás nem, miközben tolatott” – mesélte Button.
Nem sérültem meg, és nem is voltam életveszélyben, legfeljebb fellökhetett volna.
Van, aki rosszul reagál az ilyen incidensekre, Button azonban védelmébe vette a pályán dolgozó munkásokat.
A srácok megállás nélkül dolgoznak, hogy mindent felépítsenek a versenyre, amitől egy kicsit veszélyes a pálya. Talán nekünk is az építkezéseken szokásos védősisakot kellene viselnünk.
A Monacói Nagydíjat mindössze egy héttel a Spanyol Nagydíj után rendezik, ráadásul a hercegségben rendhagyó módon nem pénteken, hanem csütörtökön tartják az első szabadedzéseket, így a motorhome-okat vasárnap le kellett bontani Barcelonában, és szerdára már állniuk kellett Monacóban. A csapatok által használt luxus motorhome-ok építési ideje normális esetben három napot vesz igénybe.