Cikk2012. 08. 07.
Csoportvezető lopott a kecskeméti Mercedes gyárból
Ahol pénz, illetve bármi mozdítható van, onnan lopnak - vélik sokan. Ezúttal a Mercedes kecskeméti gyárában kelt lába néhány alkatrésznek.

Betumeret18 px
Nem csak a rendőrség, a gyár is mindent láthat, hamar ráakadtak az alkatrészeket kicsempésző munkavállalóra
Az eljárás meglehetősen gyors volt, hiszen a rendőrségi szóvivő, Mihályné Bornemisza Eleonóra tájékoztatása szerint augusztus 2-án tett ismeretlen tettes ellen feljelentést a Mercedes-gyár képviselője, a később beigazolódott gyanú szerint ugyanis a már elfogott csoportvezető május óta vitt ki jogtalanul alkatrészeket a gyár területéről.
A feljelentés, illetve az őrizetbevétel dátumából kiolvashatóan a nyomozók igen hamar elfogták a gyanúsítottat, aki kihallgatásakor elismerte a bűncselekmény elkövetését, s meg is nevezte a helyet, ahol azokat tárolta. A vallomás alapján a rendőrök meg is találták azt az említett helyszínen, rokonának házában. [BANNER type="1"] Komoly fizetéskiegészítésére kívánt szert tenni a csoportvezető, ugyanis mintegy egymillió forint értékben vett magához egyebek mellett motorvezérlő elektronikát, többfajta Mercedes-emblémát, légzsákot, defektjavító készletet, kábeleket, illetve távirányítós kulcsokat, melyeket közösségi oldalakon kívánt értékesíteni. Utóbbi alapján elfogása, őrizetbe vétele vélhetően egyszerű volt, a - volt - csoportvezető előzetes letartóztatását már kezdeményezte a rendőrség, és bizonyára ő is belátja majd, hogy vezető beosztásból különösen nem volt hosszú távon kifizetődő munkaadójának meglopása.