Csutakolatlan szürke ló - Nissan Primera 1.6 használtteszt

12 éves, szürke, benzines, Nissan: hiszen ez az én autóm! És mégsem, hiszen egy kategóriával feljebb játszik: amelyik Nissan-vásárlónak ebben a korban fontos volt a nagyobb hátsó lábtér és csomagtartó, valamint elegánsabb megjelenésre is vágyott, az Primerát vett a kompakt helyett. A tesztben szereplő példány - Ezüst Nyíl - születése óta ugyanannál a családnál dolgozik, kezdetben apa, az elmúlt pár évben fia hajtja, sokat, komoly hibák nélkül, mindkettejük legnagyobb megelégedésére. Persze jövőre már ő is túllép az átlagéletkoron, és ahogy pár bizonyító erejű fényképen látni fogják, ennek jelentős külsérelmi nyomai is vannak. Ezek azonban nem annyira korának, mint a ritka mosásoknak köszönhetők, ahogy azt szerelője is alátámasztotta.

A teszt alkalmából elmentünk felrakatni a téli gumikat, ami így világvége előtt egy nappal indokolt, vagy teljesen felesleges, nézőpont kérdése. Mindenesetre, ha ezeket a sorokat olvassák, akkor ezen a télen még mindenképpen át kell evickélnie, amihez jól jönnek a 185/65 R15-ös Debica Frigók. Nem ez első téli szettje, hiszen 12 átlagéve alatt korántsem átlagos 242 930 kilométert futott. Zömét első pár évében, amikor apa üzleti ügyekből kifolyólag rendszeresen hajtotta Horvátországba és vissza.
[BANNER type="1"]
Viszont, ahogy azt már oly sok japán tesztautónál leírtuk, Nyíl komolyabb meghibásodás, lerobbanás, váratlan makrancoskodás nélkül tette meg közel negyedmillió kilométerét. Pillanatnyilag épp gyorsítás közben gyengélkedik cseppet kettesben és hármasban, a szerelő első bemondásra gyertyakábelre tippelt, majd a januárra egyeztetett szervizen kiderül, jó lóra tett-e. És már az is biztos, hogy az első fékbetétek és tárcsák cseréje sem várhat sokáig, teljesen elkoptak, túlélés esetén jövőre ezeket is cserélni fogják. Hibádzik még rajta a jobb hátsó ajtó, erősen szorul, mind nyitásához, mind csukásához két erős férfikar kell. Soha nem volt törve, így a hiba oka ismeretlen, gyógyítása pedig igen körülményesnek ígérkezik, lehet, hogy el is marad.

Maga a Primera - az előző, P10 kódjelű - 1990-ben váltotta fel az akkor már Angliában összeszerelt Bluebirdöt, ez volt az első fronthajtásos Nissan, ami megkapta a gyár új fejlesztésű multilink első felfüggesztését. Négy- és ötajtós, valamint kombi karosszériával készült, és már csak azért sem lehetett nagyon rossz autó, mert az Egyesült Államokban Infiniti G20-nak címkézve árulták japán belpiacos változatát. Hazájában 1995 végén, Európában 1996 mutatkozott be a második generációs P11, elöl-hátul multilink futóművel, Japánban akár fokozatmentes CVT automata, vagy hatfokozatú tiptronic váltóval. 1999-ben varrták fel ráncait, ekkor kapta meg a márkaidentitást jelölő "repülő szárnyakat" a hűtőmaszk: ezen az autón még a régi, kockásabb rács és lámpák láthatók.

Az első generációt még karburátoros 1,6-ossal is szerelték, 1993 végén érkezett az ugyanekkora befecskendezéses négyhengeres benzinmotor, ami ebben is megtalálható. Legnagyobb teljesítménye 100 lóerő, maximális nyomatéka 136 Nm, fagombbal tuningolt kézi váltójával öt fokozat között lehet kavirnyászni. Ha nincs semmi baja, 12 másodperc alatt gyorsítja álló helyzetből 100 km/h-ra az 1185 kg tömegű autót, ami 180 km/h környékén futja ki magát. A 4430 x 1720 x 1410 mm külső dimenziókkal határolt Primerában 2600 mm jut a két tengely közé, a csomagtér 490 literes. A Nissan annak idején 9,6 literre mérte a városi és 7,2 literre a kombinált fogyasztást 100 kilométerenként, precíz méréseket nem végző sofőrje szerint is tartja a 9-10 litert városban.

Extra felszereléseinek listája sosem volt hosszú, ködlámpák, négy elektromos ablak, első és oldallégzsákok, hatlemezes CD-tár a csomagtartóban: így 12 év távlatából elképesztőnek tűnik a gondolat, hogy egy ennyire kényelmetlen megoldás valaha vagány különlegességnek számított. Csomagtartója egy részét menő hifiberendezés foglalja el, wattokról és ohmokról nem esett szó, s mivel a fejegység levehető előlapja is otthon maradt, csak a finom négyhengerest hallgattuk. Ülései kényelmesek, lendülettelenségének köszönhetően garantált a békés autózás.


Vezetése, akárcsak külseje és belső tere, teljesen átlagos: megy, kanyarodik, megáll, teszi ezt a legnagyobb természetességgel és a legkisebb élményszerűséggel. Mindennapi igavonó, amit az elmúlt 12 évben csak újra kellett patkoltatni: néhány lengőkarját és összes lengéscsillapítóját cserélték, ami közel 250 ezer kilométer után teljesen megalapozott karbantartás. Nem is csoda, ha korábban Daihatsu Applause-t hajtó vezetője utána is japán autóban gondolkodik. Lehetne könnyebb és erősebb - szólnak a vágyak: nem nagyon van olyan autó, ami ehhez még a Primera kényelmét és igénytelenségét is hozza, és még újabb is, szólnak az ellenérvek. Eladható? Igen. Jó pénzért? Nem. Logikusan tehát érdemes még menni vele, amíg bír, majd mondjuk egy jól célzott roncsprémium akció keretében becserélni valami szép új négykerekűre.