Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2011. 10. 07.

Drágának tűnik, valójában olcsó. Ford Escort használtteszt

A sorozat gyártásának utolsó évéből való Escort a többi kortárs modellhez mérten olcsó, a próbált, első tulajos példány azonban nem feltétlen árával kíván csábítani.

Drágának tűnik, valójában olcsó. Ford Escort használtteszt

Ahogyan azt az autóvásárlók képzeletbeli kézikönyve írja, új autót venni luxus, s leginkább másodkézből érdemes választani. Igaz ez akkor is, ha kifejezetten koros példányról van szó. Az első tulajdonos ugyanis még fel tudja idézni, hogy milyen volt autója új korában, s ha kellően igényes, járgányát olyan állapotban igyekszik tartani. Ezt persze ki is használják az eladók, s szívesen is hangoztatják az első „tulajosságot”, gyakorta még akkor is, ha például csupán első hazai gazdáról van szó, ami nagyon messze nem ugyanaz, mint az első kuncsaft, aki valaha besétált a szalonba és autóját újként rendelte meg.

Miként múlt héten egy kifejezetten olcsó autót néztünk meg, most sem akartunk árban elszállni, a kritériumok a következők voltak: legyen családi használatra is alkalmas, első tulajos, klímás, légzsákokkal felszerelt, és korrekt állapotú, rejtett költségektől mentes. A kínálat persze csaknem végtelen, ezért mintegy találomra néztünk meg egy budapesti, korrekt fotókkal hirdetett, némi alkuval 600 ezerét pont elhozhatónak tűnő Ford Escortot. Hogy miért ezt? Nincs talán másik, teljesen elfeledett nevű sorozat, mint az Escort, s ez bizony árát is lefele nyomja. Az Opelnél örök az Astra, a Volkswagennél a Golf, de a kölnieknél már szinte a dolgozók sem emlékeznek a Focus előtti kompaktra. Használói véleményeink szerint azonban nem rossz a gép, s az is beszédes, hogy 3,9 pontos összpontszáma azért 4 alatti, mert a modell tetszési indexe mindössze 3,5-ös. Magyarán komoly gond nincs a sorozattal, csak épp a kutyának sem kell már.

Nosza, ez lesz az igazi budget-car, azaz költséghatékony autó, s ha modellből olcsót néztünk, engedjük meg magunknak azt a luxust, vagy talán józanságot, hogy nem az olcsóbb hirdetéseket kezdjük el nézni, s fürkésszük, vajon miért adják átlagár alatt, hanem egy drágábbat vizslatunk. Hiszen, ha annak árát jól lőtte be a hirdető, még mindig sokkal jobban járhatunk, mint egy olcsóbb megvásárlásával. Az extrák, illetve a pozitív jellemzők ára is avul ugyanis, magyarán a korrekt állapot és a gazdag ellátmány felára, főként 10 év feletti autónál sokszor minimális. Sok ember röhögő görcsöt kapna a 629 ezer forintra hirdetett Escort hallatán, hiszen annyiért már pont megjelenik a kétségtelenül modernebb Focus, vagy, hogy kicsit a szomszédoknál is nézelődjünk, az Astra G és valamivel feljebb a Volkswagen Golf IV is. Ám nem klímával, első tulajtól, garantált futásteljesítménnyel és megkímélt állapottal.

A megnézett Escort ugyanis, ha vezethetőségével ugyan érezhetően nem mai autó, az elmúlt 12 év és a megtett 193 ezer kilométer ellenére nagyon szép állapotú. Utasterében hibátlanok (szakadás-mentesek és alig kopottak) a plüss üléskárpitok, repedésmentes és teljes mértékben gyári állapotú a műszerfal, érdekes módon még kormányán sincs komoly kopás, egyedül az feltűnő, hogy a karima jóval fényesebb, mint a középső rész. A gazdag ellátmány részeként elektromosan liftezhető a sofőr ülése, kulcsfejbe épített távirányítós a központi zár, villanyos az ablak elöl és van 2 DIN méretű, kazettás rádió is. [BANNER type="1"]

Kívülről is szép az Escort, nem feltűnő, de a bal első sárvédőn mégiscsak látszik, hogy annak más az árnyalata. Nem titok: mintegy 3 éve egy koccanás miatt cserélték, és fényezték azon elemet, ugyanakkor az Escort-betegségnek számító hátsó hátsó-sárvédőív és csomagtérajtó korróziókat is orvosolták – utóbbi ma már kezd visszaköszönni. Az Escort szervizelésére aligha lehet panasz, szervizkönyv vezetett, s noha néhányszor márkafüggetlen javítónál is megfordult, tulajdonosa végül visszatért a márkaműhelyhez, tapasztalatai szerint ott jobb szakértelmet, lényegében azonos áron kap. Nem titok, hogy néhány komolyabb alkatrészt is kellett már cserélni, például katalizátort, alig több, mint 3 évesen, illetve kipufogórendszert immár kétszer is – így viszont rozsdamentes van az autón. Mivel az első cserén már túl vannak, vélhetően maradhatnak egy ideig még a hátsó lengéscsillapítók. Szilentblokkokat elöl már kétszer is cseréltek, ugyanis az utángyártottak nem húzták sokáig, a másodjára berakott gyárikkal viszont nincs gond. Nem maradt el a vezérműszíj, 120 ezernél esedékes, illetve 60 ezrenként a hűtővízpumpa cseréje sem. S a javítások nem csak elmondásban léteznek, hanem, miként a 12 évvel ezelőtt átvett autó, azok is tételes számlákon nyomon követhetők.

Mivel ilyen korú használt autónál az állapot többet ér, mint maga a modell, talán nem is érdekes a próbakör, ahol az Escort úgy viselkedik, mint egy kilencvenes évek első feléből való, de újszerű autó. Sem a bovdenes gázpedál reakciója, sem a váltó nem lenyűgöző, de voltaképp minden hibátlan, zörejektől mentes, nagyon halkan az első fékbetét ciripelése hallható lassításkor, vélhetően egy ötezer forintos betétcsere orvosolja majd a problémát. A gyári érték szerint 177 km/órás végsebesség alapján az Escort hosszabb utakra is jó lehet, a tulaj a gyárihoz hasonló, országúton 6,0, városban 8-9 l/100 km fogyasztásokról számol be. Használhatóságot fokozó tényező a csomagtér 380-1145 literes űrtartalma is, illetve az 55 literes, könnyedén 700 kilométer feletti hatótávot adó üzemanyagtartály is.
Kanyarodjunk vissza az árhoz, ami 629 ezer forint az Escort hirdetése alapján. Soknak tűnik, pedig az állapothoz mérten, pláne a kocsihoz adott újszerű nyári, és külön felnire szerelt téli abroncsgarnitúrával, valamint a szerviztörténet tételes dokumentálásával voltaképp reális.