Cikk2026. 03. 24.
Driftelt éjjel a hóhelyzet idején: eltiltották a vezetéstől
Senki sem sérült meg, sőt, még rendőri igazoltatás sem történt a helyszínen, egy internetre feltöltött videó miatt intézkedtek a rendőrök.

Betumeret18 px
Az általa elmondottakat a közzétett és megszerkesztett videó ismeretében a rendőrség és később a bíróság is másképpen értékelte.Az egyenruhások pénzbírsággal sújtották a férfit a közúti közlekedési szabályok háromrendbeli, kisebb fokú megsértése miatt, továbbá három hónapra eltiltották a vezetéstől is. A sofőr nem értett egyet a rendőrség döntésével, így a bírósághoz fordult. A bíróság azonban a napokban helybenhagyta a rendőrség döntését – mely szerint a manőverek elkövetésének helyszínein parkoló járművek, illetve a közút tartozékai veszélyben voltak –, így a kiszabott büntetés jogerőssé vált. A rendőrség a bizonyítékként szolgáló videofelvételt nem tette közzé, csak egy képkockát mellékeltek a közleményhez, ám ennyiből is jól látszik, hogy az autó valóban kilinccsel előre közlekedett.
