Cikk2012. 07. 05.
E hétvégén is füstölnek az abroncsok
Szombaton gyorsulás, vasárnap drift Máriapócson. Kiderül, hogy ki Magyarország drift-királya a Hell Energy Országos Drift Bajnokság estébe nyúló 4. futamán.

Betumeret18 px
Július első hétvégéjén Máriapócson a szombat a gyorsulásról, a vasárnap a driftről szól
Lányos kocsimosás és éjszakába nyúló futam idén is lesz
A szervezők a gyorsulási versenyt megelőzően a drift szakág mindkét kategóriájában edzést tartanak, és ha az információk nem csalnak, akkor a nyomvonalon is piszkálnak majd valamit. A kibővített pálya jól vizsgázott a korábbi bajnoki futamon, annak ellenére, hogy sokan azt gondolták, a megnövekedett tempó miatt nem lesznek annyira kiélezett és szoros csaták. Mint tudjuk nem így volt, hiszen a versenyzőknek egyáltalán nem okozott gondot a fallal övezett nagysebességű keresztben autózás. Az egyre bővülő hazai drift mezőny a vasárnapi versenyen sem fog spórolni a gumikkal, így újfent bízhatunk abban, hogy látványban nem lesz hiány. Az idei drift bajnokság pontállása hasonlóan szoros, mint az autós királykategóriának tartott Forma-1. Igaz utóbbi sorozatban az első duplázó a legutóbbi versenyen egy kis lépéselőnyre tett már szert. Hasonló tervei vannak a drift jelenlegi éllovasának, Lakatos Zoltán, alias LakyBoynak. Neki ugyanis mindenképpen dobogós helyezést kell elérnie, hogy a végelszámolásban előnyéből bajnoki címet faragjon. A konkurencia viszont igen erős, gyakorlatilag a tabella első húsz helyezettje közül bárki dobogó közelébe érhet, és harcolhat ki magának dicsőséget. Lehet ez akár a legutóbbi futam győztese, Zentai Attila, de a címvédő Tóth „Alapos” Gézának is esélyes az év végi dobogó, mivel a hátralévő két egymást követő bajnoki futamon simán ledolgozhatja jelenlegi ponthátrányát. [BANNER type="1"]
Ne feledkezzünk meg a feltörekvő nemzedékről sem, hiszen a street kategóriában versenyző pilóták technikai felkészültsége szinte alig marad el a profi mezőnytől. Nekik a RabócsiRing-en újfent teljesíteniük kell a lassabb, „ovális” kanyarkombinációt, és ellentétben a profikkal, mindezt magányosan kell a lehető legprecízebben kivitelezniük. A PRO mezőny versenyzőinek a kvalifikációs eredmények alapján kialakult párosítások után kilincs a kilincs mellett kell bizonyítaniuk. Ráadásként mindezt estébe nyúlóan, így a döntők előtt várhatóan már villanyfényes viszonyok között kaphatnak ízelítőt az augusztus végi nemzetközi versenyek hangulatából.
Míg a drifthez mindenképp hátsókerékhajtás kell, gyorsulni bármilyen autóval lehet
Július 7-én és 8-án, azaz július első hétvégjén tehát minden autó- és motorsport fanatikusnak Máriapócson a helye! A távolság nem lehet akadály, hiszen a Budapestieknek is alig két órás út szinte végig autópályán tudható le. A keleti fanoknak pedig nem kell már térkép sem, hiszen hazánk legkedveltebb drift és rallycross pályájára már nyilván csukott szemmel is odatalálnak.
Bővebb információ: www.drifting.hu / www.futam.hu












