A tesztautók mellett előfordul, hogy alig használom a sajátomat, az utóbbi három hétben például rendesen hanyagoltam szegényt. Mondtam is magamban, nem lesz ennek jó vége. Már vagy két hete porosodott a Yaris, amikor hirtelen belém villant: lemerül az akku! Rohanás, indítok, hála az égnek, rögtön beröffen. Még járattam is egy kicsit, később kiderült, ezzel talán betettem neki a kaput. Három nap múlva ugyanis kitt-katt, egy negyedet sem fordult. Kinek van bikakábele? Senkinek. Végül a szomszéd készségesen elmegy az apjához kábelért, tíz perc múlva be is áll mellém a húszéves Corollájával. Bikázunk, azóta minden rendben.
A bikázós cikk kedvéért ismét egymás mellé állítottuk a két kocsit, és most én voltam a segéd. Egy hete a dízel-Corolla bivalyerős akkuja csak ránézet az enyémre, és az már indított is
De hogyan hibázott annak idején a gyár? Az új autó másfél hónaposan egyszer csak nem indult reggel (kitt-katt). Az assistance ingyen kijött, bikázott. Egy hónap múlva újfent nem indult a kocsi. Assistance, tréler, irány a márkaszerviz. Bemérés után kiderült, hogy cellahibás a Denso-akku, kicserélték a szintén gyári beszállítói Optifitre. Szűk öt évet jól muzsikált, egészen a gondatlanságom elkövetéséig. Persze, hithű toyotásban ez a három hét is gyanút ébreszt: a testvérem Corollájában bő százezer kilométer és kilenc év után is az eredeti akksi volt.
Most adtam össze, mennyibe fájt a Toyotának a garanciális assistance-szolgáltatás. Egy autómentő kijön egyszer, egy másik kijön még egyszer, elviszi az autót a szervizbe, ott akkucsere. Két kiszállás, rezsióradíj, akku, nem is kevés. Akkoriban mégis az volt a legrosszabb, hogy kissé megrendült a Toyoták megbízhatóságába vetett hitem. Ültem az istenített márka egyik gyöngyszemét cipelő, tragacs Mercedes-tréleren, amely láthatóan túl volt háromszázezren, vagyis pályafutása felén, és kezdtem megérezni az élet súlyát. Rosszul választottam?
