Cikk2015. 12. 22.
Egy Astra alapú sportkupé 2018-ra, ez lenne az új Opel GT
Az Opel vezérigazgatója állítólag maga felelős a német márka új imidzsmodelljének létrehozásáért. A tervek szerint újjáéledhet a GT.
Betumeret18 px
A Monza koncepcióval határozta meg az Opel a jövő dizájnját. Már az alap Astra is elég jól sikerült, a belőle faragott sportkupé is sikeres lehet
A bukólámpás Opel GT a német márka egyik ikonikus modellje. Az 1968 és 1976 között készült sportkocsi az akkori Chevrolet Corvette formáit idézte meg, persze európai méretben, és az akkor futó Kadett B műszaki megoldásait használva. Sikeres lett és nem kis szerepe volt az Opel sportos márkaarculatának a kialakításában. Ez az, ami az utóbbi években - dacára az OPC modelleknek - egy kicsit háttérbe szorult. Roadsterként 2007 és 2010 között készült egy újabb Opel GT, de abból már csak alig 7 ezer példány fogyott. Kicsit hibás volt a koncepció, mert az Opelhoz a relatíve elérhető népsportkocsik illenek, mint amilyen a Manta és a Calibra is volt. Valami ilyesmi tervet dédelget a cég vezetője, Karl-Thomas Neumann, aki saját lieblingjeként terelgeti a modell tervezését.[BANNER type="1"]
A korábbi Monza tanulmány stílusában és a már futó új K Astra műszaki megoldásaival jönne az új GT, és lenne benne egy pici minden szellemi elődjéből. A nagy fémfelületek a Calibrát, a rövid túlnyúlások a GT-t idéznék meg, az orr-rész kialakítása meg a Monza tanulmányéra hasonlítana az eddigi hírek szerint. Az Opel a jövő évi Genfi Autószalonra ígért nagy durranása is lehetne akár a GT tanulmány változata. Ha minden igaz, a végleges változatot meg már három év múlva bemutatnák.