Egy autó, ami volt minden - 50 éves a Fiat 124-es

Az 1967-es Év Autóját itthon leginkább mint a régi Ladák alapját adó torinói modellt tartjuk számon. Az új Fiat 124 Spider bemutatása óta viszont újra figyelmet érdemel az egykori sikerszéria. A mai Spider az amúgy remek Mazda MX-5 átdolgozott változata, és ha ez még nem lenne elég, az olaszok mással is borzolják az autórajongók idegeit. Pedig egykoron csuda autókat készítettek önerőből, nemes technikát használtak, de végül a világ úgy változott, hogy a Fiat kikerült a sikeres autógyártók élvonalából. Ezen most nem fogunk keseregni, hanem felidézzük az ötven éve bemutatott 124-es sikersztoriját.[BANNER type="1"]

A Fiat 1966 elején mutatta be új családi autóját, a 124-est. Akkoriban a ferdehátúak még ritkaságszámba mentek, így a nagyjából a mai kompaktok méretosztályában induló, de azoknál persze jóval kisebb 124-es is lépcsőshátú, hagyományos szedán lett. Elődje, az 1300-as sorozat sem volt éppen elavult, mert már az is önhordó kasztnit és első tárcsaféket kapott. Hátul viszont még laprugós volt a futóműve, és éles felső peremmel határolt, trapéz alakú kasztnija már eddigre kiment a divatból. A formája miatt kádnak becézett 1300-ast egy jóval modernebb utód váltotta. A szimpla kereklámpás, nagy síkfelületekkel határolt, jó átláthatóságot adó ablakokkal szerelt 124-es. A fronthajtás sem volt ekkoriban még elterjedt, ebben a méretosztályban nem volt egyértelmű az átütő sikere, így a Fiatnál meghagyták ezt az alternatív fejlesztést a fősodron kívüli márkájuknak. Így jött létre a későbbi Autobianchi A111-es.

Megmaradtak a jól bevált hátsókerékhajtásnál, de hátra is csavarrugót és Panhard rúddal megvezetett merevhidas futóművet kapott a 124-es. Sőt, már mind a négy keréken tárcsafék lassította. A korabeli beszámolók szerint a négyfokozatú padlóváltóval szerelt, 1.2-es 60 lóerős, alumínium hengerfejes, oldalt vezérelt motorral hajtott Fityó a maga korában egy kifejezetten jól vezethető és korszerű kocsinak számított. Az olaszok itt nem álltak meg. 1968-ban kihozták a dupla kereklámpájáról azonnal felismerhető, sportosabb 124 Specialt, amit 1.4-es, dupla vezérműtengelyes, 70 lóerős motorral szereltek. A történetben tegyünk egy kis kitérőt. A lenti videón az 1981 óta futó, és azóta a legendás John H. Davis vezette amerikai MotorWeek autósműsor 1982-es adása, amiben korrektül értékelik az ekkora már elég avítt, de hangulatos 124 Spidert. Nagyon jófejek, hogy weben elérhetővé teszik a régi műsoraikat.


A Fiat 124-est 1970-ben átdolgozta a gyár, kijött az erősebb 1.6-os, Lamperdi motoros 124 Special T, amit az Alfa Romeo Giulia ellenfelének szántak. Közben már 1967-ben bővítették a sorozatot. Megerősített rugózással és nagyobb teherbírással jött a Familiale kombi, kihoztak egy csodaszép kupé változatot, ugyanekkor piacra dobták az igazi bombázót, a nyitható tetejű 124 Sport Spidert. A szedánt 1974-ben váltotta a 131-es, avagy a Mirafiori, de a 124-es története itt nem állt meg. A Spider extra hosszú karriert élt meg. 1982-ig Fiat, 1985-ig Pininfarina márkanéven kínálták, de a 124-es licencben gyártott változatai még nála is jóval tovább készültek.

Végre áttérhetünk a kereklámpás Ladákra. Ugye, hogy már várta a kedves olvasó? Nem csodálom, nekem is nagy kedvencem a hazai autós kultúra egyik sarokköve. 1961-ben az olasz és a szovjet elvtársak egy baráti, moszkvai látogatáskor elhatározták, hogy kéne a Moszkvicsnál valami modernebb kocsi a dolgozó népnek. 1966-ban aláírták a szerződést, ami nyomán hatalmas autóváros lett Togliatti, és a szalag elkezdte ontani a Zsigulikat, azaz export néven a Ladákat. A történet innentől már jó részt ismert. Az utolsó 124 származék, a kockalámpás 2105-ös gyártása egészen 2012-ig tartott. Az viszont talán új, hogy a szovjet útviszonyok és a keleti blokkban jellemző ridegtartás miatt a 124R (R, mint Russia, azaz Oroszország) változat elvesztette hátsó tárcsafékét, igénytelenebb dobot kapott, és jócskán emeltek a hasmagasságán.

Emellett jutott bele modernizáció is: motorja felülvezérelt lett, de ezek a blokkok a legendával ellentétben nem Olaszországban készültek. Az első Zsigákon persze volt még pár olasz alkatrész. Idővel ezeket aztán már a baráti országok beszállítói, mint a csehszlovák Pal, vagy a hazai Bakony művek gyártották. A nekünk legkedvesebb 124-es átirat mellett Németországban az NSU-Fiat, Bulgáriában az Pirin-Fiat, a spanyoloknál a SEAT, Dél-Koreában az Asia Motors, Indiában a Premier és Törökországban a Tofas is épített ilyen kocsikat. Nem felejtettük el lengyel barátainkat sem, de a Polski Fiat 125p esete még egy kicsivel bonyolultabb.

A 124 elődje, az 1300 hosszabb tengelytávval és erősebb motorral is készült, az volt az 1500C. Ennek utódja a 125-ös Fiat, ami mechanikailag a 124-esre épül, de alapból dupla kockalámpás az orra, erősebb a motorja és nagyobb is a 124-esnél. A lengyelek Polski 125-öse viszont egy hibrid, ami az 1300/1500 sorozat alapjain hord egy módosított 125-ös kasztnit - emiatt voltak a korai példányai még kormányváltósak és ezért laprugós a hátsó futóműve. Ez alapján is látszik, hogy az FSO nem volt annyira körüludvarolt partner, mint az oroszok. A Lada projekt sokkal nagyobb befektetés volt az olaszoknak. Számukra nem butították, hanem a helyi igényekre szabva átdolgozták az autóikat. Így lett a 2103-as kódú Lada 1500-as is olyan amilyen, mert az olasz 124 Special nem tetszett eléggé a pártvezetésnek. Hogy mindezek mit fognak jelenteni azoknak a vásárlóknak, akik idén beülnek majd az új 124 Spiderbe? A kérdés csupán elméleti. Mi viszont jelentősége tudatában ünnepeljük azt a Fiatot, ami nélkül Lada sem lett volna.