Egy automata Golf, ami nem unalmas - Volkswagen Golf I, 1977

Mi lehet egy Volkswagen Golfon különleges? Jó autó volt mindig, voltak elég jó hot hatch verziói is, meg aztán teljesen alkalmas családi használatra, bevált. Kissé drága, nekünk magyaroknak és a pénztárcánknak jobban passzol az olcsóbb és nagyobb konszerntárs, a Skoda Octavia. A Golf, ha úgy tetszik egy kicsit státusszimbólum nálunk, tőlünk nyugatra csak egy átlagos autó. És mi az érdekes ezen a konkrét élénkzöld Golfon? Nagyjából minden, hiszen kis híján negyven éves.[BANNER type="1"]

Ő ugyanis a kategóriateremtő egyes Golf, aminek első darabjai idén voltak 40 évesek. Vicces, de a típusról megemlékező cikkben épp egy ilyen bugyizöld ötajtós képe alá írtam, hogy Ezek az élénk pasztellszínek hiányoznak a mai utcaképből. Véletlen, vagy csak óriási szerencsém van, hogy vezethettem? Nos a zöld autót vihettük volna bárhova fotózni, mindenhol megbámulták volna, és ehhez az OT rendszám sem kell. Mindenki érzi rajta, hogy nagyon kirí az utcaképből: pici kereke, fémlökhárítója és a színe is nagyon múltszázadi.

Hogy sikerült kipróbálnom? Az úgy volt, hogy a Volkswagen szeptember 27-i márkatalálkozóját beharangozó Road to Eplény eseményre meghívott öt generációnyi Transporter és hét generációnyi Golf közül ez a zöld autó volt a leginkább kicsattanó kondícióban. Nem tudtam megállni, hogy ne próbáljam ki. Az akár ötvenéves Transporterek kedves patinája mellett letaglózó látvány volt az újkori állapotánál is tökéletesebbre restaurált egyes. És a poén az egészben az, hogy a Cseke Zoltán vezette VW Classic Cars[/url] kezeinek munkáját dicsérő autó nemcsak kiállítási tárgynak kitűnő, hanem nagyon virgoncul is megy.

Ez a zöld autó a gyári kódon Typ 17, azaz egy egyes Golf. Ötajtós, GLS felszereltségű, tehát a korabeli legszebb kivitel, nagy motorral és automata váltóval. Pont úgy néz ki még, mint az 1974-es eredeti. Ő 1977-es, tehát még éppen nem műanyag-lökhárítós, azt 1978-tól szerelték, 1980-tól jött a nagy hátsó lámpa, 1982-ben meg már a kettes széria. Ezt a példányt teljes szétszedés, homokfúvás és lakatolás után fényeztek le ilyen gyönyörűen erre a - ha minden igaz - Baligrün nevű árnyalatra. A korabeli prospektusok szerint szinte a teljes életciklusa alatt volt valami hasonló zöld árnyalta a Golfnak. Nagyon jól néz ki főleg a barna színű korabeli prémiumkárpittal, aminek bársonyos anyaga Breitcord néven futott. A jó felszereltség akkoriban olyan tételekből jött össze, mint a megvilágított szivargyújtó, a zárható tanksapkafedél és a színezett üvegek, valamint a vakítást csökkentő kétállású belső visszapillantó. Mondja valaki, hogy nem fullos!

Az autóba beülve megdöbbentő, hogy milyen kicsi egy mai Golfhoz képest. Az első ülések nagyon kényelmesek, van fejtámla és hárompontos automata öv is. Hátul a padon azért korlátozottabb a kényelem, de hát ez a Golf sokkal kisebb, mint a mai Polo. Nagyon szép a műszerfala, a VW jel helyett még a Wolfsburg városának címeréről átvett farkassal díszített kormány is szívderítő részlet. Egyedül az ajtókárpitok hatnak ma már talán túl egyszerűnek, de nincs mit tenni. Ezek 37 évvel ezelőtt pontosan ugyanilyenek voltak és akkor még simán ízlésesnek számítottak ezzel a műbőrrel. Az 1.6-os porlasztós motort ('75 és '77 között nem 1,5-ös volt az egyes Golfokban) lehetett nagyon sok pénzért automata váltóval is kérni, ez is ilyen, ez adja különlegességét. Ez ahhoz képest, hogy az 1.1-es, 50 lovas alapkivitel '75-ig alapáron elöl is dobfékkel lassított, elég durva térugrás. A maga korában ultramodern volt ez a 75 lóerős kocsi a háromgangos automatával. A tulajdonos nemcsak jó fej volt, hanem meg is bízott bennünk. Úgy adta oda a kulcsát, hogy csak annyit kért; ne forgassuk 3500 fölé, ha lehet. Simán lehetett, az Eplény és Zirc közötti országúton remek jót autóztunk így is. 90-nél harmadikban pont 3500-at forog a motor, ezért az autópályás szakaszon vezető kollégák, talán kevésbé élvezték, mint én és váltótársam. Nekünk jutott a legjobb rész a kocsival.

Az országúti andalgás nagyon kellemes az automata Golffal. A 155/80 R13 méretű, korhű Vredestein gumikon nem lesz kanyarvadász, de nem is kell neki annak lennie. Futóműve mai mércével is komfortos. A szervótlan, vékony karimájú kormánnyal nagyon pontosan irányítható, vezetése kicsit sem megerőltető. Te jó ég! Milyen lehetett egy lelakott régi szocialista autóból átülni egy ilyenbe jó 25 évvel ezelőtt, amikor még olcsó nyugati használt státuszban volt. Ég és föld a különbség, most kezdtem csak igazán irigykedni az akkori kiváltságosokra. Egyetlen egy dologra kell csak vezetés közben figyelni, ha lábbal "nem váltjuk el" az automatát, akkor hajlamos kettesben maradva bőgetni a motort. Ilyenkor semmi mást nem kell tenni, csak egy picit visszavenni a gázt, amitől rögtön feljebb kapcsol, és vígan mehetünk tovább. Ez nem hiba, csak a mai modern automatákon szocializálódott sofőrnek lehet elsőre fura. Én speciel imádom, és az sem bánt, hogy a fékhatás sem mai. Igaz, rá kell készülni a megállásokra, de ez is csak hozzátesz az élményhez. Mindezzel együtt egy ilyen tökéletes állapotúra restaurált, ritka kivitelű egyes nagyon jó veterán. Jó, mert már annyira ufó, hogy mosolyra fakaszt, és azért is jó, mert épp annyira fejlett a technikája, hogy nem megterhelő vele a kirándulás. És mára nagyon is beérett. 15 évvel ezelőtt, még leharcoltan ez lehetett a környék legcikibb ócskavasa, ma meg menő, és mellette igazi gyűjteményi darab.