Egy éven át taszítja a koszt, pergeti le a vizet
A többféle nanotechnológiás felületkezelés közül ezúttal a teljes környezetbarátságot hirdető dn nanotech Cartech "csináld magad" készleteit tettük próbára.
Fagyban és kánikulában nem érdemes nekifogni a munkának, de a hét végén, március első napjaiban már akár lehet is kezdeni az autó kezelését a dn nanotechnológiás szereivel
Napjainkban szinte divatszó a nanotechnológia. Sokszor végig sem gondoljuk, hogy mit is jelent: a nanotechnológia gyűjtőnév az alkalmazott tudomány és technika széles területeit fedi le. Ezek legfőbb közös vonása az anyag tulajdonságainak meghatározása, illetve eszközök készítése 100 nanométernél kisebb léptékben.
A nanotechnológiás autóápolószerek, illetve felületkezelések a fényezés, illetve a szélvédő felületének legapróbb barázdáit hivatottak kiegyenlíteni, így a kosz vagy a nedvesség azokban nem tud megülni, továbbá a teljes, így összefüggőbb felületek egyféle bevonatot kapnak, melyek távol tartják, könnyedén lemoshatóvá teszik a szennyeződéseket.
Számos ilyen termék van ma a piacon, azt nem csak a Németországban gyártott dn nanotech Cartech[/url] forgalmazójától hallottuk, hogy mindösszesen három valódi nanotechnológiás ápolószergyártó létezik a világon. E cég termékei nem csak a nagyok közül valók, hanem teljesen környezetbarátok, sem szilikonokat, sem fluort vagy teflont, illetve egyéb káros anyagokat nem tartalmaznak, növényi eredetűek, s előállításuknál még arra is figyelnek, hogy "fair trade" termékek maradjanak, azaz a hozzájuk felhasznált termények nem emberek kizsákmányolásával készültek.
Látványos, minőségi dobozban érkezik az internetről rendelhető dn nanotech bevonat, nem csak a körítés,
a hatás is látványos
Műanyagápolót is kap, aki a karosszéria-, a szélvédő- és a felnibevonatokat közös készletben vásárolja meg
Ha ez is megvan, következhet a „munka”! Egységes, hogy a kezelőszereket egy – a kéknél sokkal vastagabb - sárga színű, nem meglepő módon szintén mikroszálas kendővel kell felhordani. Apró körkörös mozdulatokkal, elemenként. Ha esetleg valahova láthatóan sok anyagot raknánk, azt érdemes visszatörölni, majd a szerek felhordásakor mattá váló felületeket száradás után lehet is visszatörölni, akkor már ragyogó, az eredetinél látványosan csillogóbb felületet kapunk.
Az üvegbevonat a szélvédő és a két első ablak kezelésére elegendő, hatásával az ablakot érő víz nem filmet képez, hanem cseppekbe áll össze, majd a menetszél által az ablaktörlő használata nélkül távozik. Leginkább enyhe esőben, országúton autózva hasznos, de a teherautók által felvert víz törlését is szükségtelenné teheti. Ára a jóval tovább tartó ablaktörlő által is visszajöhet, de hosszú távon az is komoly előny, hogy a szélvédő nem karcolódik a törlések által.
Kicsi, de sokat tud a készlethez adott karosszériamosó-szivacs, mely a speciális tisztítószerrel együtt vetendő be
Nyilvánvalóan csakis azoknak szóló termékek, akik szívesen, örömmel néznek autójukra, s ezért nem csak fizetni, még néhány órát pepecselni is hajlandók. Sokunknak ez is öröm, s utána még jobb az autóra pillantani. Ha megvan a kezelés, utána 1,5-2 óráig nem szabad, hogy nedvesség érje a kezelt felületeket, ezért ajánlott, ha nem is garázsban, de legalább (akár sátor-)tető alatt felvinni a szereket. Utána csakis egyetlen dologra kell figyelni: 2 hétig tilos a kefés, de még a nagynyomású mosás is. Ez legtöbbször nem probléma, ugyanis a nanotechnológiás bevonattal kezelt karosszéria csaknem öntisztuló lesz, az úton felcsapódott szennyeződéseket egy eső is könnyedén moshatja le, s így előfordulhat, hogy nem, hogy hetekig, de akár hónapokig sem kell mosóba menni az autóval.
Még a bő 20 éves Mercedes-Benz SL fényezésén is sokat tudott dobni a nanotechnológiás dn nanoontech Cartech Paint karosszériabevonat
Míg az új autók esetében elsősorban konzervál a bevonat, a korosabb autók számára egészen új fényt képes adni. Mi próbaképp egy 1990-es Mercedes-Benz SL 500-ra hordtuk fel a bevonatokat: fényszórói, karosszériája és alukerekei egyaránt sokkal ragyogóbbak lettek, dukkója egy hajszálnyit mélyebb, komolyabb árnyalatot kapott, talán nem csak a szert, hanem a Mercedes fényezését is dicséri, hogy a lakk szinte újként hat. A lényeg persze az összhatás, a két teletankot sem jelentő teljes csomaggal alapvetően változtatható meg az autó megjelenése. Érdemes lehet bevetni autónk ápolására, konzerválására és persze saját májunk hizlalására.