Egy Golf, ami a dízelnél is takarékosabb
Nem TDI, TGI az aktuálisan nálunk járt Golf, nem dízel, hanem CNG/benzines üzemű tehát. És igen, olcsóbb vele autózni, mint a dízellel.

Porszívóval még a TGI Golf sem megy, CNG-vel igen, amit viszont csak néhány helyen tankolhatunk egyelőre hazánkban. Érdemes azonban már barátkozni vele
Lehet gázos is. Az nem kérdés, hogy létezik a TDI-nél, azaz a dízelnél takarékosabb Golf, hiszen GTE néven van plug-in hybrid, amit konnektorról sűrűn töltögetve egészen olcsón autózhatunk, benzinmotorjával együtt pedig GTI-s menetdinamikát ad, de ott az e-Golf is, amivel korlátozottabb hatótávval ugyan, de csakis olcsón autózhatunk - miután megvettük a nem olcsó autót. De ahogyan arról már korábban is írtunk, a Golf nem csak benzines, dízel, hibrid vagy elektromos, hanem gázos, nevezetesen CNG üzemű is lehet, és utóbbi szerényebb emissziót ad, mint a hagyományos (benzines vagy dízel) változatok. Csak épp a CNG-üzemű Golf TGI-t nem forgalmazzák hazánkban. A tesztautót így nem is a Volkswagen vezérképviseletének számító Porsche Hungáriától, hanem a Magyar Gázüzemű Közlekedés Klaszter Egyesülettől kaptuk kipróbálásra. Az egyik tagvállalatuk vásárolta Németországban, zömében saját használatra, de a technológia hazai népszerűsítésére is.[BANNER type="1"]
Tisztább, mint a benzines és a dízel változat, mindkettőnél olcsóbban is járhatunk vele, van persze némi felára. Itthon mondjuk nem, mert nálunk nem is forgalmazzák
Lehet itthon CNG-vel autózni? A teszt kérdése tehát nem csak az, hogy milyen a CNG-s Golf, hanem az is, hogy mennyire lehet itthon CNG-vel, azaz nagynyomású földgázzal autózni. A válasz pedig lakhelyfüggő, hiszen hazánkban mindössze Győrött, Szegeden, Kecskeméten, Miskolcon, illetve Budapesten és vonzáskörzetében (Gödön, Nagytarcsán és Szigetszentmiklóson) van egyelőre CNG töltőállomás. A fővárosban is mindössze két helyen, Pesten a X., Budán a XI. kerületben tölthetünk autónkba nagynyomású földgázt. Aki viszont értékeli azt, hogy az elektromos és a hibrid Golf után a náluk olcsóbb TGI emissziója a legszerényebb a modellpalettán, az még úgy is szívesen járhat azzal, hogy a tankolásokat itt ugyanúgy meg kell tervezni, mint egy villanyautónál a töltéseket. Igaz, a töltés sokkalta rövidebb, alig több idő, mint egy sima tankolás, a hatótáv pedig jóval nagyobb, mint amit a villanyautók tudnak, 300-400 kilométer.
A CNG tankolását csak a kútkezelő végezheti. Sorban állni a teszt két tankolása alatt nem kellett, hétköznap viszont ki volt használva a Mázsa téri töltő mindkét oszlopa
Nem liter, kiló. A CNG-tartály kapacitása 15 kilogramm, a gyári vegyes fogyasztási érték pedig 3,4 kg/100 km, azaz CNG-vel 440 kilométeres hatótávval is számolhatnánk. Ráadásul a valóságban sem kunszt 4 kg/100 km alatti fogyasztást elérni. Városon kívül valóban megvan a 400 kilométeres hatótáv, városban pedig 300 kilométeressel számolhatunk. A CNG-üzem a Golf esetén az 1,4 literes turbómotorral érhető el. Míg a benzines verziókban ez 150 lóerős és akár hengerlekapcsolásra is képes, a TGI motorja csak a ma már szinte kötelező stop-startot adja, teljesítménye pedig a hasonló méretű turbómotorokétól elmaradó, mindössze 110 lóerő, amihez az 1.4 TSI-énél szintén szerényebb, de azért tisztességes, 200 Nm, 1500-3500 1/perc között élvezhető 200 Nm nyomaték társul. Ha kifogyna a CNG, a TGI motor automatikusan átáll benzinüzemre, úgy 5,1 l/100 km kombinált fogyasztást ígér.
Gyári kialakítás hengerenkénti gázbefecskendezőkkel, itt ráadásul kiegészítő fűtéssel
Jobban megy, mint gondolnánk. Nehéz elhinni, hogy a TGI motorja csupán 110 lóerős, ugyanis a Golf megdöbbentően dinamikus vele, a gyorsulási érzet még a 10,6 másodperces 0-100 km/órás értéknél is jobbat sugall. Ez a Golf (hétfokozatú DSG-vel) untig elegendő motorizáltság szempontjából, 194 km/órás végsebességét is legfeljebb csak Németországban kevesellhetnénk az 1.4 TSI-hez képest. Közben a TGI motorja - ahogyan az a CNG-üzemtől várható - meglepően csendesen jár, nem hevül annyira, mintha benzint égetne, de emissziójával is sokkal jobb. Használat közben gyakorlatilag semmit sem érezni abból, hogy nem benzint, hanem gázt égetünk (tisztábban), a motor egyébként hidegen benzinnel indít, majd észrevétlenül vált CNG-re, egyedül a műszerfal két üzemanyag-szintjelzője, a CNG-tartály gázüzemkor zölden világítása, valamint a CNG-s, benzines és a kombinált hatótáv utal arra, hogy kettős üzemű autóban ülünk. A több mint 1000 kilométeres hatótáv miatt ráadásul tényleg kompromisszummentesnek tűnik a használhatóság, a vevők zömét persze a kedvezőbb költség győzhetné meg.
A Golf ma is minőségi műszerfalán szinte semmi sem utal a kettős üzemre
Az egyetlen árulkodó jel a két üzemanyagtartály-jelző, valamint a menüből kilapozható CNG-információ. A Golf a teszt ideje alatt végig 100%-osan jónak mondta a hazai CNG-t
Mit mond a matek? Hiába a TGI Golf benzinesekhez és dízelekhez mérten kedvezőbb emissziója, itthon semmiféle adókedvezményt nem élvez. Ha ez nem lenne elegendő, a CNG üzemanyag jövedéki adója sem kedvezményes már tavaly január óta. Ráadásul felára is van a TGI verziónak. Az azonos teljesítményű benzineshez mérten 4500, a dízelhez képest 1950 euró. Ha csak a puszta forintokat nézzük a megtérülés kapcsán, itthon beláthatatlanul hosszú időt, pontosabban futástávot kapunk. Ha viszont azt nézzük, hogy a TGI Golf tisztább és csendesebb üzemű, mint a dízel, de még mint a benzines is, és mindkettőnél olcsóbban fut, használt autót vásárolva bizony érdemes lehet CNG-üzemű autót keresni (a Használtautó.hu kínálatában is több mint 100 ilyen található), de átalakítás is létezik, ha valaki szeretne olcsón tankolni.
Kényelmes ülések, elöl változatható laphosszúsággal. A helykínálat korrekt, ahogyan a kidolgozás is
Csak támlabővítéssel, de sík padlóval bővíthető a csomagtér. A CNG-üzem 89 litert vesz el a csomagtérből, 180 kilogrammal növeli a saját tömeget
Itthon ritka, külföldön nem annyira. Maga a tesztautó is Németországból származik, nem csak ott gyártották, ott is helyezték először üzembe, de ami igazán fontos: ott fut annyi, hogy mérvadó fogyasztási átlagot adhasson a Spritmonitor.de adatbázisa. Több mint 170 Golf TGI tulaj átlagfogyasztása 4,5 kg/100 km, azaz ők hazai áron számolva 1553 forintból tesznek meg 100 kilométert, míg a hasonló teljesítményű benzinesek tulajdonosai 2154 forintból, a dízelesek 1770 forintból. Akár a benzines, akár a dízel példát vesszük, még a legkevésbé sem támogatott magyar CNG-ár mellett is megtérül 220 ezer kilométer alatt a TGI Golf felára. Ez persze nem kevés, mellé pedig ott a macerásabb tankolás is, legalábbis egyelőre. Az persze felemelő, hogy a teljes tank megtöltése sem kerülhet többe 5175 forintnál, a tesztautóval pedig alig több mint 4000 forintért sikerült csaknem 350 kilométert menni, bizonyítva azt, hogy igenis lehet a gyári vegyes CNG-fogyasztási normát is hozni.
Gyakorlatilag csak a padló alatti részt vette el a csomagtartóból a 20 évre hitelesített, utána cserélendő CNG-tartály
Kinek éri meg? Nem nehéz belátni, hogy minél torkosabb egy autó, annál rövidebb a CNG-át- vagy kialakítás megtérülése. Buszoknál, teherautóknál, illetve hajóknál is hamar billen a mérleg, ezeket valóban jó is lenne mihamarabb gázüzeművé alakítani. Jó hír, hogy ha lassan is, de terjed a rendszer. Viszont városaink - nem túl tiszta - levegőjének tisztításához jó lenne ösztönözni a kisebb teherautók, illetve akár a személyautók gázüzemre/gázüzeműre váltását. Ennek egyik lépése, hogy az MGKKE nyomására az elkövetkezendő két évben közel 40 újabb CNG állomás létesül itthon, amivel csaknem tízszeresére nő a jelenlegi töltőhálózat.
Teljes értékű autó a TGI Golf, igazából sajnálhatjuk, hogy a hazai kínálatban nem elérhető, de ezen minden bizonnyal változat majd a kúthálózat várható bővülése
És milyen a Golf? Meglepetés nélküli a 2012 óta futó Golf VII. Kompakt (nem egész 4,25) méteres hosszával, nagyautós futásával, kényelmes és egyben stabil futóművével önmagában is szerethető. De tud (a német Comfortline esetén már alapáron) magától parkolni, sávban tartja magát és tempomatja is lehet távolságtartós. Jó vezetni, jó vele utazni, közben nem egy túlzottan villantós autó. Pedig igazából nem is túl olcsó, hiszen a Golf TGI Comfortline alapára is 28 050 euró (közel 9 millió forint), a tesztautó pedig biztosan legalább 10 millió forint lenne újonnan. Használtan viszont természetesen más a helyzet. Miként minden extra, úgy a CNG-üzem felára is jelentősebben avul, mint az autó alapára. Mivel a mai dízelek nem városba valók, mivel a benzines verziókhoz mérten már sokat spórolhatunk CNG-vel, az átlagautósok számára abszolút ajánlható a CNG-s verzió a Golfból is, aminek egyetlen hátulütője, hogy csomagtere 89 literrel kisebb, mint a többié, viszont igazából így is elegendő, még családi használathoz is.














































