Cikk2014. 09. 23.
Egy kis matek: mennyire öreg az autóparkunk?
Egyre korosabb a hazai autópark. Vajon mennyire maradunk le Európától, milyen különbségeket láthatunk az egyes márkák, országrészek között?

Betumeret18 px
Magyarországon legnagyobb példányszámban Opel, azonban belül is Astra van. A villámos átlagéletkor a teljes állományénál csak hajszálnyit magasabb 13,2 év. Ilyen korú lehet az Astra G (balra), de sok, vélhetően több van a Classic néven szintén sokáig forgalmazott F-ből is (jobbra)
Kereken 13 év a hazai autópark átlagéletkora. Pontosabban ennyi volt tavaly év végén a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint, s a 2007 óta évről évre növekvő szám mostanra már minden bizonnyal még magasabb. 2012-ben még csak 12,5 év volt, s 2009 óta évről évre fél esztendővel nőtt a személyautópark mind újabb csúcsokat elérő átlagéletkora. Korábban csökkenő tendencia is látható volt - ahogyan arra rámutattunk tavalyi cikkünkben is. Az persze más kérdés, hogy az autópark fiatalítása nem egészséges körülmények között, túlzott hitelvállalással történt. A több mint 3 millió példányos hazai autópark egészséges frissüléséhez, átlagéletkorának szinten tartásához több szakértő, illetve egyszerű matematika szerint is évi 100 000 új autó forgalomba helyezésére lenne szükség. Ettől még messze járunk az ismét éledező piac ellenére is, illetve az új autóknál nagyobb számban útjainkra kerülő használtak sem mind az átlagéletkor alattiak. Igaz, ahogyan növekszik az átlagéletkor, korosodik a hazai autópark, úgy lesz mind kisebb arányú az átlagéletkornál idősebb importautók aránya. Jegyezzük meg persze, hogy a használtautó-behozatal sem a mind fiatalabb, hanem ellenkezőleg, a mind idősebb autók felé nyitott az elmúlt évben.
A teljes átlagnál fiatalabb ugyan, de rohamosan öregedő a Swift-állomány, az átlag Suzuki még mindig a régi, valaha akár önerő nélkül is elhozhatóan kínált Swift
Nem csak az új autók lettek drágábbak, hanem a használtak is, míg ugyanis saját névre vásárlással tavaly év végéig a külföldi vásárlások után nem kellett vagyonszerzési illetéket fizetni, az idei évtől már kell. Nem csupán azért, hogy az államkasszába mind több pénz csordogáljon, hanem azért, hogy a közvetítőkön keresztül vásárolók ne legyenek arra (anyagilag) rákényszerítve, hogy papíron az általuk nem is ismert valahai tulajdonostól vásárolják az autót, s maradjanak így mindenféle garanciális jog nélkül. Nőtt tehát a vagyonszerzési illetékkel is a külföldi vásárlás költsége, s az euró árfolyama is mind erősebb lett a forinthoz képest, számunkra tehát drágábbak lettek a külföldi autók. Egységnyi összegért csak mind korosabb vagy puritánabb autókat kaphatunk. Ugye nem meglepő, hogy a hazai vevők nem a vágyaikból adnak lejjebb, hanem a mind idősebb autók felé terelődnek. A drágább alternatív beszerzési forrás pedig valamelyest a hazai használt példányok árát is felverte, itthon átlagon felüli értéktartás volt megfigyelhető az elmúlt években. Közben pedig az idő telik, az autópark korosodik. Az átlagos életkor természetesen márkánként és országrészenként is jelentős eltéréseket mutat.
Itthon 2013 év végén 13 éves volt az autópark átlagos életkora, 2014 végére nem lesz ugyan 14, de 13,5 éves érték várható sajnos. Jelentős a márkánkénti eltérés, ha az elmúlt 20 évben nem kínált, volt KGST-országokban gyártott márkákat kivesszük, akkor is 12,4 éves átlagkort kapunk
Személygépkocsik átlagos életkora márkánként (év)
| Alfa Romeo | 13,5 |
| Audi | 13,5 |
| BMW | 12 |
| Chevrolet | 7,1 |
| Chrysler | 13,1 |
| Citroën | 11,4 |
| Dacia | 9,2 |
| Daewoo | 12,9 |
| Daihatsu | 21,2 |
| Fiat | 13,8 |
| Ford | 11,4 |
| Honda | 11,3 |
| Hyundai | 9 |
| KIA | 6,7 |
| Lada | 25,6 |
| Lancia | 14,5 |
| Maruti | 21,8 |
| Mazda | 12,8 |
| Mercedes | 14,5 |
| Mitsubishi | 14,9 |
| Moszkvics | 32,6 |
| Nissan | 11,3 |
| Opel | 13,2 |
| Peugeot | 11,6 |
| Polski Fiat | 28,3 |
| Renault | 11,9 |
| Rover | 15,1 |
| Saab | 11,7 |
| Seat | 11,7 |
| Skoda | 11,3 |
| Subaru | 12,3 |
| Suzuki | 11,6 |
| Tavria | 19,5 |
| Toyota | 10,3 |
| Trabant | 27,8 |
| Volkswagen | 14,4 |
| Volvo | 10,8 |
| Wartburg | 27,5 |
| Zasztava | 27,3 |
Bár a volt KGST-országok autói jelentősen vénebbek az átlagnál, nélkülük sem nevezhető fiatalnak az autópark. Ha az elmúlt 20 évben már nem forgalmazott "szoci" márkákat kivesszük a statisztikából (csekély elemszámuk miatt) mindössze 0,6 évvel fiatalabb átlagéletkort kapunk. Ennél jelentősebbek az - országon belüli - területi különbségek. Nem meglepő, hogy a középső régióban, Budapesten és Pest megyében a legfiatalabbak legkevésbé korosak az autók, az viszont talán igen, hogy a Dél-Alföldön több mint 2,3 évvel idősebbek az előbbi régióénál.
Közép-Magyarországon, azaz Budapesten és Pest Megyében nem egész 12 év az autópark átlagos életkora, a Dél-Alföldön 14,33 évesek. Országon belül is jelentősek az eltérések, de az országos átlag lemaradása az EU átlagától még jelentősebb, az Egyesült Államok 11,4 éves értékéhez mérten szerényebb
Személygépkocsik átlagos életkora országrészenként (év)
| Közép-Magyarország (Budapest, Pest megye) | 12 |
| Közép-Dunántúl (Fejér, Komárom-Esztergom, Veszprém megye) | 13,1 |
| Nyugat-Dunántúl (Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala megye) | 12,7 |
| Dél-Dunántúl (Baranya, Somogy, Tolna megye) | 13,9 |
| Észak-Magyarország (Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád megye) | 13,7 |
| Észak-Alföld (Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 13,4 |
| Dél-Alföld (Bács-Kiskun, Békés, Csongrád megye) | 14,3 |
Hogy állunk Európához mérten? Az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA) érdekes módon csak 2010-es összesített kimutatást közöl oldalain, akkor 8,3 év volt a nagy európai autó-átlagéletkor, míg nálunk 11,3. Az autópark öregedése Európában is megfigyelhető, nem csak nálunk omlott össze az autópiac a 2008-as gazdasági válság miatt. Viszont míg az Európa legnagyobb járműparkját üzemeltető Németországban 2010 óta mindössze 0,4 évvel (8,3-ről 8,7 évre) nőtt az autópark átlagéletkora, addig nálunk 2,7 éves emelkedés látható. Nem csak Európában, az Egyesült Államokban is mind idősebbek (jelenleg átlagosan 11,4 évesek) az autók. Életkoruknál természetesen fontosabb az állapotuk, ami nem feltétlenül a korral fordítottan arányos. Vélhető ugyanakkor, hogy az EU átlagához mérten sajnos az "átlagos autóállapot" versenyszámban is sereghajtók vagyunk.


