Egy kis piros - két korszak határáról

Egészen biztos vagyok abban, hogy minden amúgy kedves, régi autó többet ér, ha az embernek van hozzá fűződő emléke. Önöknek mi jut eszébe az S 100-as Skodáról? Egykoron nagyon sok futott belőle. A Mladá Boleslavban székelő, tavaly 90 éves és anno AZNP nevű gyár több mint egymilliót készített a típus többféle változatából 1969 és 1977 között. Öt résztvevős faros Skoda randinkon kettőt is kipróbálhattam; egy korai zöld S 110 L modellt 1972-ből és ezt a pirosat a széria legvégéről, 1977-ből. Nekünk gyerekkoromban nem volt Skodánk, így az én lelki szálam nem is közvetlen. Egy utcaszomszéd idős házaspárnak volt éppen ilyenje, talán még az árnyalat is stimmelt. Nekem piros, de amúgy skodás zsargonban ez a korallszín.[BANNER type="1"]

Szóval tökmagként a környéken fellelhető mindenféle autó közül nekem valahogy a régiek maradtak meg szép emléknek, köztük az S 100 is. Nagyon sajnáltam, amikor az idős tulajdonosok lecserélték jó tizenöt éve egy akkor új Fabiára. Robiról és Skodáiról már olvashattak, de a kis piros S 100-zal szerzett saját élményeimnek külön cikket szántam, mert olyan mély nyomot hagyott bennem. Hogy nagyon régi-e, ez nézőpont kérdése, hiszen csak 39 éves. Világok harca ez, mert az új autók híveinek már bőven túl antik, a többmilliós vasakat tartó úri veterános közegben meg ő csak egy ócska keleti tucatárú.

Aki viszont mindenféle klisétől mentesen csak egy hangulatos múltidéző autót akar, annak az S 100 lehet az ideális, akár kezdő hobbiautó. Ízlésekről ne vitázzunk, így én inkább műszaki oldalról közelíteném meg a kérdést. A hatvanas években a Volkswagen, a Fiat, a Simca és a Renault is ontotta a hozzá hasonló felépítésű autókat. A csehszlovák iparpolitika szorgalmazta a régebbi fecskefarkos modellek (Octavia, Felicia) leváltását valami olcsóbban és nagyobb tömegben gyárthatóra. Persze az anyagi lehetőségek nem voltak végtelenek és a rentábilis gyártás szem előtt tartása mellett nem tudtak akkoriban kihozni egy orrmotoros, elsőkerékhajtású típust.


Az átmenti megoldás a farmotoros és hátsókerekes 1000 MB lett. Az S 100 annak a továbbfejlesztett változata. A fejlődés pedig azután sem állhatott meg, így a rafinált cseszkó mérnökök hiába nem kaptak engedélyt orrmotoros prototípusaik gyártására, megtettek mindent a régi faros tűzben tartásáért. Az 1969-es első széria nagy újdonságai az 1000 MB-hez képest nem merültek ki a több ponton átdolgozott külsőben, hanem jutott pár műszaki újítás is. Hogy tartsák az alapvetően modern, önhordó és alublokkos MB szintjét, a 100-as kétkörös fékrendszert kapott, amiben az első kerekek mögött Dunlop licensz tárcsák dolgoztak. Érdekes, hogy a maga idejében dicsekvésre alapot adó megoldás mára milyen harmatosnak érződik. Ha az S 100 vezetése leginkább a mai szemmel gyenge fékei miatt igényel több odafigyelést.


1972-ig míves, indián fejdíszt formázó Skoda logós tankbetöltő volt a jobb első sárvédőn, a későbbi darabok típusfeliratai is egyszerűbbek. A kipróbált késői darabon ennek megfelelően már az ajtókilincsek is az újabb szerkezettel, meg süllyesztett fogantyúval ellátottak. Mivel csak ebből az alapmodellből készült jó 600 ezer és nem is a drágább korai darab, gondolhatná az ember, hogy nem is értékes. Ez persze nem így van. Ez a gyűjtői példány itthon lett forgalomba helyezve, és még csak a harmadik tulajdonosa birtokolja. Korábban felújították és át is fényezték, ettől ilyen szép. A gyári színt egész jól reprodukálták, és az azóta eltelt évek a kedélyfokozásban nagyon hatásos, otthonos patinát is kölcsönöztek neki.


A csillogó krómok, az eredeti szőnyegek és a hibátlan műszakiság egy dolog, az olyan finomságok, mint a kadmium sárga fényszóróizzó, meg az autóval közel egyidős kockás bőr kormányvédő hab a tortára. Bár a 100-as nem lett - eddig még - filmsztár, mint Robi múltkor bemutatott narancs 120-asa, a közérzetjavító hatása így is kézzel fogható. Nem kell több, mint 43 lóerő, az ezres felül szelepelt és oldalt vezérelt blokk vidáman viszi a jó nyolcmázsás kasztnit. Puha a kuplung, a négygangos váltót öröm kapcsolni, mert pontos, a méretes kormány tekerése meg gyerekjáték - nem csak könnyű, szórakoztató is. A végsebesség 125 km/óra, a gyorsulás 24 másodperc százig, de ilyesmivel nem kínozzuk, csak vidáman krúzolunk a tavaszi napfényben. Igaz, hogy a hátsó oldalablak fix, elöl viszont remek elefántfül kis ablakon át jöhet be az ájer.

Nem vadulunk, így nem gond, hogy a Skoda könnyű orra képes lenne elúszni, avagy az úthibákon elpattogni. A lengőtengelyes hátsó futómű miatt a hobbista nem fog megpördülni még. Én vendégként Robi autójára vigyázok, ahogy csak lehet. Forszírozva meg közlekedjen a gyűjteményi 39 éves autóval, akinek két anyja van. Kirándulós tempónkban egyáltalán nem tartjuk fel a forgalmat, sőt mi több, belülről kifejezetten dinamikusnak érezni az S 100-ast. A modernebb autókon szocializálódott sofőrnek igazából csak a fék és a jobb oldali külső tükör hiánya okozhat meglepetést. Előbbit nem kell sok idő megszokni, de az utóbbi sem gond, mert a vékony tetőoszlopoknak hála minden irányba jól látni egy kis nyaktekeréssel.

Az S 100 korallszínben, eredeti króm dísztárcsákkal kifejezetten feltűnő jelenség. A többi közlekedő mellé megy, hogy kicsit megnézze, a járókelők mutogatnak - működik a hatás. Mivel nem egy ötvenmilliós régi Rolls-Royce, így senki nem lesz az értéke miatt irigy, inkább a régi kedves emlékek jönnek elő. A kedves és jófej hobbista meg csak előzékenyen mosolyog, fogadja a gratulációkat, és bólogatva hallgatja a sztorit a nagypapa ugyanilyen autójáról. Ennyire tökéletes tud lenni egy régi Skoda, a tárgy, ami öröm forrása. Lehet szerelgetni, lehet benne utazni, akár hosszabb távon is. Régisége nem igazi hátrány, hiszen ha ilyen jó állapotban van, az S 100-asból csak a jó jön át. Ezzel mutat fityiszt minden újabb műanyag autónak.