Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2016. 03. 05.

Egy Yugóra mindenkinek szüksége van?

Nem minden youngtimer hozza vissza a befektetett pénzt, ha eladásra kerül a sor. Van azonban úgy, hogy bukóval is mennie kell egy kedvencnek.

Egy Yugóra mindenkinek szüksége van?

Autófanatikusból nincs hiány, magunk is azok vagyunk, nem csoda, hogy bevonzzuk a hasonlókat. Autót venni élmény, aztán kipofozni, felújítani talán még inkább az. Még annak is öröm lehet egy filléres autó megvétele és gatyába rázása, aki amúgy luxusautókhoz szokott. Ezt a Yugót például alig több mint 100 ezer forintért egy olyan úriember vette meg, akinek "járós" autójához csak egy olajcsere közel ennyibe fáj. Hát nem nagyobb öröm akkor egy külön járgány? Igaz, ő nem is ezzel a hasonlattal élt, hanem azzal, hogy a Yugót nagyjából két-három drágább Lego áráért vette. Így viszont birtokába került egy olyan autó, amit unokáival bátran szerelhetett.
Mint meséli, azok voltak a legszebb idők, amikor a srácokkal nekiláttak a belsejét szétszedni, kipucolni. Ez az öröm nagyjából negyed évig tartott. A 2014 nyarán vásárolt autót aztán elrakták télire, tavasszal pedig már kiderült, az otthon elvégezhető műveleteknél többre van szükség. Például lakatolásra, motorfelújításra. És ez jelentette a "csődöt". Ami persze képletesen értendő, de ezek a munkák még akkor is megborították a játékautós költségvetést, ha az alkatrészek némi ügyességgel és leginkább a Vajdaságból fillérekért szerezhetőek be.
Tetézi a bajt, hogy az autónak teljes felújítási dokumentációja van tételes elszámolással. Nem lehet letagadni, hogy a 115 ezer forintért vásárolt Yugóra még 980 ezer forint ment rá. És még csak nem is OT vizsgás, hiszen még csak 28 éves. Kell még várni egy kicsit. Meg persze az MP3-as és CD-olvasós rádiót jó lenne majd valami korhűre cserélni, de amúgy tényleg esélyes a Yugo a veterán minősítésre. Talán egyszer majd növeli az értékét, hogy 1988-as, azaz a márkafanatikusok szerint az egyik legjobb gyártási évből való. A Yugo Koral ugyanis rekord hosszan, 1980-2008 között készült. Persze némi megszakítással és gyengélkedéssel a jugoszláv háború idején. Az akkori minőségről pedig jobb nem is beszélni. 1988-ban azonban még békeidők voltak. Nem csak Jugoszlávia volt a régió legnyugatibbnak tartott állama, a Fiat alapokon nyugvó Yugo is már-már nyugati autó volt. A 28 év alatt gyártott közel 800 ezer példányból 250 ezer exportra, több mint 141 ezer az Egyesült Államokba került, így több filmben is feltűnt a természetesen hangsúlyosan olcsó autó Yugo, illetve remek reklámok is születtek. 4000 dolláros árával mindenkinek megpróbálták eladni, de azért annyira mégsem volt olcsó, hogy helyi szinten tömegtermék legyen apró 1,1 literes és négyhengeres, 55 lóerő motorjával. [BANNER type="1"] A Yugo Koral felénk sem volt gyakori, akinek viszont Koralja volt, az egy egészen menő, modern kisautót tudhatott magáénak. Gondoljunk csak bele: keresztben beépített motor, elsőkerékhajtás, meredek far és lényegében "egyterűs" karosszéria. Az azonos gyökerű, de jóval elavultabb Polski Fiat 126p-hez mérten voltaképp egy sokkalta modernebb és könnyebben is vezethető autó volt. Ráadásul a Yugózásba belefogott nagypapa mindezt abszolút átélte, egyik gyermekének első új autója épp egy hasonló Yugo volt, és akkor az bizony rangot adott. Ma pedig kellemes emlékeket. Legalábbis azoknak, akik éltek, átéltek uszkve 30 évvel ezelőtt.
És mi ma a Yugo? Egyrészt az egyik legolcsóbb négykerekű: 100 ezer forintért is lehet kapni. Pontosabban ebből a szériából van épp egy a sírba kacsintó példány ennyiért, meg van ez, kereken 500 ezer forintért a Használtautó.hu kínálatában. Itthon a Yugo Koral nemigen létezett, sokkal inkább a Zastavaként ismert, Fiat 127-esből alakított Skala jelentette "a Zasatavát", abból több is kínálkozik 100 ezer forint környékén. Akkor sok vagy kevés pénz a piros háromajtósért kért 500 ezer forint? Nyilván kevés, ha az elmúlt bő 1,5 év ráfordítását vesszük alapul. Ám sok, ha azt nézzük, hogy ennyiért mennyivel modernebb, komolyabb autókat is lehet kapni. Hiába jobb ugyanis a Polski Fiatnál a Skala 55, azért az 1,1 literes motor 55 lóereje és szerény nyomatéka a könnyű karosszériából sem csinál versenyautót. Hiába olyanok a kapcsolók, mint a Ladákban, az itt már ötsebességes váltó messze nem annyira patent. És miért azonosak a kapcsolók? Mert mindketten Fiat-eredetűek. De miért is lehet eladó egy autó éppen felújítása után? Mert legfőbb feladatát már megtette: megtanította a szerelés, az autózás, illetve az autó működési elvének alapjait az adott család legifjabb nemzedékének. Nyilván szülői, nagyszülői segítséggel, de kiváló állatorvosi lóként. Most pedig éppen izgalmasabb autók érkeznek a családi garázsba, ahol a Yugónak már nem lesz hely. Taneszköznek nem volt olcsó, de vészesen drága sem, tulajdonosa ráadásul kevesebbet kér érte, mint amennyi bukót ő hajlandó elkönyvelni, a befektetett idejét pedig nem is kívánja forintosítani, az ugyanis nem munka, hanem élményt jelentő kikapcsolódás volt.