Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2012. 04. 23.

Egyenként 16,3 millióért vesz használt Volvókat a BKV

Egyes Ikarusok felújítását használt, Euro3-as motorral hajtott, Hollandiában szolgált Volvo buszokkal váltja ki a BKV.

Egyenként 16,3 millióért vesz használt Volvókat a BKV
Elsőre nem hangzik túlzottan jól, hogy 38 darab, 8 éves, átlagosan 477 ezer kilométert futott Volvót vásárol a BKV, azonban ezek a Volvók nem akármilyenek. A Volvo 7700 szóló autóbuszok a Budapesten szolgáló – hasonló korú – csuklósokkal egy családba tartoznak, így alacsonypadlósok, információink szerint légkondicionálóval felszereltek és Euro3-as, 270 lóerős turbódízel motorral, automata váltón keresztül hajtottak.
Az eddig Hollandiában szolgált Volvókat indulás előtt helyi szakműhelyben készítik majd fel a hosszú útra, ugyanis lábon, BKV sofőrökkel érkeznek majd Budapestre. Veldhoven városából 1372 kilométer vár így a leselejtezendő Ikarusokat kiváltó buszokra. Velük ugyanis nem az új buszok vásárlását, hanem a régiek felújítását kerüli el a BKV. Az esélyegyenlőség követelményeinek is megfelelő, kerekesszékes mozgáskorlátozottak és babakocsis kismamák számára egyaránt könnyen használható buszok vételára alig haladja meg egy régi Ikarus felújítási költségét, ugyanakkor harmadát teszi csak ki egy új autóbusz árának – írja a BKK. [BANNER type="1"]
Használt buszt egyébként nem első ízben vásárol a BKV, a 2011-ben indult tömegközlekedési beruházási programban már 13 darab Van Hool, 31 darab – szintén alacsonypadlós – Mercedes Citaro és 14 darab német Gräf&Stift MAN alacsonypadlós trolibuszra is lecsapott a BKV. A Volvók több ütemben érkeznek, az első csoport a tervek szerint május közepén indul, július 19-ig pedig az összes útra kel. Itthon hazai szakemberek illesztik majd őket a BKV arculatához és a magyar előírásokhoz.
Az öreg Ikarusokat kiváltó Volvókkal a BKK szerint biztonságosabb és kiszámíthatóbb, valamint az utasok számára is kényelmesebb lesz a tömegközlekedés. Bízunk benne, hogy így lesz, bár azért megjegyezzük: a BKV-nál szolgáló csuklós Volvók sem épp a megbízhatóság mintaképei.