Együtt 343 ezer km-t futottak - Audi A4 kettős használtteszt

Milliószor elhangzó vélemény, a használtautó-vásárlás alapigazsága, hogy a használat módja határozza meg azt, hogy valóban jó vétel lesz-e egy adott példány. A használat módjába pedig a lehető legritkábban lehet alaposan belelátni, így bizony az is alapigazság, hogy a használtautó-vásárlás rizikó, ezt el kell fogadni. De vajon biztosan így van? Biztosan ennyire meghatározó a használat módja, biztosan el kell fogadni azt, hogy használt autót venni rizikó? [BANNER type="1"] Igen is, meg nem is. Példánk, két állatorvosi lovunk remek. Egy-egy Audi A4 2.0 TDI 2008-ból, már a most futó B8-as szériából, egészen pontosan annak elejéről, a népszerű 2.0 CR TDi motorral, 143 lóerővel, követhető, de nem teljesen csavarmentes előélettel. A két A4-es tehát nem csak arra mutat rá, hogy mennyire meghatározó a használat, hanem arról is képet ad, hogy milyen egy 5 éves, amúgy már jóval négymillió forint alatt elérhető prémiumautó, egy olyan autó, amilyet keddi piaci körképünk áhított.
A most (pontosabban fotózásunkkor) 166 571, illetve 176 011 kilométerrel lecserélt Audikat egy-egy vezetőjének azonos kereskedőtől, Németországból, lekérdezett és valós kilométerrel vásárolta 4 évvel ezelőtt az őket azóta alkalmazó vállalat. Kiderült azonban, hogy az autók valójában Spanyolországban szolgáltak bérautóként első évükben, mire hazaértek, 34, illetve 38 ezer kilométer volt bennük, szervizt pedig még nem csináltattak rajtuk, márpedig a gyári intervallum rugalmas ugyan, de legfeljebb 30 ezer kilométeres. Hiába hordták így itthon mindig márkaszervizbe őket, garancia nem volt az autókra. Amivel nem is lett volna probléma, de 105-110 ezer kilométer között mindkettőben kimúlt a gyári kettős tömegű lendkerék. A kinyomócsapággyal együtt cserélték őket, nem olcsón, az egyik példányban egy fővárosi szerviz uszkve 600, a másiknál már egy vidéki „csupán” 450 ezer forintért oldotta meg a problémát (nyilván számos egyéb, apróbb tétellel együttesen).
Itt tehát úgy tűnt, hogy semmi, de semmi köze nincs a használónak az autók életének alakulásához. Hiába alapvetően különböző a két vezető habitusa, vezetési szokása és az autóval való törődése, mindkét autónál szinte azonos futás után jelentkezett a legfőbb hiba. Közös volt az is, hogy mindkét autóban eleresztette a hidraulikus kuplung munkahengere az olajat, az ezüst A4 esetében a lábtérbe, de a másiknál is úgy, hogy az autót trélerrel kellett szervizbe vinni, ugyanis a ki nem nyomott kuplung miatt már a központi elektronika is tiltotta az indítást. Trélerrel a másik A4 is találkozott: egyszer szívósori probléma miatt kellett szervizbe szállítani.
Az semmiképp sem mutat jól a szervizmúltban, hogy a 166, illetve 176 ezer kilométert futott A4-ek kivétel nélkül váltak már mozgásképtelenné. Összerakottságuk, illetve minőségük azonban jónak tűnik, s lehet, hogy meghökkentő, de használóik is szeretik őket, s mivel olcsók voltak, még az őket üzemeltető cég sem mondja azt, hogy rossz vásárt csinált, igaz, az a kettős tömegű lendkerék pont elég volt ahhoz, hogy többet ne vegyenek Audit. Ezen alkatrész 100 ezer kilométer utáni kimúlása ugyanis nem volt emészthető. Pláne úgy, hogy a 3 éves autókba már módosított alkatrészt adott a szerviz, tehát bizonyára nem első körben volt velük probléma, ám a számlán teljes és ugyebár nem is szerény összeg szerepelt. Mivel az autókra semmiféle garancia nem élt az első odázott karbantartás miatt, a márkaszerviz mindenféle jótállási igényt visszautasított. Ahogyan a cég vezetői mondják, ha akkor kapnak némi méltányossági kedvezményt, jó eséllyel Audi-vásárlók maradtak volna, ám most, amikor az autókat 5 évesen, a sok flotta esetében bűvös 160 ezer kilométert túllépve cserélik, átpártoltak egy másik német prémiummárkához, a bajorokhoz.
Az is igaz viszont, hogy valaki, illetve valakik vélhetően a mostani, azaz második tulajdonosoknál is jobban fognak járni az Audikkal, ugyanis nagyjából 50 ezer kilométert futott, már remélhetőleg az eredetieknél tartósabb kettős tömegű lendkerék van bennük, ezek jó eséllyel további 200 ezer kilométert elfuthatnak még, s az autók nem csak ezen, talán legdrágábbnak számító, s előbb-utóbb biztosan cserélendő elem kapcsán, hanem amúgy is egészen rendben vannak. És itt jön be, de itt is csak egy kicsit, hogy melyik milyen állapotban. A többet, 176 ezer kilométert futott grafitszürkének gazdája, a világosabb, kevésbé koszolódó, 166 ezer kilométert megtett kommersz szürkének inkább csak használója van. Míg előbbi félévente kap viaszolást, mosását használója csakis maga végzi kézzel, majd a cseppek letörlésére használt ronggyal még motorterét is áttörli. A másik nincs ilyen becsben tartva, inkább egy használati tárgy, időnként természetesen mosva, takarítva, korrektül karbantartva (a gyári 30 ezres helyett a másiknál is alkalmazott 15 ezer kilométeres olajcserével), de gépházában bizony az elmúlt 5 év és bő 160 ezer kilométer porával. Mindezek ellenére mindkét autó azonos állapotúnak tűnik, a világosabbnak egy elvétett parkolás miatt sérült kisebb mértékben több jobboldali eleme. Lehetett volna egyengetni is őket, de a biztosító cserére írta azokat, így új lemezek kerültek fel. A sötétebbnek csak a jobb hátsó ajtaját váltották, ugyanis valaki enyhén beletolatott, s a biztosító ismét elemcserét írt. Ami sérülés volt az autókon, azokat tehát elemcserével, márkaműhelyben, szépen javították.
És az valóban igaz, hogy a sötétebb szürke, többet futott példány gusztusosabbnak néz ki a világosnál, ám attól szinte csak egy alapos takarítás választja el, bár hangsúlyozzuk, utóbbi sem visszataszító. A bőrök (a kormányon és a váltógombon) egyik példányban sem koptak meg látványosan, egy bőrápolás után valószínűleg akár újszerűnek is hatnának. Kopás a legtöbbet használt sofőrüléseken, illetve a vezetőoldali ajtókárpitokon sincs. Sajnos, illetve más szempontból szerencsére ez a két autó is jól mutatja: kis kozmetikával fele ekkora számot mutató óraállással is hihető lenne az állapotuk. Konklúzió? Nem a használati körülményekről szóló históriákat kell hallgatni, hanem az autókat inkább ajánlott alaposan megnézni, szervizmúltjukat lekérdezni, annak megléte sokkal fontosabb és értékesebb információ, mint bármi egyéb. A meghatározó persze az állapotuk kell, hogy legyen, ami jelen esetben abszolút vonzó, a követhető szervizmúlt pedig nem más, mint a vásárlási rizikó minimalizálása.
Grátisz, hogy a 3,68, illetve 3,7 millió forintért kínált autók nem csak igazolt és korrekt, az első, odázott karbantartás után a 15 ezer kilométeres olajcserék miatt az előírtnál is lelkiismeretesebb szervizmúlttal rendelkeznek, ami jóval többet ér, mint mondjuk egy polírozás. Többlet továbbá az is, hogy jó állapotú és minőségű 225/55 R16 téli (Continental) és nyári (Michelin) abroncsok is járnak hozzájuk, s amúgy gyári ellátmányuk sem szerény. Egyebek mellett 6 légzsák, ESP, Bluetooth kihangosító, MP3- és SD-kártya olvasós HIFI, alufelni, visszagurulás-gátlós elektromos kézifék, elektromos tükör, (mindenhol automata) ablak van, dönthető hátsó ülés nincs. A csomagtér 480 literes, több nem lehet. Mindez egy 4,7 méter hosszú autónál. Hát hol itt a praktikum?
Máshol - kapjuk a választ a használóktól, akik így, bő 160 ezer kilométeresen is szeretik a csendes, jól szigetelt (autópályán 130 km/óránál hatodik fokozatban alig több mint 2100 1/percet forgó), nyomatékos, 100 km/órára 9,4 másodperc alatt gyorsító, akár 215 km/órás végsebességet adó, s sofőrtől függetlenül télen-nyáron 6,3 l/100 km fogyasztást hozó motort, az ötkaros első és a független hátsó futómű nyújtotta kényelmet és stabil futást, valamint a szintén komfortos üléseket. És persze azt is, hogy ezekkel az autókkal így, ötödik évükben is meg lehet jelenni, az pedig már a következő tulajdonos(ok) öröme lesz, hogy 3,7 millió forintos árukkal állapotukhoz, szervizeltségükhöz mérten igencsak jó ajánlatnak számítanak, fenntartásuk vélhetően nem lesz az átlagosnál drágább, futásuk pedig biztosan nem az.