Cikk2019. 08. 28.

Elhunyt Ferdinand Piëch, a Volkswagen korábbi vezérigazgatója

82 éves korában távozott közülünk Ferdinand Porsche unokája, Ferdinand Piëch, aki óriási szerepet játszott a Volkswagen felemelkedésében.

Prof. Dr. Ferdinand Piëch 1972-ben kezdte pályafutását az Audi AG-nál, és az Audi AG vezérigazgatója volt 1988-tól, majd 1993-ban a Volkswagen AG vezérigazgatói posztját vette át. Ám ezt megelőzően, fiatal mérnökként a Porsche számára olyan legendás versenyautókat is tervezett, mint például a 917-es, amely Le Mans-ban is diadalt aratott. Az Audit pedig igazgatóként prémium márkává alakította, míg a Volkswagen-csoport vezetőjeként elősegítette a cég nemzetközivé válását. Vezetősége alatt vásárolta fel a VW a Bentley, a Lamborghini és a Bugattti márkákat, de a teherautók világában a Scania és az MAN is ekkor került a konszernhez. 2002-ben Ferdinand Piëch-et a Volkswagen AG Felügyelő Bizottságának elnökévé választották, majd 2015-ben lemondott megbízatásáról a Volkswagen-csoportnál.
[BANNER type="1"] Halála után a Felügyelő Bizottság és az Igazgatóság a 660 000 alkalmazott nevében őszinte részvétét fejezte ki a családnak, és a Volkswagen gyártási helyszínein, többek között Wolfsburgban és Drezdában fél-árbocra eresztették a zászlókat, így is tisztelegve Ferdinand Piëch munkássága előtt.