Cikk2017. 04. 14.

Elmaradt az Audi a Mercitől és a BMW-től

A kínai piac miatt jelentősen visszaestek a négykarikás márka eladásai 2017 első negyedévében. Ennek ellenére az Audi értékesítési igazgatója bizakodóan áll az év hátralévő részéhez.


2017 márciusában csökkentek az Audi eladásai, egészen pontosan 7 százalékkal. Az év harmadik hónapjában összesen 173 ezer autót adott el a gyártó, melyből 41 ezer db Kínában talált gazdára. Utóbbi szám 19 százalékkal kevesebb, mint 2016 márciusában. Az Audi kínai eladásait a meglévő márkakereskedői hálózat fogja vissza, mivel az autógyár egy új partner bevonásával egy új értékesítési csatorna létrehozásán dolgozik.
[BANNER type="1"]
Dietmar Voggenreiter értékesítési igazgató szerint az elmúlt hetekben sikerült előrelépést tenni és ennek alapján bizalommal tekint az év hátra lévő részére. Nem véletlen a pozitív hangulat, hiszen nyáron mutatkozik be az új A8-as modell, amely minden bizonnyal hozzájárul majd a fellendüléshez. Az Audi versenytársai az első negyedévben tovább növelték eladásaikat: a Mercedes darabszáma 16 százalékkal 561 ezerre, a BMW-é pedig 5 százalékkal 503 ezerre emelkedett.