Élményautó félmillió forint alatt? Van ilyen!

Ez volt az első nem igazi Alfa! Mondhatják sokan, hiszen a közönségpremierjét 1992 márciusában, a Genfi Autószalonon tartó Alfa 155 már fronthajtású volt, szemben az utolsó igazi Alfának tartott elődjével, a 75-tel. Formája is egyértelműen elárulja, hogy közeli rokona a Fiat Tempra és a Lancia Dedra sorozatoknak, azaz platformjával még a Fiat Tipóval is mutat közös szálat. Ha jól megnézzük, utóbbi műszerfalának alapvonásain is visszaköszön. A 155-ös Alfa ugyanakkor mégis történelmet tudott írni, hiszen futott a DTM-ben is, több mint 500 példányban szolgált rendőrautóként az olaszoknál, és volt belőle Q4-es is, állandó összkerékhajtással, ami 2,0 literes, 190 lóerős turbómotorjához hasonlóan a szintén rokon Lanca Delta Integrale raliautóból származott. Utóbbival 7 másodperces 100 km/órás tempót tudott a közel 4,5 méteres, tágas utasterű, 525 literes csomagterű limuzin.[BANNER type="1"]
A Q4 persze gyűjtői kincs, ugyanakkor a jelen tesztben szereplő, a Használtautón 440 ezer forintért megtalálható, 320 ezer kilométert futott 2,0 literes TS is mosolyfakasztó és egyben élményautós. A 2,0 literes szívómotor 150 lóereje is 9 másodperces 100 km/órára érést ígért újonnan, érzésre ma is ezt hozza. Váltója mai szemmel rövidre áttételezett, s ez lehet a dinamika egyik titka - a viszonylag jó teljesítmény és a nem túlzott (1,34 tonnás) tömeg mellett. Már 100 km/órás tempónál is közel 3000/perc a motor fordulatszáma, jól hallható is, ahogyan az üvöltő kipufogó, de a szél és minden egyéb zaja is élénk, ugyanakkor mindez nem zavaró, mert megkapjuk az érzést, hogy vezetünk. A fa kormánykerék mindössze 2,2 fordulatot ír végállásai között, s mindez játékautós hangulatot ad, miközben a helykínálat középkategóriás, a mai vételár pedig semmiképp sem magasabb, mint a hasonló korú és méretű autóké.
Pedig a vezetési élményen és a helykínálaton túl olyan dolgok is vannak itt, mint például automata (és működő) légkondicionáló, négy elektromos ablak, központi zár, elektromos tükrök, de még vezetőoldali légzsák is. És legyenek akármilyen legendák az olasz autók elektronikai rendszereiről, itt minden hibátlanul működik, igaz, a légzsákot azért nem próbáltam. Baj persze ezzel az autóval is van: szolid mértékben megjelenő rozsdásodás és brutálisan öregedő beltéri műanyagok. Ennek esett áldozatul például a sofőroldali ajtózseb, de még a gépháztető nyitója is. A beltér egyébiránt maga a meglepetés: a bőrülések 320 ezer kilométer után még egészen egyben vannak, tartásuk is korrekt. Bőrülés, 440 ezer forintért, döbbenet!
Igazság szerint döbbenet az egész autó, mert nemcsak kvázi filléres, tágas és jól felszerelt, hanem még jól is megy. Persze vannak dolgok, amiket el kell fogadni, ilyen a 10-12 literes fogyasztás, na meg az is, hogy azért kell vele picit törődni. Hamarosan lehetne költeni lakatolásra egy kicsit, meg például hiába működik az összes elektronika, az ablaktörlő sima kapcsolás esetén csak vánszorog, ha viszont folyamatosan nyomjuk a kart, akkor villámgyorsan töröl. Ezeken az apróságokon túl kell lendülni, kell nyomni egy kövér gázt, az utasülésre pillantani pedig akkor is élmény, ha épp nincs velünk szívünk választottja. Ott egy "Be Happy:)" feliratos párna, ami üzenetével össze is foglalja a 155-öst: ez egy élményautó, 21 évesen, a hihetőnek tűnő 320 ezer kilométerrel is az, 440 ezer forintos vételárával jutányosnak is tűnik. 155-ös Alfát amúgy igen jelentős szórással 175 ezer és 1,25 millió forint között találhatunk a Használtautón. Ha azt vesszük, hogy ebben nemrégiben cseréltek vezérlést, olajakat, új téli gumik vannak rajta, jó vételnek mondható. Nem mondom, hogy én megvenném, de abszolút megértem azt, aki belehabarodik, s vélhetően nem is csinál vele rossz boltot, mert egy még nem túlbonyolított, kvázi egyszerűen és olcsón fenntartható, mégis egészen mai youngtimernek számít az összesen 192 618 példányban gyártott, ma már mégis egész ritka Alfa 155.