Elnyűhetetlen japán? Mitsubishi Galant használtteszt

Vajon van alapja még a japán autók legendájának? - tettük fel a kérdést keddi cikkünkben. Az általunk adott válasz, s a cikk alatt olvasható olvasói tapasztalatok szerint egyre kisebb mértékben, az azonban igaz, hogy egy - ma már - nem túl bonyolultnak számító, szívómotoros japánnal nem sok probléma adódhat. De vajon milyen egy ilyen autó, mennyiért lehet egy ilyen, olcsó autónak mondott járgányba beleülni, pláne, ha automata klímát, praktikus kombi karosszériát, mondjuk 200 ezer kilométer alatti futást, s azért 15 évnél nem magasabb életkort, meg mondjuk több légzsákos utasvédelmet várunk el?[BANNER type="1"]
Mennyiért? Nos, bőven 1 millió forint alatt, de azért félmillió felett. Mi egy 599 ezer forintért hirdetett Mitsubishi Galant Wagont, azaz kombit néztünk meg, hogy megízleljük, milyen egy olcsó, a vonatkozó kínálat egyik legolcsóbbjának számító kombi. Nos, leginkább érdekes és egészen kellemes. Az 1996-ban érkezett, Európa számára utolsóként gyártott, nyolcadik generációs Galant a hatodikhoz hasonlóan Japán Év Autója díjat nyert, s formájával, cápaorrával is a nyolcvanas évek végén megjelent szériához hasonlatos. Egészen időtálló formájú, amúgy az első és egyetlen olyan Galant-széria, amely kombiként is készült, nem mellesleg a Mitsubishi az egyel felsőbb kategóriás Sigmát is váltotta vele az európai piacon, tehát korában viszonylag exkluzív szériának számított.
És milyen ma, 15 évesen az autó, amit második tulajdonosa hirdet 199 ezer kilométerrel? Messziről egész szép, hálás az ezüst szín, fel sem tűnik rajta a sok apró seb. Horpadás bőven van a karosszérián, ám a másfél évtizeden keresztül főként Budapesten szolgált, de számos európai túrát is teljesített, komolyan sosem sérült (legalábbis az elmúlt 10 évben, mostani tulajdonosánál biztosan nem), így nem is lakatolt gép őszinte; 15 colos alukerekein egyébként egészen jól is mutat. Amit tudni lehet róla, hogy mostani gazdái 6 évesen vették, akkor még újkori árának több mint harmadát kérték érte, ma pedig potom 600 ezer forintért, az újkori ár tizedéért elviheti bárki. Természetes, hogy szervizt csak a kötelező revíziókon látott, hiszen egyéb alkalommal nem volt rá szükség. Természetes az is, hogy a már 6 évesen sem új autót a mai tulaj sosem vitte márkaszervizbe.
A mostani állapot alapvetően jó, de vezetés közben érződik, hogy az amúgy igényes, elöl-hátul független futóművet rendbe kell rakni. Komoly gond nincs, még csak kopogás sem említhető, de egy-két gömbfej biztosan cserélendő, a szervóval könnyített kormány ugyanis nem áll vissza középállásba. A futásteljesítmény miatt az is egyértelmű, hogy itt a vezérműszíj-szett cseréjének az ideje is. Jó hír, hogy ma már nem számítanak drágának az ilyen korú japánok alkatrészei (sem). Jó hírünk az is, hogy vezetés közben nem érződik, hogy ez egy 15 éves autó. Vannak persze kárpitzörgések leginkább a csomagtér, illetve a raktérroló felől, de ezek nyilván orvosolhatók.
A helykínálat, a kilátás, az ülések kényelme és tömése teljesen helytálló. Isofix gyerekülésrögzítő még nincs, hátul középen ráadásul csak csípőöv van, van viszont 4 légzsák, amelyekkel azonban valami gond lehet, ugyanis a műszerfalon világít a kontroll lámpa. Lehet, hogy csak egy csatlakozóval van gond, lehet, hogy 15 évesen már új patront kér a rendszer, s lehet, hogy a többi, hasonló korú autóban sem jobb a helyzet, csak épp a műszerfali lámpa nem jelez. A klíma viszont működik, egyzónás, de digitális, s a többi fedélzeti elektronika, a négy automata (!) ablakemelő, a nem távirányítós, de központi ajtózár, az elektromos tükörállítás egyaránt teszi a dolgát. A Galant mellett szólhat 420 literes, csak támladöntéssel, de viszonylag sík padlóval 1400 literesre bővíthető csomagtere is. A kárpitozás ott is igényes, még így, 15 évesen is. Utóbbi értékelendő, pláne úgy, hogy nem titok, a 4,68 méteres kombit második gazdája is úgy használta, ahogyan vélhetően a harmadik is fogja, részben „melósautóként”, sokszor a bővített teret is kihasználva – ezt néhány tetőkárpit-sérüléssel mutatva.
Utóbbiak az utastér legnagyobb hibái, az ülés- és ajtókárpitok azonban sehol sem sérültek, az autó egykori „üzleti” jellegét egy Nokia kihangosító mutatja, meg persze néhány finomság: LED-del világított a slusszkulcs helye az állítható kormányoszlopon, LED-del világított a kézifék melletti, egy kihajtható szeparálóval kettős pohártartós, azt becsukva egészen nagy tárolóként szolgáló rekesz, a könyöklő pedig dupla fedelű, így két tárhelyet is adó. Apróságok ezek, de mégis adnak egy csöppnyi prémiumérzetet. Persze csakis úgy, hogy az autó egyébként sem gagyi. A koros benzines nyilván sokat elmehet még, pöccre indul, egyenletes alapjárattal, halkan jár. Gázreakciója azonnali, s pörgőssége miatt nem zavaró, hogy 178 Nm nyomatéka csak 4500 1/percnél jön meg. Ott nagyot lép az autó, s egyébként sem lomha, 6000-nél 136 lóerőt ad a 2,0 literes, természetesen 16 szelepes benzines. Az 1,3 tonnás kocsi katalógusérték szerint 10 másodperc alatt van százon, megfutja a 200 km/órát is. A valóságban persze fontosabb, hogy a 130 km/órás utazótempó gond nélkül futható vele, s persze leginkább az, hogy az egészen jó menetdinamika ellenére városban is 10 liter alatt tartható az étvágya. Váltója pedig maga a csúcs, precízen, könnyedén jár, szinte magától klattyan a fokozatokba, jó is egy-egy előzésnél visszagangolni, s a pörgős motorral jót gyorsulni.
Egy ilyen méretű és ellátmányú autóért nem sok az érte kért 600 ezer forint, de a koros japánok kapcsán természetesen mindig felmerül, hogy nem támadja-e a rozsda. Nos, kívülről még egyáltalán nem, két kritikus – a gépháztetőt felnyitva látható - helyen, az első rugótornyoknál azonban igen. Még nem vészesen, de azért már láthatóan. Ez sajnos Mitsubishi-betegségnek számított a kilencvenes években. Aki viszont ismeri a márkát, s annak autóit, az tudja, hogy sok-sok évig kihúzzák még ezek a bekötések, ennek a példánynak is lehet még nyugodtan 10 éve. Így, kicsit ütött-kopott állapotban, de alapvetően szép beltérrel, praktikusan nagy csomagtérrel, működő klímával és persze kora, valamint kontroll lámpás légzsákrendszere miatt kérdőjeles biztonsággal. Aki 10 évre veszi, évi 60 ezer forintnál többet nemigen fog veszíteni rajta, aki csak 6 évig tartaná, az évi 100 ezer forinttal kalkulálhat, s még azzal, hogy annyiért vélhetően el fogja tudni adni bő húszévesen is, amennyibe addig a szervizelése fog kerülni (átlagos futás mellett). Közben pedig nem is matuzsálemben ül, melósautóként sem csotrogánnyal, hanem egy még ma is egészen formás kombival járhat.