Cikk2014. 05. 09.

Első autónak ilyet? Viccelsz? Neked sikerült!

Hatos Golf úgy 5 évesen és alig több mint 40 ezer kilométerrel, 1.4 TSI motorral. Makulátlan. Első autónak maga a csoda.


Alig használt, fiatal, megkímélt használt autók maximum 3 millió forintért – legutóbbi piaci körképünkben ilyesmiket néztünk. És kérdeztük: te vajon mit vennél, milyet vennél? A Használtautó.hu aktuális hirdetési közt mazsolázva számos vonzó ajánlatot láttunk, mostani főhősünk viszont nem volt eladó, de tulajdonosának mégis új, így bő 5 évesen is az. Történt, hogy rokonságon belül került hozzá ez a 2008. decemberi példány, számára ő az első. Az első autó. Egy ötajtós, forgalmija szerint barna, gyakorlatilag szürke Volkswagen Golf 1.4 TSI. Szerencsés ember, nem igaz?

[BANNER type="1"] De, abszolút az, ahogy a dolgok alakulnak Magyarországon, keveseknek adatik meg egy ennyire jó személygépjárművel kezdeni az autózást. Hogy a Golf mennyire jó, hogy etalon-e, ez ügyben mindig kapunk a fejünkre, mindegy is. Fontosabb, hogy új sofőrje imádja, s hát hogy ne imádná, amikor is ez a kezdeti VI-os egészen kitűnő állapotnak örvend. Konkrétan makulátlan, vagyis majdnem az. Mert tisztára mosva az orrán szörnyű kőfelverődés nyoma figyel, bal oldalán meg vagy két irgalmatlan karc található – félre a tréfával, ennél szebb 2008-as autót ritkán látni.

Szééép? Ez? Ez az unalmas Golf? A jelző az állapotát illette, a forma ízlés kérdése. Tulajdonosa így fogalmaz a témában: „A VW Golf az V-ös sorozat óta a kedvenc (alsó) középkategóriás autóm, azóta minden szériából volt/van egy a családban, és mindegyikkel elégedettek voltunk és vagyunk.” Még hozzáteszi, hogy „amit rendkívül szeretek benne, az a felnije, szerintem pöpec”, mi meg azt jegyeznénk meg, hogy nem túlzott méretű, 15 colos, 195/65-ös gumikkal, ami igen jót tesz a rugózási komfortnak. Egyeseknek nyilván szemet szúr, hogy jaj, fényezetlen fekete a tükörház és a kilincs is, nos, valóban. Hátul is akad egy kis fekete betét, de ettől egyértelműen mutatósabb az amúgy dupla kipufogóvéges és piros I betűs, ígéretes 1.4 TSI feliratos fenék.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a bő 5 éve során 42 ezer kilométert sem futott verda nem sérülésmentes, mert „egyszer egy egyirányú utcában kereszteződéshez értünk, egy idióta pedig a merőleges utcában 6000 km/h-val tolatott, és bezúzta az orrát a kocsinak. Szerencsére csak lökhárítót kellett cserélni.” Ennyi. Más sztori nem volt vele. Utasterében sincsenek csúnya kopások még a VW-csoportos autókra jellemző helyeken sem – egyedül a vezetőülés bal oldalán köszön vissza a használat. Hogy műanyag a kormány? Az. Bámulatos extrák sora sincs a Trendline felszereltségű autóban. Erről így vélekedik emberünk: „Az extrák mennyisége most még bőven elég nekem. Nincs bőr, nincs navigáció, nincs ezüstcsík a műszerfalon, na és? Jelenleg egyiket sem igénylem. 25 évesen szerintem ez egy abszolút ideális és szerethető autó, elvisz A-ból B-be élvezetesen, pakolásra is elég helyem van. Nagyon kényelmes az ülés, nem fájdul meg a hátam hosszú úton sem, parkolni is egyszerű, és szerintem vagány az autó.”

Az ülés kényelmében egyetértünk, s a helykínálat sem rossz, ha nincs több gyerek, ha nem népes a család. És (még) nem az. Két felnőtt hátul sem panaszkodhat, a csomagtér 350 literes, osztott üléshajtással bővítve (nem síkpadlós) 1,3 köbméteres, korrekt. Felszereltség? Hét légzsák, opciós menetstabilizáló, kipörgésgátló, ködlámpa, távirányítós központi zár, dupla klíma, fedélzeti számítógép, CD-s, MP3-as hifi, négy elektromos ablakemelő (mind automata le-föl), elektromos, fűthető tükör, csúsztatható, magasságában is állítható első könyöktámasz (hátul nincs), hátsó légbefúvó. Multikormány? Automata világítás? Nincs, de még egyszer: emberünknek nem is kell. Ellenben az anyag- és az összeszerelési minőség kiemelkedő, tárolórekeszben, pohártartóban nincs hiány, az ergonómia tökéletes. Az üléspozíció is az.

A szerencsés fiatalember különben az RCD 310 hifit emelte ki kedvencként: „Istencsászár, egyszerűen imádom a hangzást, amit produkál!” És valóban élvezhető, főleg, ha olyan lemezt, olyan zenéket tol, amitől a tesztelő szeme is bepárásodik. Sosem fog kihalni a rock – üzeni az alkalmi Best of Car válogatás, ámen. Néhány percre azért csöndet kérünk, hogy a jó kondiban lévő 1.4 TSI benzinmotor turbója egy kicsit kisziszeghesse magát és bizonyítsa, hogy a 122 lóerő és a percenkénti 1500-as fordulaton ébredő 200 Nm nyomaték kellemesen, már-már sportosan is viheti az 1,2 tonnát. A 100-as sprintidő 9,5 mp, a végsebesség 200 km/óra – nem kell ennél több, hova… A 6 fokozatú váltó karja precízen megvezetett, a fokozatok kiosztása remek, városban az ötödik is kapcsolható gond nélkül. A turbólyuk minimális, a kuplung könnyű, a kormány nincs túlszervózva, de szintúgy könnyű – könnyű, jó vezetni a Golfot, és passz. A futómű a már említett ballonos kerekekkel finom rugózást ad, a több lengőkaros hátsó felfüggesztéssel pedig tempós kanyarokban sem ügyetlen az autó.

Még jobb, hogy ez a Golf Budapest borzasztó útjain és idegbeteg fogalmában csak néhanapján jár, tulajdonosa „Intercity” üzemmódban hajtja, a vonatot, a vonatozást váltja ki vele. Nem Nutbush városának határáig, csak jellemzően a Balatonra és vissza. A vurlicer közben Tina Turnerről egy Queen-klasszikusra ugrik, Brian May gitárja a Friends Will Be Friends nyitó akkordjait sírja. Hogy örök lesz-e barátság az új tulaj és a Golf között, hogy még éveken át ugyanilyen perfekcionizmussal szolgál-e az autó, hogy lesz-e gond a TSI-technikával, hogy milyen drága lehet a szervizelés, majd kiderül (Falco ordítja, hogy Jeanny, szállj már le a földre).

Fogyasztás? A gyári átlag 6,2 l/100 km, reálisan 7 literrel (országúton 5, autópályán 6-7, városban 8-9 körül) vígan elkaristol a népautónak mifelénk újonnan és sajnos használtan sem népautó Volkswagen-kompakt. Working On A Dream – Bruce Springsteen is melózott az álmán, annak is jó sokat kell dolgoznia, aki efféle Golfra vágyik.