Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2023. 08. 31.

Elsők között mutatjuk az utolsó TDI Passatot: íme a 9. generáció

Ha minden marad a tervek szerint, akkor ilyen autó már nem lesz több: dízel, benzines és konnektoros hibrid erőforrásokkal debütált a Volkswagen Passat 9. nemzedéke.

Elsők között mutatjuk az utolsó TDI Passatot: íme a 9. generáció
Közel sem a szomorú búcsúhangulat lengte be a Volkswagen Wolfsburg melletti rendezvényét, ahol a legújabb Passatot mutatták meg nekünk a napokban. Pedig ez az autó elméletileg saját fajtájának egyik utolsó túlélője: az EU-s szabályozás és a Volkswagen ígéretei szerint néhány éven belül vége a benzinesek és dízelek gyártásának, ebben az esetben pedig ezzel a Passattal fog végleg kihalni a dugattyús utazókombi a márka kínálatából.

A kimondottan jó kedélyre azonban maga az autó az indok: szinte minden téren ez a valaha volt legjobb Passat, méltó zárása a 9. generáció a most 50 éves szériának.

A méret az első és leglátványosabb terület, ahol diadalmaskodik elődjei felett az újdonság. 4,92 méteres a teljes hossza, amelyből 2,84 méter a tengelytávolság, ez utóbbi kereken 5 centit ver a jelenleg futó 8. generációra. Ennek fő oka azonban nem a Passat európai vásárlóinak igénye a nagyobb térre, hanem a spórolás. A jövőben ugyanis a Passat és az új Skoda Superb egymáshoz sokkal közelebb áll majd: teljesen azonos alapokra épülnek, ráadásul ugyanazon a gyártósoron is készülnek majd. A padlólemez továbbra is MQB - tehát megmaradt a keresztmotoros elrendezés - ám ez a Volkswagen új, MQB Evo névre keresztelt építőkészlete, amelynek az egyik legkomolyabb újdonságát a beltérben kell keresni. Első ránézésre talán fel sem tűnik, hogy mennyi új megoldást hoz a platform következő generációja, ám az autót használóknak egyértelmű lesz a legkomolyabb változás. Az irányváltót ugyanis innentől a kormány mögött kell keresni, a legújabb MQB lehetőséget sem ad a kézi sebességváltóra, így az automata kezelőkarja egy kényelmesebb helyre költözött és a gyártó villanyautóinak működési elvét vette át. [BANNER type="1"] Természetesen a modernebb kor még nagyobb képernyőket hozott, ám a vásárlók kéréseire reagálva a Volkswagen egyes részletek terén engedett a korábbi elképzeléseiből. A kormányon a tapipadok megszűnése mellett ilyen a központi képernyő alsó sávja, ahol a jövőben minden Volkswagen modell folyamatosan a klímavezérlőt mutatja majd, hogy ezt a funkciót ne a menüből kelljen kikeresni. Érdekesség azonban, hogy a magasabb felszereltségi szinteken mindez akár automatikus is lehet, az autó ugyanis szenzorokkal tudja figyelni, ha a sofőr fázna, vagy esetleg melege lenne, hogy aztán észrevétlenül ehhez igazítsa a hőkomfort-beállításokat. A beltérben kényelmesen elfér négy nagyobb termetű felnőtt, a hátsó lábtér hatalmas az új Passatban. Széltében sincs probléma a második üléssorral, ám itt a könyöklő hangsúlyossága és az ülőlap kialakítása továbbra is arra utal, hogy hátul nem három személlyel számoltak a tervezéskor. Ellenben csomagok terén mintha 7 felnőttel kalkuláltak volna, a puttony a lágyhibrid és elektromos rásegítés nélküli változatok esetén 690 literes, míg a hátsó üléstámlákat előredöntve sík padlós, 1920 literes rakteret kapunk. [BANNER type="2"] Motorok terén még egyszer utoljára a megszokott választék fogad: háromféle benzines, háromféle dízel és kétféle továbbfejlesztett konnektoros hibrid erőforrás is rendelkezésre áll, mindegyik négy hengerrel dolgozik. Benzinfronton 1,5 literes és 150 lóerős a lágyhibrid alapmotor, a 2,0 literes középső opció elektromos rásegítés nélkül 204 paripával operál, míg a csúcsmodell azonos lökettérfogattal, összkerékhajtással és 265 lóerővel repíti a telepakolva is legfeljebb 2250 kilogrammos karosszériát. Az összes dízel opció 2,0 literrel dolgozik, 122, 150 és 193 lóerős változatban érhető el az autópálya-bajnok TDI. Konnektoros hibridként immáron a legújabb fejlesztés, az 1,5 literes TSi motor kapott helyet az autó orrában, a rendszerteljesítmény 204, illetve 272 lóerő lehet. Sokkal fontosabb azonban, hogy 19,7 kilowattórára nőtt az akkukapacitás, ami akár 100 kilométeres valós hatótávot is jelenthet kizárólag a 330 newtonméter és 115 lóerő leadására képes villanymotorral. Emellett az autópályán sem muszáj csak a benzines erőforrást használni, illetve egy bevásárlás alkalmával is komoly mértékű töltést vehet fel az autó az 50 kilowattos villámtöltésnek köszönhetően. Az új Passat ráadásul állítólag minden eddiginél jobb kezelhetőséggel is szolgál majd, a Volkswagen legújabb, aktív lengéscsillapítóival. [BANNER type="3"] Vezetni sajnos még nem volt lehetőségünk az új Passatot, ám a várható árát már nyilvánosságra hozta a Volkswagen. Németországban 39 990 euróra tervezik az indulóárat, ami nagyjából 15 millió forintnak felel meg. Ez nagyjából egymillió forinttal több a Passat jelenlegi indulóáránál, ám nem szabad elfelejteni, hogy jóval magasabb alapfelszereltséget, lényegesen nagyobb méreteket és sokkal modernebb technikát hoz az újdonság. Mindezt a gyártó ígérete szerint összeválogatni is kényelmesebb lesz: a korábbiakkal ellentétben legfeljebb 20 kattintásba telik majd összeállítani álmaink Passatját a konfigurátorban a leegyszerűsített felszereltségopcióknak köszönhetően.