Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2013. 06. 06.

Eltűnt 1000 évnyi autó

Sikeres a Citroën tavaly decemberben indított roncsprémiumos programja, az akció magánvásárlókat is visszacsábított a szalonokba.

Eltűnt 1000 évnyi autó
A Citroën Autócsere Programjának köszönhetően – a bontási átvételi igazolások tanúsága szerint – eddig több mint 1000 évnyi öreg autótól, elavult technikától, biztonsági és környezeti kockázattól szabadultak meg a magyar utak. Az akció tipikus résztvevői vidékiek, átlagosan 17 éves autójukat nagy valószínűséggel C3-asra cserélik. A mezőny doyenje egy 1972-es gyártású Skoda S100, de 32 éves Ladát, 23 éves Trabantot és 26 esztendős BMW-t is vittek cserébe egy új Citroënért. [BANNER type="1"] A Citroën Hungária tavaly decemberben hirdette meg Autócsere Programját. Az eredetileg két hónaposra tervezett kampány olyan sikeresnek bizonyult, hogy immár hatodik hónapja fut, sőt márciustól már haszongépjárművek is vásárolhatók, májustól pedig bekapcsolódott a C-Elysée kompakt szedán is. Az elmúlt félév során a megrendelt gépkocsik 42 százaléka magánszemélyhez került, ami jócskán meghaladja a piac átlagát, s ötből négy ügyfél az Autócsere Program konstrukció segítségével vásárolt új autót. A C3 népszerűsége is kirívó egy olyan helyzetben, ahol kisautót nem szokás venni - január óta a megrendelt C3-asok száma hónapról hónapra közel kétszer annyi, mint 2012 utolsó hónapjainak átlaga, ezen belül a magánügyfelek aránya mintegy háromszorosa az előző évi átlagnak.
Jól megy a 2009-ben „Kívül kicsi, belül nagy” szlogennel bemutatkozott C3 Picasso városi egyterű is. A kisméretű városi modellek forgalmának fellendülése bizonyítja a legjobban az akció létjogosultságát: azon vevőkör számára is elérhetővé vált egy új autó vásárlása, akik korábban nem gondolkodhattak ezen. Az akció lényege, hogy azok az ügyfelek, akik 10 évesnél idősebb járműveiket leadják a kereskedésekben bontásra, akár egymillió forintos kedvezményt kaphatnak a kijelölt modellekre. Az importőr célja ezzel többek között a személygépjárművek eladásának fellendítése volt, mégpedig kifejezetten a magánügyfelek részére. A kereskedelmi vonzaton kívül közérdeket is szolgál a kezdeményezés, ugyanis a Citroën feltett szándéka a régi, balesetveszélyes és környezetszennyező járművek forgalomból történő kivonása és a magyar gépjárműpark átlagéletkorának csökkentése - na persze, kinek nem az.