Cikk2017. 08. 05.

Eredményes dízelcsúcs Németországban

A berlini dízelcsúccsal komoly mérföldkövéhez érhet az autóipar. Ígéretekkel távoztak a meghatározó német autógyárak és a kormány is.


Sikeresnek mondható a berlini dízelcsúcs. Több mint ötmillió dízelmotorral szerelt modell szoftverfrissítésének önkéntes elvégzésére tettek ígéretet a német autógyártók. Az óriási számtól nem kell hanyatt esni, ebbe beletartozik a Volkswagen 2,5 millió dízelbotrányban érintett járműve is, amelyek átalakításáról már korábban is döntöttek. A tanácskozáson ott volt Barbara Hendricks, szövetségi környezetvédelmi miniszter is, aki hozzátette, hogy a döntés az Euro 5 és Euro 6 normás autókat érinti, a cél pedig, hogy az érintett járművek nitrogénoxid-kibocsátását átlagosan 25-30 százalékkal csökkentsék. Az ingyenes szoftverfrissítés állítólag a motor teljesítményét, fogyasztását és élettartamát nem befolyásolja majd. Az átalakítások eredményességét valós, utcai körülmények között rendszeresen ellenőrizni fogják, bár azt nem részletezték, hogy miként.
A tanácskozáson résztvevő német autógyárak remélik, hogy lépésük az egyértelmű egészségvédelmi szempontok mellett megakadályozza a behajtási tilalmak bevezetését is. Utóbbi elérésére azonban kevés esélyt látnak a tanácskozáson résztvevő német tartományvezetők, szerintük mindez csupán pozitív kezdeményezésnek tudható be, további lépésekre lenne szüksége az autóiparnak. Persze Németország kormánya is kiveszi a maga részét: a jövőben több pénzzel járulnának hozzá a busz- és taxiflotta elektromossá alakításához, valamint a kerékpárutak építéséhez. Az ADAC német autóklub ellenben keményen beszólt a dízelcsúcs résztvevőinek, hiszen szerintük a politika meghajolt az ipar előtt és szoftveres mókolás helyett, hardverfrissítést szorgalmazna, amivel akár 90 százalékkal is csökkenteni lehetne a károsanyag-kibocsátást. Azt is kifogásolták, hogy az ígért busz- és taxiflotta fejlesztésére nem tűztek ki határidőket. [BANNER type="1"]
A Volkswagen egyébként összesen 3,8 millió, a Daimler 900 000, míg a BMW 300 000 autó szoftverét frissíti ingyen. Sőt, a bajorok további nagyvonalúnak szánt ajánlatot tettek: ha az ügyfél év végéig leadja Euro 4 vagy annál régebbi normákat teljesítő dízelét, kétezer eurós kedvezményt kap elektromos/hibrid BMW vagy Mini modell, illetve új Euro 6 normás dízel vásárláskor. Ám mindez más néven használtautó beszámításnak felel meg. Ezeken felül az említett autógyártók és a kormány azonos arányban hozzájárul egy 500 millió eurós pénzalap létrehozásához is, ami szintén a környezetkímélőbb városi közlekedésre törekszik. Megkérdőjelezhetetlen, hogy a dízelcsúcs jelentősen befolyásolhatja az autóipar jövőjét, pedig ez még mindig csak a kezdet.