Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2016. 03. 10.

És akkor volt 15 napunk befizetni a 0, azaz nulla forintot...

Scénic ment, Prius maradt, iOn jött. A családi flotta jelentősen zöldült, én meg egy kicsit őszültem, mire megkaptuk az áhított zöld rendszámot.

És akkor volt 15 napunk befizetni a 0, azaz nulla forintot...

Hétüléses dízel egyterűnket négyüléses villanyautóra cseréltük. Nem volt egyszerű döntés, de az érvek összesítése végül ezt szülte legbölcsebb eredményként. Szóval a Prius végül maradt. A Scénic, ami legalább részecskeszűrős volt, tehát a kormot gyűjtötte magában, majd menet közben égette el, ezáltal persze fokozottan "rühellte" a rövid utakat, mintegy 3,5 év és 35 ezer alapvetően hibamentes kilométer után került tovább egy ismerőshöz, a baráti kör egyébként versenyt futott a tágas és takarékos, követhető szervizmúltú autóért. Én pedig ugyebár azért vettem villanyautót, pontosabban vettünk a feleségemmel, mert neki arra van szüksége. Azért nem titkolom, én legalább annyira szorgalmaztam az autóváltást, mint ő, hiszen e témában 1,5 évente bennem van a zabszem. [BANNER type="1"]
Autót venni persze nem egyszerű, regisztrálni még kevésbé az. Az internet legjobb ajánlata ár/szervizmúlt/kor mátrixban ezúttal is egy holland autót dobott ki. 2012 decemberéből, az elvárt vezetett szervizkönyvvel, tőlünk 1600 kilométernyire. Beszéltem az eladójával, elkértem a szervizkönyv fotóit, majd a benne látható márkaszervizt is felhívtam. Minden klappolt, az autót rendszeresen hordták az éves kötelező karbantartásokra, egyéb esemény pedig nem volt. De milyen autóról van is szó? A használtan legolcsóbb mai villanyautóról, ami jelen esetben egy Peugeot iOn lett, de akár Citroën C-Zero is lehetne. Mitsubishi i-MiEV pedig csak azért nem, mert az egy hangyányit jobban tartja az árát, illetve fokozott visszatermelést adó fokozatával hangyányit nagyobb hatótávot ad. Én viszont olcsójános vagyok, olcsó autót akartam. Jó hír, hogy ezek a miniautók 3,5-4 millió forint körül már megkaphatók korrekt múlttal is. Hasonló Nissan Leaf azért jóval drágább lenne. És a Leaf bár komolyabb autó, parkolóhely-igénye is nagyobb, városi szaladgálósnak ezért kevésbé jó.
Miként vettem meg az iOnt? Rizikózva. Ismét az interneten szerződtem, előre utaltam a pénzt, majd küldtem a trélerest. Ha az időmet is alapul veszem, utóbbi megoldás volt az olcsóbb. Nem titkolom, kicsit hiányzik, hogy nem személyesen mentem el az autóért, de lábon hazahozni nem lett volna egyszerű, nem volt rá időm, ami bizony drága kincsünk. Szóval a tréleres ment, majd jött az autóval. Ami pontosan olyan volt, ahogyan elképzeltem, egy baki volt csak: hiába egyeztettük le mailben, hogy megvan mindkét kulcs az autóhoz, ahhoz bizony csak egyet kapott a szállító. Volt néhány telefon és mailváltás, mire kiderült, hogy a másik sérült. A kereskedő korrektségét mutatja, hogy a pótkulcs árát visszautalta, ráadásul a kulcs sérült házát is elküldte. Aztán megdöbbenésemre megtaláltuk az elektronikáját az autóban, valamelyest össze is tudtuk rakni, mindezt persze csak a gyári pótkulcs rendelését követően. Sebaj.
Elsőre meglepetés volt a hatótáv is, ami szinte teli akkunál is csak 75 kilométer volt, majd az első töltés után is csupán 88 km. De nagyon nem aggódok, egy hét használat után már 102 kilométer kijelző szerinti hatótávnál tartunk, illetve van még több mint 1,5 év gyári garancia a katalógusadat szerint 150 kilométer hatótávot tudó akkura. Igaz, annyit a valahai tesztautó sem tudott, de annyit igen, hogy le tudtunk vele jutni a Balatonra. Ez a cél a saját autóval is.
Villanyautózni öröm, zöld rendszámmal ingyenes a parkolás, az autószerető ember szíve pedig nem vérzik a rövid városi távok miatt, a környezettudatos keble pedig dagad a büszkeségtől, hogy legalább helyi szinten emissziómentes. De ha valaki egyikbe sem tartozik, akkor is biztosan tetszik neki a gyakorlatilag néma üzem és a városban igen jó menetdinamika.
Miként kaphattuk meg azt a zöld rendszámot? A tréleren érkezett autót bizony trélerrel kellett a műszaki vizsgára is szállítani. Budapesten a Mozaik utca és a Vas Gereben utca ad otthont az illetékes NKH vizsgálóállomásoknak. Én előbbibe mentem, de ezúttal sem lettem a hely rajongója. Kb. fél napomat töltöttem ott. Talán szerencse is volt ez, mert kiderült az, amire nem figyelmeztettek a bejelentkezéskor: a villanyautó vizsgáztatásához érintésvédelmi tanúsítvány szükséges. Még szerencse, hogy van vállalkozó, aki helyszínre "jön" azt elkészíteni, pontosabban fel van készülve arra, hogy lesznek hozzám hasonló rosszul értesültek. A "szolgáltatás" nem volt drágább, mintha az autót kellett volna szállítani.
Villanyautóra, tisztán villanyautóra nincs regisztrációs adó. Ötből három ember azt vallotta (nem az utca emberei, hanem a vizsgasoron dolgozók), hogy a műszaki adatlappal már mehetek is az Okmányirodába a rendszámért, megúszom a NAV felkeresését. Naná, hogy a maradék kettőnek volt igaza, a NAV nem úszható meg. Irány a Száva utcai NAV kirendeltség, ahol bár 8-tól "rendelnek" (addig az utcán kell sorakozni), elsőként érkezve is 8:30-tól foglalkoznak az emberrel, majd az előző napról maradt néhány papírra mutatnak és közlik: ez csak holnapra fog elkészülni, talán "már" 11 órára lehet majd jönni. Ugye mondanom sem kell, hogy a regisztrációs adó mértékét megállapító papír nem készült el másnap 11 órára, csak egy kicsivel későbbre.
Sokan kételkedtek benne, hogy szükséges a regadó-papír a nem csak a regisztrációs adó, hanem a vagyonszerzési illeték alól is felmentett villanyautóhoz, de sajnos kell. Nagyjából 2 napba, na jó, csak kétszer 1,5 órába kerül a beszerzése
Képgaléria
Sokan kételkedtek benne, hogy szükséges a regadó-papír a nem csak a regisztrációs adó, hanem a vagyonszerzési illeték alól is felmentett villanyautóhoz, de sajnos kell. Nagyjából 2 napba, na jó, csak kétszer 1,5 órába kerül a beszerzése
Nulla forint fizetendő. A NAV ügyintézője főtörzsőrmestere határozatában 0, azaz nulla forint regisztrációs adót vetett ki. Mint azt a határozat leírta, azt "15 napon belül kell befizetni a NAV regisztrációs adó bevételi számlára" - mi pedig álltunk ott értetlenül, hogy

mégis miként fizethetnénk be ezt a nulla forintot?

Esetleg fellebbezzünk a "vitatott összeg minden megkezdett 10 000 forintja utáni 400, de legalább 5000" forintért? De megnyugtattak, a nulla forint regisztrációs adót a határozat szövegével ellentétben nem kel befizetni. Mehetünk az Okmányirodába. A Központiba már pár nappal korábban is csak következő hét közepére kaptunk időpontot. Megkérdeztem a Kormányzati Ügyfélvonalat, hogy van-e értelme időpont nélkül próbálkozni. A Központiban nincs, mert oda csakis a már regisztráltak mehetnek, a többinél lehet próbálkozni, csak egyéb helyeken pedig zöld rendszám nem biztos, hogy lesz. Maradt így a Központi Okmányiroda és még 5 nap várakozás.
Csak a végére értünk. Végül 1,5 hét, kétszeri NAV felkeresés, fél napos műszaki vizsga és mindössze 30 perces okmányirodai ügyintézés, meg persze az azt megelőző, internetes alkuszon keresztüli KGFB-kötés után meglett a zöld rendszám. Nem volt egyszerű, de legalább nem volt drágább, mint a hagyományos, és nem csak regisztrációs adót, vagyonszerzési illetéket sem kellett fizetni a tisztán elektromos autóra. Így a műszaki vizsga 39 090 forintján túl mindössze a 8500 forintos rendszám, a 6000 forintos forgalmi engedély és a 6000 forintos törzskönyv jelentette a regisztrációs költségét. Meg persze a vizsgához szükséges érintésvédelmi tanúsítvány és a városon belüli trélerezés, amikkel együtt azért közel 100 ezer forint volt a rendszámozás. Tankolni viszont azóta sem kellett, csak a villanyszámla érkezik majd.