Cikk2011. 04. 25.
És mégis mozog! Nem csak a Föld, a 20 éves Uno is
Giordano Bruno szerint a Föld, szerintem meg a 20 éves Uno. Két eretnek, de igaz kijelentés.
Betumeret18 px
Majdnem egy hétig bírtam az elvonókúrát. Az autós újságíró ugyanis nem tud pihenni, ha bármi kerekeken guruló, irányítható eszköz van a keze ügyében. Teljes a függés, legyen az autó, motor, bicikli, de akár egy Nohab mozdony is megteszi, mindegy, csak VEZETNI lehessen. Az idei tavaszoláskor valóban pihenni akartam, így egy félreeső olasz szigetre indultunk, autó nélkül –ez egyben afféle elvonókúraként is felfogható. Mondom, majdnem egy hétig bírtam, de ha az ember naponta négyszer sétál el Roberto robogókölcsönzője előtt?! Azon a reggelen feladtam a küzdelmet - ciao Roberto, ide nekem egy jó kis Vespát! Oké, tíz ejró lesz. Már érzem a talpam alatt a motor remegését, csuklóm húzza a gázt, arcomon érzem a tavaszi szellőt… Én aztán fel nem ülök erre! – ránt vissza a valóságba Kriszta hangja. Roberto, ezt buktam, ma is csak sétálgatunk, az asszony nem motorozik velem. Akkor vigyél autót, megszámítom délig tizenötért. Hm, persze, meg a kaució, meg a benzin, meg a mittomén olasz lehúzás. - Dehogy, tizenöt ejró, tankolsz bele a sarkon ötért, és tutto fatto! Az üzlet megköttetett. Egy fénymásolat a jogsimról, egy aláírás, két perc múlva már a kölcsönző előtt lépkedünk az autó felé. Egy Smart! Na ne má, szégyen szemre ezzel fogok olasz földön bólogatni? Nem, ezt megúsztam, a Smart mögött parkoló Uno az én autóm.
Uno, az jó! Bemutatásakor nagyon szerettem szerény, célszerű, mégis csinos Giugiaro formáját, egyéni műszerfalát, amit sajnos a modellfrissítéskor egy kevésbé vagány, de sokkal felnőttebb verzióra cseréltek. A híre persze (mint a korszak minden olasz autójáé) elég vegyes volt. Több ismerős is ódákat zengett róla, jutányos áráról, megbízhatóságáról, az örömteli együttélésről. Másnál meg már új korától gyógyíthatatlan gyújtásproblémák voltak, egy ismerős is inkább szívott, mint vigyorgott 45-ös dízelében. Egyszer én is vettem egyet, két hétig volt meg. Először leesett az ablak, aztán az M7-esen éjszaka 130-nál felcsapódott a motorháztető. Nem láttam semmit, másodpercekig tartott mire felfogtam, nem Votan haragja sújtott agyon, amiért az állólámpás Mercitől egy hitvány olaszhoz pártoltam - mindegy, többet nem ültem bele…
Na, ha látott már valaki viharvert, rozsdás autót, hát ez az. Nincs egy ép eleme, a hátsó ablak alatt rendesen lukas, még a tetőn is rozsdafoltok éktelenkednek! A tengeri levegő – világosít fel Roberto. Lassan tíz éve hoztam Milánóból, már akkor is alig ért valamit, de bírja. Ez még szívatós, beindítsam? –Ne viccelj! Beülök, pöcc-röff, már ketyeg is az egykor hipermodernnek, ma meg agyonverhetetlennek számító ezres FIRE. Látják, szakmai ártalom, még alig ültem be egy autóba, és máris tesztvezetek.
A külső után első ránézésre az utastér is elég leharcolt képet mutat, minden matt, karcos, kopottas. El sem tudod képzelni, sok strandoló úgy ahogy kijött a tengerből, csurom vizesen ül be- világosít fel Roberto. És valóban, második ránézésre azt is látom, hogy a kopottság ellenére minden a helyén van, minden működik. Egyedül a tükörállító fogantyúja hiányzik, de az nem baj, az ablak úgy is mindig nyitva, így kinyúlva könnyen állítható a tükörlap. A hamutálról meg inkább hallgassunk, szerintem azt még az előző tulaj hamuzta tele Milánóban…
Kis szívatóval egyenletesen, kellemes orgánummal húz a motor, persze, van egy kis repedtfazék hang, majd pont a kipufogó ne lenne rozsdás… A kuplung ugyan tökéletes, de a váltó sem lett precízebb húsz év alatt, azért a nagy lötyögés közepette el lehet találni a fokozatokat. Meglepő módon nem a szokásos második, hanem a harmadik fokozat szinkronja van ki, nyilván ezt kapcsolják a legtöbbször a sziget dimbes-dombos, kanyargós útjain. Fék fog rendesen, akad egy kis kormányholtjáték, huplikon meg koppan valami, de kibírható – különösen úgy, hogy a kanyargós utakon gyakorlatilag nem is lehet hetven fölé menni. Itt egész élvezetesen terelgethető a kis Uno, mintha pontosan az ilyen utakra találták volna ki.
Az első megállás után persze utolért az olasz elektromosság bosszúja: elfordítom a kulcsot, erre egyetlen reakcióként elalszik minden, se kép-se hang. Legalább van ürügy a motor szemrevételezésére! Motorháztető fel, na, azt sem tette meg senki az utóbbi években, minden rendesen olajos, poros… De rend van, láthatóan nem barkácsoltak, a hibánk oka pedig a lelazult akkusaru. Kézzel hiába mozgatom, szerszámunk nincs, de lejtő van, marad a begurulásos módszer. A délelőtt aztán ezt még eljátsszuk egy párszor. Igazolva látszik az Uno használók általános tapasztalata, mi szerint lehetnek gondok, de az autó azért hazavisz. A Használói Vélemények statisztikái is ezt a vélekedést húzzák alá, hiszen a tartósságát csak két csillagra értékelik, viszont a megbízhatóságát a nem csak korához képest előkelő négyesre.
Azért aki ma Uno vásárlásán töri a fejét, annak nem árt az óvatosság! Magyarországon elterjedtebb a barkácsolás, a használtautó piaci helyzet miatt rengeteg bontószökevényt tartanak életben tulajdonosaik. A rizikó még vállalható mértékű egy valóban keveset futott, na jó, legalább tudható futásteljesítményűt Uno vásárlásakor, de húsz éves, kétszázezernél többet futott kisautóktól senki ne várjon csodát, mindig kell valamit javítani, mégsem lesz jó soha többé! Különösen a dízelekkel ütheti meg az ember a bokáját. A mi kölcsönautónkat is szerkezeti állapotát tekintve simán elhoznám, a rozsdásodások legalább provizórikus kijavítása után városi rohangálónak tökéletes lenne.
Délben széles vigyorral adom vissza a kulcsot Robertónak – Nem indult, de semmi gond belökdöstük. Laza az akkusaru. Egy mozdulat a kombinált fogóval, és már pörget is az önindító, mint új korában. Közben faggatózom: Mikor állt meg a kilométer-számláló? - Ki tudja? - És nálatok nincs műszaki? - Hogy ne lenne, de nem vészes: világítson, fogjon rendesen a fék, ne lógjon a kormány vagy a futómű, ne füstöljön, és ne folyjon az olaj (nagyon). Boldog olaszok! Pesten ezt az Unót a Mozaik utca 500 méteres körzetébe se lehetne vinni. Pedig a célnak tényleg megfelel, ahogyan a sztorink kezdődött, gyaloglás, busz vagy robogó helyett olcsó lehetőséget kínál az egyéni, független helyváltoztatásra. Márpedig, ez a lényeg, nem a presztízs, a lóerők, a gyorsulás meg a végsebesség, hanem hogy oda és akkor mész, amikor és ahová kedved tartja. Lehet, ezt a leckét kéne először megtanulni az olaszoktól?
Uno anno. Az 1984-es év autója
Na, ha látott már valaki viharvert, rozsdás autót, hát ez az. Nincs egy ép eleme, a hátsó ablak alatt rendesen lukas, még a tetőn is rozsdafoltok éktelenkednek! A tengeri levegő – világosít fel Roberto. Lassan tíz éve hoztam Milánóból, már akkor is alig ért valamit, de bírja. Ez még szívatós, beindítsam? –Ne viccelj! Beülök, pöcc-röff, már ketyeg is az egykor hipermodernnek, ma meg agyonverhetetlennek számító ezres FIRE. Látják, szakmai ártalom, még alig ültem be egy autóba, és máris tesztvezetek.
A külső után első ránézésre az utastér is elég leharcolt képet mutat, minden matt, karcos, kopottas. El sem tudod képzelni, sok strandoló úgy ahogy kijött a tengerből, csurom vizesen ül be- világosít fel Roberto. És valóban, második ránézésre azt is látom, hogy a kopottság ellenére minden a helyén van, minden működik. Egyedül a tükörállító fogantyúja hiányzik, de az nem baj, az ablak úgy is mindig nyitva, így kinyúlva könnyen állítható a tükörlap. A hamutálról meg inkább hallgassunk, szerintem azt még az előző tulaj hamuzta tele Milánóban…
Kis szívatóval egyenletesen, kellemes orgánummal húz a motor, persze, van egy kis repedtfazék hang, majd pont a kipufogó ne lenne rozsdás… A kuplung ugyan tökéletes, de a váltó sem lett precízebb húsz év alatt, azért a nagy lötyögés közepette el lehet találni a fokozatokat. Meglepő módon nem a szokásos második, hanem a harmadik fokozat szinkronja van ki, nyilván ezt kapcsolják a legtöbbször a sziget dimbes-dombos, kanyargós útjain. Fék fog rendesen, akad egy kis kormányholtjáték, huplikon meg koppan valami, de kibírható – különösen úgy, hogy a kanyargós utakon gyakorlatilag nem is lehet hetven fölé menni. Itt egész élvezetesen terelgethető a kis Uno, mintha pontosan az ilyen utakra találták volna ki.
Az első megállás után persze utolért az olasz elektromosság bosszúja: elfordítom a kulcsot, erre egyetlen reakcióként elalszik minden, se kép-se hang. Legalább van ürügy a motor szemrevételezésére! Motorháztető fel, na, azt sem tette meg senki az utóbbi években, minden rendesen olajos, poros… De rend van, láthatóan nem barkácsoltak, a hibánk oka pedig a lelazult akkusaru. Kézzel hiába mozgatom, szerszámunk nincs, de lejtő van, marad a begurulásos módszer. A délelőtt aztán ezt még eljátsszuk egy párszor. Igazolva látszik az Uno használók általános tapasztalata, mi szerint lehetnek gondok, de az autó azért hazavisz. A Használói Vélemények statisztikái is ezt a vélekedést húzzák alá, hiszen a tartósságát csak két csillagra értékelik, viszont a megbízhatóságát a nem csak korához képest előkelő négyesre.
Egy ilyen Turbo a prospektusból nem is lenne rossz! Földön járók inkább keressék az egyszerűbb változatokat!
Azért aki ma Uno vásárlásán töri a fejét, annak nem árt az óvatosság! Magyarországon elterjedtebb a barkácsolás, a használtautó piaci helyzet miatt rengeteg bontószökevényt tartanak életben tulajdonosaik. A rizikó még vállalható mértékű egy valóban keveset futott, na jó, legalább tudható futásteljesítményűt Uno vásárlásakor, de húsz éves, kétszázezernél többet futott kisautóktól senki ne várjon csodát, mindig kell valamit javítani, mégsem lesz jó soha többé! Különösen a dízelekkel ütheti meg az ember a bokáját. A mi kölcsönautónkat is szerkezeti állapotát tekintve simán elhoznám, a rozsdásodások legalább provizórikus kijavítása után városi rohangálónak tökéletes lenne.
Délben széles vigyorral adom vissza a kulcsot Robertónak – Nem indult, de semmi gond belökdöstük. Laza az akkusaru. Egy mozdulat a kombinált fogóval, és már pörget is az önindító, mint új korában. Közben faggatózom: Mikor állt meg a kilométer-számláló? - Ki tudja? - És nálatok nincs műszaki? - Hogy ne lenne, de nem vészes: világítson, fogjon rendesen a fék, ne lógjon a kormány vagy a futómű, ne füstöljön, és ne folyjon az olaj (nagyon). Boldog olaszok! Pesten ezt az Unót a Mozaik utca 500 méteres körzetébe se lehetne vinni. Pedig a célnak tényleg megfelel, ahogyan a sztorink kezdődött, gyaloglás, busz vagy robogó helyett olcsó lehetőséget kínál az egyéni, független helyváltoztatásra. Márpedig, ez a lényeg, nem a presztízs, a lóerők, a gyorsulás meg a végsebesség, hanem hogy oda és akkor mész, amikor és ahová kedved tartja. Lehet, ezt a leckét kéne először megtanulni az olaszoktól?
