Cikk2013. 07. 29.
Európai siker az ADAC 2013-as listáján
Egyre meglepőbb eredményeket hoz a németországi sárga angyalok megbízhatósági listája. Európa hatalmasat lépett előre.
Betumeret18 px
Nem csak a miniautóknál, összesített listán is megbízhatósági bajnok
a Volkswagen Fox
A kompakt modellek közül a Citroën C4 Picasso a második legjobb,
csak a BMW X1 előzte meg
Az alacsony hőmérsékleten extrém gyakori akkumulátorhiba egyébként a legjellemzőbb problémának számít, 900 ezer alkalommal ez jelentette a gondot, de igen gyakori az indítómotor hibája is, 100 000-szer annak cseréje jelentette a megoldást. Az tehát kijelenthető, hogy bár az autókkal továbbra sincs kevesebb gond, komoly hiba ritkábban adódik, mint régen. Csökkent a defektek száma is, 10 százalékkal kevesebb lapos gumi miatt telefonáltak Németországban, s íme még egy kedvező, büszkén hangoztatott adat: a hibák 85 százalékát meg tudták oldani az ADAC szakemberei – legalább olyan szinten, hogy a szervizbe saját lábon el tudjon jutni az autó. A problémák között persze nem ritkán az a banális, emberi mulasztáson alapuló is előfordul, hogy kifogy az üzemanyag, ezért mindig és minden német sárga angyalnál van tartalék benzin és gázolaj, az esetek több mint 5 százalékában ugyanis csupán arra van szükség.
Megbízható autó a Kia cee'd, de a már akár 9 éves autók akkumulátora szinte kivétel nélkül idő előtt mondja fel a szolgálatot
A több mint 17 millió klubtaggal és csaknem 27 millió regisztrált autóval rendelkező ADAC statisztikája a fentiek ellenére relevánsnak tekinthető, hiszen statisztikáihoz csakis a valódi hibákat használja fel, a kulcs bezárása, az üzemanyag vagy a kenőanyag hiánya, illetve a defektek kapcsán sem húz strigulát az egyes modellek mellé. A táblázatokban továbbá csakis olyan sorozatok szerepelnek, amelyekből három egymást követő évben legalább 5 ezer, egyben pedig legalább 10 ezer példányt adtak el Németországban. [BANNER type="1"]
ADAC hibastatisztika 2013 - miniautók
A miniautók esetében a nálunk szinte ismeretlen Volkswagen Fox az új bajnok, a Ford Ka érdekes módon sokkal jobb, mint a vele közös gyártósoron (Lengyelországban) készülő Fiat 500. A Citroën C1, Toyota Aygo, Peugeot 107 trió pedig jól mutatja, hogy Csehországban is lehet minőségi autókat gyártani, Korea azonban komolyan lemaradt a Chevrolet Matizzal, azaz nálunk ismert nevén a Sparkkal.
| Helyezés | Modell |
| 1. | Volkswagen Fox |
| 2. | Ford Ka |
| 3. | Citroën C1 |
| 4. | Toyota Aygo |
| 5. | Renault Twingo |
| 6. | Peugeot 107 |
| 7. | Fiat Panda |
| 8. | Hyundai i10 |
| 9. | Fiat 500 |
| 10. | smart fortwo |
| 11. | Chevrolet Matiz/Spark |
ADAC hibastatisztika 2013 - kisautók
A kisautóknál a Nissan Micra a korábbi, még Angliában gyártott generációval lett a legjobb – a második helyre taszítva a Minit. A 207 mellett olcsó belépőként kínált Peugeot 206 új a listán – egyszerű szerkezete kiforrott és megbízható, az Audi A1 elvárhatóan minőségi, a Dacia Sandero pedig egyszerűen jó. Hihetetlennek tűnik a Honda Jazz és a Hyundai i20 az utolsó helyeken, ám el kell fogadni, hogy ezen autók akkumulátorai gyengének bizonyultak.
| Helyezés | Modell |
| 1. | Nissan Micra |
| 2. | Mini |
| 3. | Peugeot 206 |
| 4. | Audi A1 |
| 5. | Dacia Sandero |
| 6. | Mazda2 |
| 7. | Ford Fusion |
| 8. | Mitsubishi Colt |
| 9. | Citroën C3 |
| 10. | Renault Clio |
| 11. | Opel Meriva |
| 12. | Opel Corsa |
| 13. | Volkswagen Polo |
| 14. | Toyota Yaris |
| 15. | Peugeot 207 |
| 16. | Ford Fiesta |
| 17. | Skoda Fabia |
| 18. | Skoda Roomster |
| 19. | Suzuki Swift |
| 20. | SEAT Ibiza/Cordoba |
| 21. | Fiat Punto |
| 22. | Honda Jazz |
| 23. | Hyundai i20 |
ADAC hibastatisztika 2013 - alsó-középkategória
Büszkék lehetnek prémiumtermékeik remek szereplésére az alsó-középkategóriában a németek, de a franciák is a Citroën C4 Picasso második és a Renault Scénic nyolcadik helyére. Nagy változás, hogy a korábban éllistás Ford Focus most a 17. helyen áll, a tavaly 10. Peugeot 308 pedig a 27. helyre került. Az amúgy hibátlan, az elmúlt évben még 3. helyen álló Kia cee’d akkuja is elöregedett, most testvérmodelljével, a Hyundai i30-cal közösen hátul kullog, a Volkswagen Eos kapcsán pedig diplomatikusan csak annyit jegyez meg az ADAC, hogy „nem minden arany, ami fénylik”.
| Helyezés | Modell |
| 1. | BMW X1 |
| 2. | Citroën C4 Picasso |
| 3. | BMW 1 |
| 4. | Mercedes B-osztály |
| 5. | Mercedes A-osztály |
| 6. | Audi A3 |
| 7. | Volkswagen Caddy |
| 8. | Renault Scénic |
| 9. | Toyota Auris |
| 10. | Nissan Qashqai |
| 11. | Volkswagen Golf/Bora |
| 12. | Renault Mégane |
| 13. | Volkswagen Touran |
| 14. | Citroën Berlingo |
| 15. | Mazda5 |
| 16. | Toyota Verso |
| 17. | Ford Focus |
| 18. | Opel Astra |
| 19. | SEAT Leon/Toledo |
| 20. | Dacia Duster |
| 21. | Mazda3 |
| 22. | Renault Kangoo |
| 23. | Ford C-MAX |
| 24. | Opel Zafira |
| 25. | Dacia Logan |
| 26. | Honda Civic |
| 27. | Peugeot 308 |
| 28. | Kia cee'd |
| 29. | Hyundai i30 |
| 30. | Volkswagen EOS |
ADAC hibastatisztika 2013 - középkategória
A középkategóriában is megvan a prémiummárkák fölénye, a top10-be csak a Volkswagen Passat és a Tiguan, valamint a Skoda Octavia tudott beférkőzni (érdekes módon a németek a Passat konkurensének tartják a Golf padlólemezére épülő, valóban méretes modellt). A korábbi éllovasok közül nem csak a japán modellek, hanem a Ford sorozatai is jelentősen lemaradtak.
| Helyezés | Modell |
| 1. | Audi Q5 |
| 2. | BMW X3 |
| 3. | Audi A5 |
| 4. | BMW 3 |
| 5. | Audi A4 |
| 6. | Mercedes GLK |
| 7. | Mercedes C |
| 8. | Volkswagen Passat |
| 9. | Volkswagen Tiguan |
| 10. | Skoda Octavia |
| 11. | Toyota Avensis |
| 12. | Hyundai Tucson |
| 13. | Skoda Yeti |
| 14. | Volkswagen Sharan |
| 15. | Ford Kuga |
| 16. | Opel Insignia |
| 17. | Mazda6 |
| 18. | Hyundai ix35 |
| 19. | Ford Mondeo |
| 20. | Ford S-MAX |
ADAC hibastatisztika 2013 - nagyautók
| Helyezés | Modell |
| 1. | Audi A6 |
| 2. | BMW 5 |
| 3. | Volvo S60/S70/S80/V70 |
| 4. | Mercedes E-osztály |
| 5. | Skoda Superb |
A nagyautóknál az Audi A6 és a BMW 5 versenye fej-fej melletti, a többiek azonban jelentősebb lemaradással kullognak. A Volkswagen fölénye a kisbuszoknál is jelentős a Transporterrel, a Fiat Ducato pedig az olasz autógyártás „fújolását” éltetheti. Európa előrelépése tehát messze nem egységes, ám a listák szerint mégis látványos.
ADAC hibastatisztika 2013 - kisbuszok
| Helyezés | Modell |
| 1. | Volkswagen Transporter |
| 2. | Mercedes Vito/Viano |
| 3. | Ford Transit |
| 4. | Fiat Ducato |